Bak vagyok, nem tagadom

Életem során rengetegszer megkérdezték már, hogy milyen jegyben születtem és ezzel biztosan a legtöbben így vagyunk. Lehetett ez egy reakciómra válasz, egy randi indító kérdése – mondjuk ott el is gondolkodtam kicsit, hogy valóban ez a legfontosabb? – vagy csak valami vicceskedés.

Lássuk is - állítólag - mi jellemző a Bakokra

Kedveli az állandóságot, így keményen ellenáll a változásoknak. Kötelességtudó, felelősségteljes, mértéktartó, ezért szinte képtelen a spontaneitásra. A Bak jobban élvezi a felnőtt létet, mint a gyerekkort. Céltudatos, gyakorlatias, viszont nem lát túl a saját határain. Bár magabiztosnak tűnik, sokszor érzi magát magányosnak, mivel nehezére esik kimutatnia az érzéseit. Ezért azok, akik nem ismerik jól, azt gondolják róla, hogy rideg. A siker és a hatalom nagyon fontos a számára, valamint az, hogy milyen pozíciót tölt be a társadalomban. Szereti a szabályokat, maga is számtalant felállít és elvárja, hogy a környezete be is tartsa maradéktalanul mindet. Gyerekként koraérett.

Bak voltam ízig-vérig

Nos, hol is kezdjem? Talán ott, hogy valóban koraérett gyerek voltam. Mindig nagyon komolyan vettem mindent, már kicsiként is. Anyukám még ma is ódákat zeng a gyerekkori megbízhatóságomról – bezzeg a tesóm! -, hogy mindent első szóra megcsináltam, hogy sosem rosszalkodtam, és hogy remekül eljátszottam magamban. Később sem változott a helyzet, például engem soha, de soha nem kérdeztek ki a szüleim, nem kérték számon rajtam az osztályzataimat, nekem mégis mindig kész volt a leckém és

Persze ennek ellenére akadtak olyan tárgyak, amelyek nem mentek túl fényesen. Bevallom, matekból mindig is a hármas és négyes között ingadoztam, s ez akkora lelki törést okozott számomra, hogy kerestem magamnak egy matektanárt... Később is a céljaim bizonyultak a legfontosabbnak, így ha kitűztem magam elé valamit, akkor csak az lebegett a szemem előtt és nem téríthetett el semmi attól, hogy véghezvigyem, amit elterveztem.

Ha valami nem volt betervezve, annak nem is volt helye az életemben. Halálra tudtam rémülni már attól is, ha valaki egy hirtelen szerveződött buliba hívott. A klasszikus párkeresés időszakában azt is megtapasztaltam, hogy valóban nehezen mutatom ki az érzelmeimet, illetve konkrétan félek tőlük, mert úgy véltem, hogy képtelen vagyok kontrollálni őket. Ezért nem is bonyolódtam futó viszonyokba, számomra nem érte meg...

A változás szele

Így visszagondolva, meglehetősen szigorúan éltem az életem első huszonöt évét, amikor is valami elkezdet változni. Valahogy lazultam. Kezdtem elengedni a görcsös ragaszkodást a tervekhez és a váratlan helyzetekre sem úgy tekintettem, mint valami istencsapásra.
Azt mondják, hogy harminc felé az aszcendens kezdi átvenni az irányítást a személyiségünk felett
és bár korábban nem hittem az ilyesmiben – hiszen totális Bak voltam, a racionalitás megtestesítője! – igenis egyre jobban „kifordultam" a régi önmagamból, ahogyan közeledtem a bűvös harminchoz és teret engedtem Rák mivoltomnak.

Emlékszem, egy időszakban azt hittem, hogy meghülyültem, mert olyan dolgokat kezdtem csinálni, amelyek nagyon távol álltak tőlem. Pasi után sírtam, hajnalig buliztam, alkoholt ittam, miniszoknyát húztam csizmával és úgy általánosságban lelazultam. Beengedtem az életembe a szerelmet – nem csak a küszöbig – és hagytam, hogy átjárjon teljesen.

Jól emlékszem a húszas éveim görcsösségére, a megfelelési kényszerre magammal és az egész világgal szemben, a magabiztosság mögött rejtőző félelmekre és a terhekre, amelyeket teljesen feleslegesen cipeltem.

Nem mondom, hogy 180 fokos fordulatot vettem, mert ma is rengeteg dolog jellemző rám a Bakos dolgokból, de már megengedőbb vagyok magammal és másokkal szemben is. Ellenpólusnak pedig ott a férjem, aki szintén Bak, egy szuper kis Bak aszcendenssel...

Nyitókép: Shutterstock