magazin kor Baranyai Kata kibeszélő termékenység biológiai óra Császár-Nagy Noémi
Manapság a legtöbb nő úgy van vele, hogy egyszer majd szeretne gyereket, de nem most. Majd, amikor már stabil munkahelye van, eleget utazott, bulizott, és élvezte az életet.

A probléma pedig valahol itt szokott kezdődni: mert bár már minden adott hozzá, a gyerek mégsem akar jönni... Dr. Császár-Nagy Noémi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint ezért többek között az oktatás is felelős. Hiszen soha egyetlen felvilágosító órán sem hangzik el, hogy 20 és 24 éves kor között a legideálisabb teherbe esni - és nem ez volt a doktornő egyetlen meghökkentő mondata!

Mi a legnagyobb tévhit, amivel a babára vágyó nőknél találkozik?

"Az életkor. A fogantatási/terhességi nehézségek általában az illető korával hozhatók összefüggésbe. Harmincöt éves kortól a spontán teherbeesés valószínűsége már csak 50%, és a komplikációké is ugyanennyi. Optimálisan 30 év alatt, de leginkább 20-24 éves kor között javasolt gyermeket vállalni. Ez a szám mára már vészesen kitolódott, és sokan akkor döbbenek rá erre, amikor nem tudnak áldott állapotba kerülni.

A hölgyek termékenységi képessége negyven éves korukra már csak 35%-os, ugyanakkor a férfiaknál is hangsúlyos a kor, hiszen 40-42 évesen már csak 56% az esély a megfelelő megtermékenyítési képességre - még mesterséges megtermékenyítés esetén is.

Egyébiránt szintén probléma szokott lenni, hogy az urakat kevésbé vizsgálják, pedig náluk is ugyanúgy lehet probléma. Sőt, sok esetben egészen pici gond van, amire ha fény derül, nagyon könnyű orvosolni.

Viszont a párok sokszor évekig nem fordulnak szakemberhez, holott az idő kulcsfontosságú. Intő jel a kivizsgálások megkezdésére, ha valakinek egy év rendszeres, ovuláció idejére eső házasélet ellenére sem sikerül teherbe esnie, 35 éves kor alatt. Harmincöt éves kor felett csupán 6 hónapig célszerű orvosi kivizsgálás nélkül 'próbálkozni'."

Pszichés okok mennyiben befolyásolhatják a fogantatást?

"Óvatosan kell bánni a 'pszichés ok' fogalmával, mert ez stigmatizáció. Ami olyan esetekben is lelkiismeret-furdalást okozhat, amikor egyébként is szerencsétlenül alakult helyzetről - adott esetben génhibán alapuló folyamatról - van szó. Tehát pszichogén meddőség nincs! Aki pszichés meddőséget mond az tudománytalan. A pszichológiai tényezők önmagukban nem bizonyított okozói a fogantatás körüli gondoknak, inkább természetes lelki kísérői a termékenységi zavar diagnózisának. Tény ugyanis, hogy a gyermekáldás nehézsége (már a diagnózis is!) frusztrációt okoz, terhelheti a párkapcsolatot is, és alááshatja a nők és a férfiak önértékelését. De ettől még - megfelelő orvosi beavatkozással - lehet sikert elérni.

Azonban a kezeléssel párhuzamosan végzett pszichoterápia vitathatatlanul javítja az életminőséget, lelkierőt ad, és erősíti a felek összetartozás érzését. Továbbá javítja a szexuális élethez való viszonyulást, és segíti az esetleges kudarcok elfogadását, feldolgozását is."

Forrás: copyright (C) 2015/Reka Szorenyi

Tudjuk, hogy a stressz nem jó, de mégis, mennyiben befolyásolja a termékenységet?

"Tény, hogy a stresszre adott kedvezőtlen reakciók negatívan befolyásolják a hipotalamusz-hipofízis-gonád tengelyt, ami zavarhatja a női nemi ciklus helyes működését. Ez ronthatja az általános közérzetet, és erősítheti a (már fennálló) szorongást, így depresszióhoz is vezethet. Ugyanakkor NINCS olyan lelki góc vagy ellenállás, amely igazoltan megakadályozná egy fiatal, orvosilag egészséges nő megtermékenyülését."

A lombikkezelés és a tortúrák váláshoz vezethetnek?

"A szexuális élet a párok 60%-ánál csorbát szenved, különösen a kezelések időtartama alatt.

Ugyanakkor tévhit, hogy a házasságok nagyobb arányban sérülnek a lombikkezeléstől, mint bármi mástól.

A párkapcsolat még meg is erősödhet a lombikkezelés hatására - ami feltehetően az elfogadó hozzáállás, a támogatás és a közös 'tehercipelés' miatt következik be."

Mit kezdhet a babára vágyakozó nő az olyan jó szándékba burkolt tanácsokkal, mint a 'nem akarod eléggé' és társai?

"A teherbeesés nem akarat kérdése. Végtelenül butaságnak tartom, ha valaki így gondolkodik. Hiszen ezzel az erővel egy megerőszakolt nő soha nem esne teherbe. Sőt, védekezni sem kellene, mert ha valaki nem akar, akkor nem esik teherbe. Tudjuk, hogy ez nem így működik. Egyik irányba sem."

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.