Itt az ideje elgyászolnom gyerekkorom karácsonyait, mert sosem lesz már olyan az ünnep, mint egykoron

Úgy emlékszem a gyerekkorom karácsonyára, mintha tegnap lett volna, hogy a kisszobában, aprócska ingben és fekete nadrágba öltöztetve, szépen megfésülve, az izgatottságtól remegve vártam, hogy a Jézuska megérkezzen, hogy meghalljam a csengő csilingelését és feltáruljon az üvegtáblás ajtó és mögötte meglássam a meseszép, kék-ezüstben csillogó fát, anyám kezében a szikrázó csillagszórót és a fa alá helyezett megannyi díszes dobozkát.

Ugyanilyen szép emlékként őrzöm a Mikulás-napokat. Az elmúlt több mint húsz alkalmat egybegyúrta az elmém, egy nagybetűs, igazi, gyerekkori élménnyé, ami melegséggel tölti el a szívemet, ha rá gondolok, majd ennek a kellemes érzésnek a helyét rögtön felváltja valami keserű, valami szomorú, hiszen nyoma sincs már a régi adventeknek, karácsonyoknak. Végleges, akárcsak a halál, hogy ami elmúlt vagy elveszett, nem térhet vissza.

Sokak számára nyűg az ünnepi időszak, amely nem szól másról, csak az ajándékvadászatról, a menütervezésről, a családtagok összeszervezéséről, a rohanásról. Engem is elkap ez a felfokozott tempó, amikor mindenki mindenhol siet, lökdösi a másikat, türelmetlen és ezért tapintatlan, de mégsem ez az oka annak, hogy már nem szeretem úgy a karácsonyi ünnepeket.

Az előző egy-két évben, pandémiától függetlenül, eljutottam oda, hogy vártam ugyan a karácsonyt, de csak nagy nehezen sikerült átéreznem a hangulatát. Idén viszont feszélyezett, hogy miközben körülöttem mindenki ünnepi lázban ég, díszít, énekli a slágereket és süt-főz, addig én egyfajta kívülállóként szemlélem még a hozzám legközelebb állók életét is. Igaz tehát a mondás, hogy a karácsony belülről fakad, hogy lehet bármennyi dísz a lakásban, átjárhatja a töltött káposzta vagy a bejgli illata a szobákat, attól még nem lesz szebb az ünnep, ha te belül nem érzed jól magad.

Nem gondoltam volna, hogy megkönnyebbülést fogok érezni, miután minden karácsonyi holmi elmerült a szekrény mélyében, de felszabadultam és sokkal tisztábbnak éreztem magam, miután felporszívóztam a lehullott milliónyi tűlevelet és visszarendeztük a nappaliban a bútorokat, melyeket a fa miatt eltologattunk. Lassan eltűntek a karácsonyi TikTok-videók és Insta-posztok is, és a már január első napjaiban beköszöntött tavasz hatására olyan érzésem van, mintha nem is lett volna karácsony.

Mert nem is volt. Hó nélkül számomra nem ünnep az ünnep, de mivel tíz éve nem volt fehér karácsony, legalábbis a fővárosban nem, ideje lenne elfogadnom és hozzászoknom ahhoz, hogy sosem lesz már olyan az ünnep, mint egykoron. Ahogy egy elhunyt szülőt, úgy kellene elgyászolnom a gyerekkorom karácsonyait, talán akkor sikerülne végre újra átéreznem valamit az ünnepi hangulatból, és nem egy olyasmit hajszolnék harmincévesen, ami csak az emlékeimben él.

Nyitókép: Shutterstock