Élet egy bántalmazó kapcsolat után

Engem sokáig elkerültek ezek, nagyjából mindig képes voltam racionálisan gondolkodni, tudtam, hogy viselkedjek, hogy ne legyek a saját magam ellensége, aztán huszonöt évesen velem is szembejött valaki, aki úgy tudott kötélen rángatni, mint korábban senki. Persze egy bántalmazó sem tud akármikor és akárkit betalálni: egy erre fogékony személyiség és egy bizonytalan, kevésbé kiegyensúlyozott élethelyzet kedveznek annak, hogy egy manipulatív személy valakit a hatása alá vonjon. Az ember ösztönösen érzi az első perctől, hogy ez valami nem egészséges, de elnyomja magában, kikapcsol a józan ész.

Pár éve ismertem meg, a kémia valahogy működött az elején, bár már akkor sem tűnt megbízhatónak. Néhány tulajdonságában az első barátomra emlékeztetett, csak nála kevésbé kifinomult, nyersebb kiadásban. Az önbizalma, a lazasága, amikor valaki tudja, nem kell tennie semmit azért, hogy másokra hatással legyen, rá emlékeztetett. Kosárlabdázó volt, a verseny iránti szenvedélye hamar megmutatkozott abból, ahogy beszélt róla. A sportban elért eredményei és a kitartása miatt felnéztem rá, de nem tudtam nem észrevenni azt a mérhetetlen arroganciát, ami belőle áradt. Nem is próbálta leplezni, saját bevallása szerint is "nagy volt az arca".

Mindenesetre visszatetsző volt, amikor a játék iránti lelkesedése átváltott önelégültségbe. Már azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán észrevett. Úgy éreztem, nem igazán esek abba a halmazba, aki neki vonzó lehet. Más volt az érdeklődési körünk, nekem nem voltak felmutatható sporteredményeim. Egyszer azt is mondta, a magas, sportos nők tetszenek neki, én nem teljesen ezeknek a táborát erősítettem. Pár nappal a megismerkedésünk után hallottam, hogy van egy barátnője évek óta, bár nem tudtam, milyen fázisát éli a kapcsolatuk. Ezen nagyon meglepődtem, mert olyan természetességgel flörtölt, mintha csak egyedülálló lenne. Mit adogat itt, mikor ott van egy szép nő az oldalán, akit, később úgy tűnt, szeret is? Itt ennyiben maradt a történet, nem jutottunk tovább az ismerkedésnél.

Évekkel később újra találkoztunk. Először elhittem neki, hogy még mindig lát bennem valamit, amit vonzónak talál, sokszor meg úgy mondott valami pozitívat, hogy volt benne bántás is. Amikor valaki úgy dicsér, hogy közben mégse. Sokszor egy pillanat alatt megtalálta rajtam a legapróbb tökéletlenségeket, mint aki tudatosan és módszeresen erre hajt, hogy aláássa az önbizalmam, miközben a magáét mindig igyekezett erősnek mutatni. Máskor úgy tűnt, a kemény külső mögött mintha lenne valami régi csalódás vagy sérelem, ami ebben a durvaságban csapódik le.

A sikerereit nem lehetett tőle elvitatni, és más dolgaiban is igyekeztem meglátni a jót. Tudta, hogy legyen megnyerő az énmarketingje, így akkor még nem fordult meg a fejemben, hogy valahol ő is sérült lehet. De függetlenül attól, hogy neki milyen előzményei lehettek, nem tudtam eltekinteni a nyílt agressziótól, a manipulatív viselkedésétől – akárhogy nézem, a galád az galád...

Egy olyan időszakban sikerült lecsapnia rám, amikor én hónapokon keresztül, állandóan túlóráztam, a munkahelyi légkör pedig nem volt a legnyugodtabb. A leterheltségtől mentálisan, az egyedülléttől érzelmileg voltam kimerült. Voltak vészjósló pillanatok, amikor jeleztek ugyan a radaraim, de a szeretethiányom kikapcsolta őket. Szinte mindig munkaidőben keresett. Soha nem érdeklődött afelől, hogy hogy vagyok, mindig csak egy témája volt. Ügyesen forgatta a szavakat, és meggyőzött arról, hogy ez így normális. Néhány hónap alatt azt vettem észre, elszigetelődtem a külvilágtól, magamba fordultam.

Így telt el közel másfél év, ami már bőven elég idő volt ahhoz, hogy valaki lassan, fokozatosan megtörjön, hogy aztán ne legyen erőd mozdulni se. Hogy milyen formában öltött testet a bántalmazás, már másodrangú. Nála az egész természetesen végig a kontrollról szólt. Tudtam, hogy az elejétől kezdve nem akart semmi komolyat, de mikor felbukkant körülöttem más is, aki érdeklődött irántam, úgy alakította, hogy ne akarjon senki közeledni. Aztán egyszer értesültem róla, hogy már új barátnője, gyereke van, ez kijózanított. Ezzel a pofonnal tulajdonképpen szívességet tett az univerzum.

Megtettem, amit már rég meg kellett volna: kiléptem ebből a kapcsolatnak sehogyse nevezhető, lélekölő, meghatározhatatlan akármiből, és éreztem, hogy egyedül kell lennem. Se a testem, se a lelkem nem volt rendben, tudtam, hogy töltődnöm kell. Ilyen időszak után az ember regenerálódni akar, kifutni magából a felgyülemlett érzelmeket, beiratkozni kickboxra, felújítani a lakást, alkotóterápiába kezdeni... Csakhogy nem mindig van erre idő. Lehet, hogy a tökéletes másik feled akkor jön szembe, mikor te épp romokban vagy. A gond csak az, hogy mikor valaki végre kérdőjelek nélkül, korrekten közelít feléd, te már annyira megtört vagy, hogy nehezebben veszed észre az értékes embereket az orrod előtt.

Én ekkorra már annyira sebzett voltam, hogy minden erőmet össze kellett szednem, hogy emberi ábrázatom legyen, mint akinek egyben van az élete. Még ott voltak rajtam a trauma tünetei, egy kicsit róla ventilláltam, de ez nem a személyéről szólt, hanem arról, amit művelt velem. Tudtam, hogy nem várhatok tovább, ha olyan valaki áll előttem, akit nem akarok elengedni. Mindkettőnkön érződött, honnan érkezünk: én megtörve, egy bántalmazó kapcsolatból, míg őt az elmúlt pár évben egy szeretettel teli közeg vette körül – látszódott rajta, hogy ez azért rengeteget erősít az ember lelkén, könnyebben veszi az akadályokat. Stabilabb volt a személyisége és jobban tudott szeretni, mint amire az elmúlt évek tapasztalatai után fel voltam készülve.

Jó esetben a legkegyetlenebb életszakaszok is tanítanak valamit és tudjuk, hogy fordítsuk a javunkra. Ha nem is tudtam azonosulni a bántalmazó személyisége egy részével, de megértettem a viselkedésmintáit és a vele való ismeretségből, a versenysportolói mentalitásából azt tanultam meg, hogy ha valamit, vagy valakit nagyon akarsz, akkor azt gátlástalanul kell akarni. Ezt tudatosítva kezdtem bele az életem következő fejezetébe, egyetlen céllal magam előtt, hogy szeretni fogom magam annyira, hogy tudjak és akarjak nyitni a megfelelő ember felé.

Pálffy Réka

Nyitókép: Shutterstock