Újév kibeszélő újévi fogadalom
Ugyan közel az ötvenhez, a virgin koktélos (csak hogy tudjunk viselkedni) Szilveszter éjszaka után a hidegben cigizve miféle fogadalmakat tehetnék? Vagy mit is fogadtam meg tavaly ilyenkor?

Nézem a vékonyka tüdőropit - talán le kéne tenni. De tudom, hogy az agyam csak úgy működik, ha megkapja a kellő dózist belőle. Mintha elindítana egy gépezetet a fejemben az első slukk: indul az agy, mocorog az ihlet. Ettől nem szabadulok, mert ezt nem pótolja rojtosra rágott szívószál, Kojak-nyalóka, rágógumi, kesernyés ízű grafitceruza. De például csirkelábat még nem próbáltam az ajkaim közé illeszteni. Ám, ami késik... Tehát január másodikán irány a hentesbolt! Ha mégsem, akkor már csak így maradok: szipkázva.

Mozgás: minden reggel a csontjaim ropogása emlékeztet arra, hogy bizony nem a laticel száradt ki a fűtéstől, és nem az nyikorog, hanem a könyököm. És nem a tükör torz, hanem a hátam tartom púposan. Azt is fontos lenne észben tartanom, hogy nem a nadrág szabását rontották el fenék tájon, hanem a sok üléstől megereszkedett izomzatomat kellene kissé feljebb emelni némi mozgással.

Nyáron még vígan integetek távozó szerettem után az állomáson, csuklóból, zsebkendővel. Ám ha nem vigyázok, akkor jövőre már nem kell túrnom a retikült a keszkenőm után - elegendő lesz a karomat felemelni, és a felkaromon lévő izom parádésan libeg majd a szélben! Tehát ahogy tavaly megígértem magamnak, hogy meglátogatok egy konditermet, leküzdve az "ittmindenkiengemnézjézuskiez" félelmemet - és tettem rá -, idén megfogadom, hogy veszek egy sporttáskát. Amibe első lépésként belepakolom a sportcipőmet, és többi szekrényben porosodó sportruházatot, amelyekből néha kirázok néhány árva molylepkét és némi port.

Forrás: Shutterstock

A kaja: azt hiszem, megígértem magamnak tavaly, hogy érzékeny és szeretetteljes búcsút intek a disznóhúsnak és a belőle készült mindenféle gaz, tányéron ármánykodó, kéjesen vonagló sült kolbásznak, a gömbölyded töltött káposztának és a fazékból rám vigyorgó pörköltnek.

Helyette salátát ropogtatok tökmaggal, sovány csirkehússal. Elzokogok egy szakítás szimfóniát a tálca krémes felett, és mexikói szappanoperát megszégyenítő drámai jelenet keretében szakítok a képviselőfánkkal, hányom a keresztet a dobostorta láttán, és szenteltvízzel locsolom le a chilis babot, s közben azt mantrázom: "Távozz tőlem, Sátán!" Ehhez képest egész évben tömtem magamba mindezeket, gondolván, ha a pokolra jutok, ott legalább sok ismerőssel találkozom. De az idő megy előre, és félelmem a köszvénytől talán erősebb lesz, és a bélrendszerem is meghálálja, ha tényleg csak olykor kacsintok össze egy tál brassóival.

A pénzzel való bánásmód: ez kényes téma, mert soha nem elég annyi, amennyi van, és valahogy fura tulajdonsága a pénznek, hogy úgy érzi az ember, hogy a duplája fogyott el annak, amennyit egyébként költ. Mintha a bankók a többi után vándorolnának az éjszaka leple alatt. Öt- és tízezresek masíroznak sötétben a bevásárlóközpontba, és tűnnek el a dm-Bershka-Newyorker Bermuda-háromszögben.

Azt hiszem, idén beszerzek egy pénzmágnest, elmegyek valami vajákoshoz és védelmi varázslatot kérek a bukszámra. De legalább lekötöm az egyik kezemet, hogy csak a sutábbik balkezemmel tudjam telerámolni a kosarat.

Több időt töltök a természetben, ha beköszönt a jó idő. Esküszöm, ezt megvalósítom, amint az összes repkedő szúnyogot és darazsat likvidálja valaki. Ezek a kis szörnyek mintha csak az én megjelenésemre várnának, és csapatostul megrohannak, ha a lábam kiteszem a betondzsungelből, és tíz fűcsomónál több van a földön.

Ám mindezek materiális dolgok. A fontosabb fogadalmaimról nem meséltem senkinek. Idén már végiggondolnom sem kell, hiszen mindezeket már megvalósítottam: Rendületlenül megyek az álmaim után, és akkor sem adom fel, ha hegyeket kell megmozgatnom érte, és senki nincs, aki rajtam kívül hisz benne. Idén sem teszek le róluk.

És azt hiszem, hogy ez sokkal fontosabb, mint az, hogy suttyomban éjfélkor kitunkolom a pörköltszaftot, majd elszívok utána a teraszon egy cigit. Legfeljebb elmondok néhány miatyánkot, vagy azt, hogy közel az ötvenhez már közel sincs olyan jó formában a testem, mint tíz éve, vagy, hogy majd tóparti napozás helyett a betondzsungel közepén kitolom az udvarra a napozóágyat, és kifekszem. Mert jövőre is csak az álmok fontosak. Mindenkinek.

Boldog új évet!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.