Halom Bori a Mellrákinfó Egyesület elnöke, legalábbis a hivatalos titulus szerint. Valójában pedig az a nő, aki 7 évvel ezelőtt még maga is azt hitte, hogy vele nem történhet meg. Majd megtalálta a csomót, és még akkor is a lehető legnagyobb nyugalommal kereste fel az orvos barátját, de csak rutinból. Nem gondolt semmi rosszra.
"Teljesen véletlenül tapintottam ki a csomót. Nem vizsgálgattam magam, mert senki nem tanított rá. Sőt, szűrésre sem jártam, mert még nem voltam 45 éves. Egészen az ultrahangon beállt csendig nem gondoltam, hogy gond lehet. Ott viszont már tudtam, hogy baj van. Beállt az a feszült csend, amit soha nem akarsz átélni. Pár óra múlva pedig már - kezemben a diagnózissal: rosszindulatú daganat - zokogva próbáltam összekaparni magam, és valahogy elmondani az akkor 16 éves lányomnak, hogy rákos vagyok, de meg fogok gyógyulni."
Vagyis Borinak meg kellett próbálkozni a lehetetlennel. Lebontani a korlátokat és elhitetni a végtelenségig megrémült gyermekével, hogy a rák nem egyenlő a halállal. Még akkor sem, ha a családjukban már több végzetes kimenetelű daganatos megbetegedés is volt.
Az egyesületünk egyik legfontosabb ténykedése, hogy széles körben elfogadtassuk: a mellrák korai stádiumban gyógyítható. Nem elhanyagolható az önvizsgálat, ahogy a rendszeres szűrővizsgálat sem. Hiába mondják sokan, hogy a mammográfia fájdalmas. Ezt meg kell cáfolnom. A mammográfia maximum kellemetlen. A fájdalom ott kezdődik, amikor először tükörbe nézel az emlőeltávolító műtét után.
Habár Borinál felmerült a mellének megtartása, hamar kiderült, hogy ez hiú ábránd. El kellett távolítani a mellét, de a procedúra végén majd szilikonnal töltött mellett kaphat. Nem volt választása, nyilvánvalóan maga is tudta, hogy az életét menti meg a műtét.
Nőként pokoli nehéz megválni a melledtől. Persze előtte én is elégedetlen voltam vele. Ma meg már gyönyörűként él az emlékeimben.
A 7 éve tünetmentes, örökké pörgős nő úgy érzi, nem panaszkodhat, mert csodálatos család, társ és barátok vették körül. Soha nem éreztették vele, hogy ő most rákos. Nem szégyellték a kopasz fejét, és segítettek humorral átvészelni a kemoterápia és a sugárkezelés hónapjait.
Humor nélkül nem megy. Csak közben két nagy nevetés közben zokogni fogsz. Mert kőkemény tükörbe nézni és meglátni magad kopaszon. Még akkor is, ha már megvolt a parókám, és tudtam, hogy vissza fog nőni a hajam. Ez minden józan ész és érv ellenére iszonyúan fájdalmas. Egyébként azóta már szépnek látom a kopasz énem is. Csak ehhez idő kellett.
Így visszanézve talán egy picit úgy tűnhet, hogy Borinak egyenes útja volt a gyógyulás felé. Pedig korántsem. Mi több, egyedülálló édesanyaként azt sem tehette meg, hogy ne dolgozzon.
Megpróbáltam péntekre kérni a kezeléseket, hogy a hétvégéken legyek túl az igazi pokoljáráson. Hétfőn még otthonról dolgoztam, de a hét többi napján bementem. Nehéz volt, de jót tett. Ahogy az is, hogy az akkori párom végig mellettem volt. Egy kivételével ott volt az összes kemónál, és soha nem ért hozzám másként, mint előtte. Rengeteget adott, hogy fél mellel is szeretett és szeretkezett velem.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.