Tudom, az elmúlt években bőven volt példa röhejes divathóbortokra. Biztosan emlékszel még a tevepata cipőre... Mielőtt azonban sopánkodni kezdenénk, hogy a mai világ mennyire őrült, tekintsünk vissza kicsit a múltba! Az akkori szokások ugyanis a mostani furcsaságokon is túltettek.
Hosszú cipőorr egyenlő nagy fütyi...
A 14. századi Európában valaki egyszer csak a homlokára csapott: miért ne jelképezhetné az ember gazdagságát és előkelőségét a cipője orrának a hossza? A nemesek ettől kezdve szinte kizárólag poulaine-t voltak hajlandók viselni. Azt a bohóccipő szerűen vékony orrú lábbelit, aminek felépítése már első látásra kizárta, hogy gazdája bármilyen munkára kényszerül - hiszen örülhetett, ha járás közben nem esett hasra... Pontosan ezért a jólét és a hatalom jelképeként villogtak benne.
Ez a megközelítés majdnem egy évszázadon keresztül tartotta magát. Ám az angolok megunták a dolgot - főleg, mert a jó öreg erotika is begyűrűzött a sztoriba. A hosszú cipőorr ugyanis egy idő után már egy bizonyos testrész nagyságát, így a férfiasság mértékét is szimbolizálta... Végül egy 1463-as törvény szabott határt az egyre bujább divatolásnak.
Ebben szigorúan kimondták, hogy semmilyen személy nem hordhat olyan ruhát, ami "nem takarja el a nemi szervet és a feneket" - és nem viselhet olyan cipőt, aminek orra két hüvelyknél hosszabbra nyúlik.
Rúzst a mellbimbóra!
Naná, hogy a nők sem maradtak ki az extra divatötletekből. Már jó ideje hódított a mély dekoltázs, mikor valószínűleg valaki túl akart tenni a többieken, és nagy lelkesedésében a mellbimbóit is kipakolta. Az új módi tornádóként söpört végig a szalonokon. Volt, hogy csak az egyik, volt, hogy mindkét bimbó kifigyelt a ruhából. A biztonság kedvéért pedig rúzzsal kenték be őket, hogy mindenkinek feltűnjön: a gazdájuk követi a trendet...
Plafonig érő haj
A 18. század második felében vált szokássá, hogy a hölgyek hatalmas tornyot formáztak a hajukból. Persze ehhez saját tincseik kevésnek bizonyultak, így mindenfélét felhasználtak a nyerő frizura megalkotásához: hajpótlást, szalagot, textilt, tollakat... Semmi sem szabott határt a fantáziának. Még az a kényelmetlenség sem, hogy speckó nyaktámasszal kellett aludniuk, hogy reggelre ne vesszen oda a fejükön billegő hajköltemény. Mondanom sem kell, hogy ezt a divatot a fejtetvek is élvezték...
Minél nagyobb a szoknyád, annál menőbb vagy!
Az 1850-es években a nők már nem felfelé, hanem széltében akartak terjeszkedni - legalábbis, ami a ruházatukat illeti. A hatalmas szoknyák alá fából vagy acélhálóból készült merevítők kerültek, és minél nagyobb teret töltött be az illető, annál előkelőbb hatást keltett. Sajnos, az ilyen ruháknak megvoltak a hátrányai is. Viselőik könnyen életveszélybe kerülhettek. Például egyszerűen elfújta őket a szél - hiszen egy viharban a hatalmas, lobogó anyag szinte vitorlaként viselkedett, így a hölgy könnyen egy lovaskocsi kerekei alatt találhatta magát.
A legborzasztóbb baleset, ami ennek a divatnak a számlájára írható, 1863-ban történt egy santiagói tűzvész során. Ekkor több mint kétezren szenvedtek tűzhalált egy égő templomban - pusztán azért, mert az óriási szoknyákban menekülő nők egyszerűen nem fértek ki az ajtón.
Bár a fenti példák jól szemléltetik, hogy a divat esetenként komikus - vagy akár veszélyes is - lehet, bízzunk benne, hogy száz év múlva senki nem röhögi halálra magát a mostani ruháinkon...
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
