Én szerencsére nem tartozom azok közé, akikre úgy hat a menstruációs ciklus, mintha egy végeláthatatlan testi-lelki hullámvasúton ülnének – ezt részben valószínűleg annak is köszönhetem, hogy odafigyelek az egészségemre. Azt azonban én is észrevettem, hogy ha kifejezetten sok stressznek és alváshiánynak vagyok kitéve az utolsó hét környékén, hajlamos vagyok olyan mélységekbe zuhanni lelkileg és szellemileg, hogy még magamat is meglepem.
Dől belőlem a cinizmus, holott nem akarok gonoszkodni senkivel, egyszerűen mintha levették volna a képzeletbeli szűrőimet, mert a méhem és a petefészkeim úgy akarták. Ha ebből egy rövid bohózatot rendeznének, akkor az nagyjából így festene:
– Jó reggelt, Veronika!
– Neked meg a k*rva anyád.
Imádok történelmi érdekességekről olvasni, nyilván ezért került elém évekkel ezelőtt egy ókori görög orvosi teória, mely szerint a női méh egy vándorolni képes, különálló élőlény a testben, állandó mozgása pedig belső feszültséget, görcsöket, illetve hisztériát okoz. Évezredeken át élt ez a hiedelem, ám ezzel párhuzamosan a szakemberek arra is rájöttek, hogy ez a hisztis viselkedés kiválóan gyógyítható... hm... intimmasszázzsal.
Ha a házasélet nem járt kielégüléssel – márpedig erre gyakorta volt példa – szakavatott kezek munkájára volt szükség, ez a tevékenység azonban igen fárasztónak bizonyult. Az elektromosság igába hajtása szerencsére meghozta a várva várt megoldást: megszülettek az első vibrátorok, melyeket disztingvált körökben csak személyi masszázsgépeknek hívtak.
Igen ám, de amennyiben csak a kielégületlenség a gond, vajon miért nem akar minden nő 0/24 szexelni, ha épp beüt a depi a ciklus bizonyos részeiben? Szerintem azért, mert olyankor egy ördögi kör rabjai: hajlamosak rendszeresen teleenni magukat, emiatt diszkomfortérzetük van, az amúgy is nyomott hangulatuk az önképükre is rányomja a bélyegét, így pedig nem feltétlenül érzik magukat szexi vadmacskának.
Uraim, ilyenkor kell igazán erősnek lenni: minden eszközötökkel éreztetni kell a párotokkal, hogy ő a legszebb, legkívánatosabb nő a világon, akinek természetesen a szívét, az eszét, a tehetségét, a karrierjét és mindenét (is) csodáljátok, imádjátok. Akkor kenyérre lehet majd kenni a kedvest, szexuálisan készséges és odaadó lesz, így lehetőségetek nyílik „kikezelni" a hisztériáját és máris mindkettőtöknek nyert ügye van.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.