A vikingekről átpártoltam a KPOP idolokra

Én annak a generációnak vagyok tagja, akik még a Magnum, Szupercsapat sorozatokon nőttek fel. Ez pedig nagyban meghatározta azt, milyen lesz számomra a férfiideál. Ez azonban most gyökeresen megváltozott.

Pár hónappal ezelőttig a tökéletes férfi:

  • minimum 190 centi magas,
  • szőrös mellkasú,
  • szakállas, de minimum állandó borostás,
  • erős (ami alatt nem a felfújt izmokat értem, hanem a szikár férfi kondíciót).

Azok a férfiak vonzottak, akikben éreztem azt, hogy képesek megvédeni, nem riadnak vissza attól, ha fát kell hasogatni télen az udvaron. Ezek persze csak a szigorú külsőségek, de igazából determinálták a belső értékeket is.  

Mondhatjuk, hogy a viking/kanadai favágó típusokat kerestem. Tudod, aki hazajön az egész napos fizikai munkából, az ajtófélfába vágja a fejszéjét, majd belépve az ajtón leveszi a bakancsát, jó ízűen megeszi a rendelt pizzát, majd sakkozás közben meséli el, hogy munka közben milyen podcastet hallgatott Nietzsche darwinizmus kritikájáról.

Forrás: Shutterstock

Jó, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ilyen férfi nem létezik, és az az én személyes lét-tragédiám, hogy mégis mindenkiben ezt az ideált próbáltam felkutatni. De, az írásom célja nem egyfajta Bridget Jones siránkozás. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy komolyan berögzült elvárást pár hét teljesen fel tud forgatni.

Az unokahúgaim már egy ideje rákattantak a KPOP-ra. Dél-koreai fiú és lány csapatok, kevert nyelven, nagyon populáris zenére táncolnak, énekelnek. Elsőként a Blackpink nevű négytagú lányformáció lett az első számú kedvencük, majd megérkezett életükbe a Stray Kids.

A nyolc fiú közül kettővel gondolkodás nélkül azonnal arcot cserélnék, a fodrászomhoz konkrétan az egyik fotóját vittem, hogy én most azonnal ilyen frizurát szeretnék. Elég csak rájuk nézni, egyből látszik, miért is hatalmas világkedvencek – persze elsősorban a KPOP kedvelők körében.

Hozzáteszem, hogy a zenéjük se rossz – oké, elismerem, hogy talán most élem a második tinikoromat –, de az, hogy mennyire szép egyik-másik, az vitathatatlan.  

A legmagasabb tag 178 centi, de átlagosan 170 körül vannak a fiúk. Szőr egy deka sincs rajtuk, és nyílt titok, hogy a berobbanásuk előtt bizony apróbb szépészeti beavatkozásokon is átestek – ajakfeltöltés, állcsúcs implantátum... stb., és nyilván a stylist munkája is nagyban hozzáad ahhoz, amilyennek látom őket.

Mégis mostanában ők játsszák a legnagyobb szerepet a fantáziavilágomban.

Nem, ők nem sármosak, a férfiasságról eddig vallott nézeteimnek sem igen tudnak megfelelni, mégis van bennük egyfajta férfi szépség, finomság, lágyság, ami engem teljesen magával ragadott.

Egyszerűen bájos, ahogy a koncerteken az egyik – és csakis az egyik – srác pár másodpercre felhúzza a felsőjét, hogy diszkréten kivillanjon a kockás hasa. Egyszerre szemérmesek és végtelenül szexik, ez a kombináció pedig engem megvett kilóra.

Nem biztos, hogy az életben is szenvedéllyel tudnék fordulni egy ilyen férfi felé, de hihetetlenül jó érzés kilépni az eddigi, saját magam által teremtett komfortzónámból, és valami új felé nyitni, még akkor is, ha ez csupán a fantáziámban történik.

L. Lilla

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek