"Az igazi férfiak a telt nőket szeretik!" - Tényleg?

Egyetlen modell sem volt közöttük, akinek a testalkata csak megközelítőleg is, de hasonlított volna az enyémre. És mindegyikük sima, fehér, pamut nagyibugyit meg melltartót hordott. Ha rottyon van az önbizalmad, tuti, hogy nem olyat veszel fel, mert abban mindennek érzed magad, csak szexinek és szépnek nem.

Aztán idővel megjelentek a nőismerőseim üzenőfalán az "igazi férfiak a telt nőket szeretik, csak a kutyák játszanak csontokkal" szöveg, amit egyre többen és többen osztottak meg. Lehet, hogy férfiak is megosztották. Talán azok, akiket kikosarazott egy sovány csaj.

Miért nem lehet a teltség szép és nőies anélkül, hogy lealáznánk egy soványabb nőt? Oda jutottunk, hogy a mai kor szabad nője már bármit támadásnak vehet - és vesz is. A karcsú, szőke Barbie-babák testképzavart okoznak a kislányoknál, és egy filterezett Insta-fotó gyilkos indulatokat szül. "Nem is igazi szépség!" - kántálják dühösen. És a nők észre sem veszik, hogy ezt az egész testképzavaros, igazi szépséges harcot saját maguknak generálják. Mert képtelenek elfogadni azt, ami más.

Ha telt vagy, és nem tökéletes az alakod, akkor befogadunk az "igazi nők" csapatába. Ha magas modell alkat vagy, akkor menj innen, mert önértékelési zavarunk lesz tőled! Ha pattanásos az Insta-fotód, szétdicsérünk, mert meg merted mutatni önmagad. Ha filterezed, mert az tetszik jobban, akkor műszépség vagy, nem is vagy igazi, nem vagy nő.

Pedig attól, mert a kifutón a modellek 186 centi magasak és vékonyak, még senki nem mondta, hogy csak ők a szépek. A szépségideál szerintem egy tökre elvont, néha már-már nem evilági fogalom kellene, hogy legyen. Botticelli Vénuszának modelljén is lehet, hogy több volt a ránc, a haja sem volt annyira hosszú, és nem volt olyan feszes a bőre, mint amilyennek megfestették - de ez senkit sem érdekel. A szépség megtestesítése művészet. Az mindig is illúzió volt.

Már nem vagyok 46 kilós. Van rajtam egy kicsi túlsúly, a bőröm sem feszes annyira, mint húszévesen. De mégis egy olyan terméket szeretnék megvenni, amit egy iszonyú szexi csaj reklámoz, nem olyat, amit egy pamutbugyis háziasszony. Ha megveszek egy parfümöt, akkor úgy akarom érezni magam, mint Monica Bellucci, nem úgy, mint a szomszédasszony!

Igenis nálam dögösebb nőket szeretnék látni a hirdetésekben, akik motiválnak, hogy javítsak azon, ami nem tetszik - és fogadjam el azt, amin nem lehet változtatni. De hol van az önelfogadás határa? Miért baj az, ha valaki ki szeretné hozni magából a maximumot külsőre is?

Mi van, ha engem például motivál egy szép nő?

Azért, mert A kosaras a melltartóm, miért ne tarthatnék szépnek egy nagymellű modellt? Miért kellene, hogy zavarjon az, akinek szebb az arcbőre vagy simább a haja? Úgy érzem, ebben a mai testképzavaros világban már szinte bűn szépnek látni valamit anélkül, hogy gyilkos indulatokat váltana ki. Szeretem nézegetni a szétfilterezett Insta-lányokat, nem zavarnak a Victoria's Secret modelljei, de Scarlett Johansson telt idomai sem.

Az egyik ezért szép, a másik meg azért. De tök jól elférnek egymás mellett szerintem. Ha a nők inkább segítenék és dicsérnék egymást ahelyett, hogy rivalizálnak és utálkoznak, egy kicsit jobb hely lenne a világ. De az biztos, hogy kevesebb lenne a testképzavar és az önbizalomhiány.

Nyitókép: Shutterstock