Tele vannak a szekrények, mégis sokan úgy érzik, egyetlen normális ruhájuk sincsen. A gardrób gyakran nemcsak tárolóhely, hanem emlékraktár is. A felakasztott darabok között ott lóg a múltbeli énünk és a jövőbeli énünkről szőtt elképzelésünk is.
Nem egyszer álltam már a gardrób előtt egy vállfára akasztott ruhával a kezemben, és pontosan tudtam, hogy soha többé nem fogom felvenni. Mégsem tudtam kidobni. Mert az a ruha nem csak anyag, hanem egy korszak.
Forrás: 123rf.com
A gardrób, mint emlékmúzeum
Ott van például az a farmerruha, amit az egyetemen rongyosra hordtam. Már rég nem az én stílusom, sőt, talán rám sem jönne. De amikor ránézek, eszembe jut, milyen voltam akkor: könnyebb, lazább, talán bátrabb.
Ha kidobnám, olyan lenne, mintha az akkori énemet is végleg elengedném.
A gardrób így egyfajta múzeummá válik. Nem a legjobb darabjainkat őrzi, hanem azokat, amelyekhez valamiért kötődünk. Például az első randin viselt ruha vagy az állásinterjús blézer, esetleg egy nyári fesztivál pólója. Nem a szabásuk miatt maradnak, hanem azért, mert kapaszkodunk abba, akik akkor voltunk.
A múltbéli énem gyásza
Rájöttem, hogy sok ruhát valójában nem azért tartok meg, mert még hordani akarom, hanem mert nem tudok szembenézni a változással. A testem átalakult, az ízlésem is, más lett az életem. De ha a régi ruhák ott lógnak a gardrób mélyén, akkor egy kicsit úgy érzem, még mindig lehetek az, aki abban voltam.
Gyászolom azt az időszakot, amikor még más gondjaim voltak.
Egy túl rövid szoknya sokszor nem is a hosszáról szól, hanem arról, hogy el kell fogadnom a változást. És persze könnyebb visszacsukni az ajtót, mint kimondani: igen, már nem vagyok az a régi ember.
A gardrób és az irreális elvárásaim
A másik véglet a „majd ha” ruhák kategóriája. Majd ha lefogyok, majd ha előléptetnek, majd ha lesz olyan esemény, ahova ezt a flitteres ruhát felvehetem. A gardrób ilyenkor nem a múltat őrzi, hanem egy elképzelt jövőt. Van egy kis fekete egyberuhám, amit évekkel ezelőtt vettem hirtelen jött lelkesedésből. Elegáns, határozott, kicsit túl komoly.
Amikor megvettem, azt hittem, hamarosan olyan életet élek majd, ahol ez a kis fekete alapdarab lesz. Persze, azóta is ott lóg teljesen érintetlenül.
Ezek a ruhák valójában elvárásokat hordoznak. Ha megtartom a ruhát, fenntartom az illúziót is. Azt az érzést, hogy egyszer majd „olyan” leszek, vagy például majd úgyis belefogyok. Csakhogy közben telik az idő, a gardrób egyre zsúfoltabb, én pedig minden reggel ugyanazokat a biztos darabokat veszem elő.
Miért olyan nehéz megválni a régi ruháktól?
Sokáig azt hittem, egyszerűen rendetlen vagyok, de később rájöttem, hogy valójában a döntés a nehéz. Amikor kidobok egy ruhát, nemcsak egy tárgytól válok meg, hanem kidobom a régi életemet is és egy új leszek. A rendrakás ott kezdődik, hogy eldöntjük, mi maradjon. Sokszor a régi emlékek tartanak vissza, vagy épp az olyan elintézetlen dolgok, mint a kölcsönkapott ruhák visszaadása. Ezek a darabok csak foglalják a helyet és hátráltatnak abban, hogy végre rend legyen körülöttünk. A gardróbban való rendrakás nem fizikai munka, hanem lelki. Minden darabnál mérlegelek, hogy vajon fel fogom-e még venni, szeretem vagy sem, mire emlékeztet, milyen szeretnék lenni.
A gardrób valójában egy tükör, megmutatja, mennyire ragaszkodom a múltamhoz, és mennyire hajszolok egy elképzelt jövőt. Érdemes időnként őszintén ránézni arra, miért tartunk meg bizonyos darabokat. Nem kell mindent azonnal kidobni, de jó tudni, hogy nem a gardrób mérete határozza meg, kik voltunk és kik leszünk.
Nyitókép: James Devaney/GC Images
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
