Egy újabb reggel. Egy új nap kezdete. Mintha megnyomnánk egy bekapcsoló gombot az agyunkhoz az ébresztőnk lenyomásával egyetemben, beindulnak a gondolatok. Csak úgy pörög a száz meg száz információ, eszünkbe jut minden és el is felejtjük, hogy pár perce még egy másik dimenzióban éppen édesdeden aludtunk. Csak zakatol agyunk és minden egyes percben összerándul a gyomrunk. Hisz minden indul újra. Munka, gondok, kihívások, elvárások, megfelelés, szembenézés saját magunkkal és még sorolhatnám.
Csak a szokásos, monoton szürke hétköznapok. Ébresztő ugyanakkor. Fogmosás ugyanakkor. Tömegközlekedés vagy ácsorgás a dugóban. Pontosan ezeket éljük át. És igen, ilyenkor gondolhatunk úgyis erre, hogy mégis minek keressük a pénzt, ha életünk nagy részében dolgozunk? Minek megyünk haza késő este, ha másnap ugyanúgy korán kelhetünk? Mi értelme van az életnek?
Felszállva egy tömegközlekedési eszközre, sokszor lelomboz minket az életunt, befásult, zord emberek látványa. Tisztelet a kivételnek, de legtöbben mindenkitől elzárkózva, belemélyedve a közösségi média platformok rejtelmeibe vagy nyomasztó problémáinkat felszínre hozva utaznak. Bámulnak ki az ablakon, gondterhelt fejük hatással van a mellettük ülő társaikra is.
De álljunk meg egy pillanatra! És mi lenne, ha nem így fognánk fel? Mi lenne, ha elraktároznánk a szépet is egy-egy hétköznapi pillanatból? Mi lenne, ha úgy élnénk meg a mindennapokat, mintha életünk utolsó napja lenne? De vajon kivitelezhető ez a sok nehézség és a rohanó mindennapok ellenére? Boldogok lehetünk attól, hogy újra indul egy szokásos nap? Feldobhatjuk kedvünket egy átlagos, szokványos cselekedettel? A válasz: Igen! Semmi értelme, hogy további napjaink is így teljenek!
Gondoljunk csak bele, hogy mit érezhet egy kómából felébredt ember. Csak a folytonos sötétség veszi körbe, majd homályosan felvillan egy-egy fénycsóva. Nem tudja mi történik vele, hol van. Csak a fájdalom hasít belé és az erőtlenség állandósul. Csak gyűlik és gyűlik benne a sok kérdés.
Mi történik? Miért ilyen letargikus mindenki? Most úgy érzem, hogy felébredtem. Miért eddig aludtam?
Máris értékeljük szokványos, átlagos napjainkat, nem igaz?
A kérdés esetleg még az lehet, mit tehetünk, hogy szebbé tegyük életünket? A lényeg, hogy képesek legyünk értékelni és megbecsülni, ami számunkra megadatott. A napok néha sajnos kicsúsznak kezeink közül, öregszünk is, a biológiai óránk ketyeg, de abban mi döntünk, hogy milyen minőségben éljük meg a mindennapokat. A kiegyensúlyozott, boldog élet lehetséges, csak kicsit alakítanunk kell rajta.
Ne mindig siránkozzunk és ne mérgezzük magunkat a gúnyos megjegyzésekkel, a keserű gondolatokkal, mindenféle negativitást igyekezzünk mellőzni az életünkből! Vegyük észre a természet adta csodákat körülöttünk és mélyedjünk el magunkban! Néha hagyjuk magunk mögött a valóságot és lassuljuk le! Minden meg fog oldódni! Ebben biztosak lehetünk. A csoda ott él bennünk, csak fel kell ismerni. Egy ajándék az élet és mi magunk is.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.