A 14. századi Európában valaki egyszer csak a homlokára csapott: miért ne jelképezhetné az ember gazdagságát és előkelőségét a cipője orrának a hossza? A nemesek ettől kezdve szinte kizárólag poulaine-t voltak hajlandók viselni. Azt a bohóccipő szerűen vékony orrú lábbelit, aminek felépítése már első látásra kizárta, hogy gazdája bármilyen munkára kényszerül - hiszen örülhetett, ha járás közben nem esett hasra... Pontosan ezért a jólét és a hatalom jelképeként villogtak benne.
Ez a megközelítés majdnem egy évszázadon keresztül tartotta magát. Ám az angolok megunták a dolgot - főleg, mert a jó öreg erotika is begyűrűzött a sztoriba. A hosszú cipőorr ugyanis egy idő után már egy bizonyos testrész nagyságát, így a férfiasság mértékét is szimbolizálta... Végül egy 1463-as törvény szabott határt az egyre bujább divatolásnak.
Ebben szigorúan kimondták, hogy semmilyen személy nem hordhat olyan ruhát, ami "nem takarja el a nemi szervet és a feneket" - és nem viselhet olyan cipőt, aminek orra két hüvelyknél hosszabbra nyúlik.
Naná, hogy a nők sem maradtak ki az extra divatötletekből. Már jó ideje hódított a mély dekoltázs, mikor valószínűleg valaki túl akart tenni a többieken, és nagy lelkesedésében a mellbimbóit is kipakolta. Az új módi tornádóként söpört végig a szalonokon. Volt, hogy csak az egyik, volt, hogy mindkét bimbó kifigyelt a ruhából. A biztonság kedvéért pedig rúzzsal kenték be őket, hogy mindenkinek feltűnjön: a gazdájuk követi a trendet...
A 18. század második felében vált szokássá, hogy a hölgyek hatalmas tornyot formáztak a hajukból. Persze ehhez saját tincseik kevésnek bizonyultak, így mindenfélét felhasználtak a nyerő frizura megalkotásához: hajpótlást, szalagot, textilt, tollakat... Semmi sem szabott határt a fantáziának. Még az a kényelmetlenség sem, hogy speckó nyaktámasszal kellett aludniuk, hogy reggelre ne vesszen oda a fejükön billegő hajköltemény. Mondanom sem kell, hogy ezt a divatot a fejtetvek is élvezték...
Az 1850-es években a nők már nem felfelé, hanem széltében akartak terjeszkedni - legalábbis, ami a ruházatukat illeti. A hatalmas szoknyák alá fából vagy acélhálóból készült merevítők kerültek, és minél nagyobb teret töltött be az illető, annál előkelőbb hatást keltett. Sajnos, az ilyen ruháknak megvoltak a hátrányai is. Viselőik könnyen életveszélybe kerülhettek. Például egyszerűen elfújta őket a szél - hiszen egy viharban a hatalmas, lobogó anyag szinte vitorlaként viselkedett, így a hölgy könnyen egy lovaskocsi kerekei alatt találhatta magát.
A legborzasztóbb baleset, ami ennek a divatnak a számlájára írható, 1863-ban történt egy santiagói tűzvész során. Ekkor több mint kétezren szenvedtek tűzhalált egy égő templomban - pusztán azért, mert az óriási szoknyákban menekülő nők egyszerűen nem fértek ki az ajtón.
Bár a fenti példák jól szemléltetik, hogy a divat esetenként komikus - vagy akár veszélyes is - lehet, bízzunk benne, hogy száz év múlva senki nem röhögi halálra magát a mostani ruháinkon...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.