Kislányként egy aranyos apukát kértem a Jézuskától

A karácsony közeledtével mindenki készülődik. Ajándékokat csomagol, lakást díszít, mézeskalácsot süt. A legtöbb ember szívét átjárja a melegség, a szeretet és a béke. Az én szívem is nyugodt, csak néha szúr bele valami fájó emlék - ezek az elmúlt karácsonyok néha sötét emlékei.

Nem állítom, hogy rossz gyerekkorom volt. Nem állítom, hogy állandó rettegésben éltünk. Inkább azt mondom, hogy az én gyerekkorom olyan volt, mint egy libikóka. Hol fenn, hol lenn... Hintáztunk, pörögtünk, néha szinte beleszédültem és azt sem tudtam, hol áll a fejem. Sosem tudtam, ma jó vagy rossz napra virradunk. Mindez az apámnak köszönhető...

Jó idők

Emlékszem, milyen nagy izgalommal vártuk a Mikulást a testvéreimmel. (Akkor persze inkább Télapónak hívták, de ez már egy másik kérdés.) És a Mikulás minden évben eljött. A dupla ablak két üvege közé hozta a rengeteg finomságot, ami így úgy festett, mintha vitrin mögött lenne az egész. Akadt ott narancs, mandarin, szárított füge, aszalt szilva, mazsola, banán – utóbbi igazi kincs volt a gyerekkoromban – és persze rengeteg csokoládé, cukorka.

Anyukám – mert hát most már tudom, hogy az ő keze volt benne – gyönyörűen elrendezte az egészet, így a gyerekszoba ablaka úgy festett, mint egy valóra vált álom.

Forrás: Shutterstock

Emlékszem, olyan alkalom is akadt, amikor a „Mikulás" egy nagy seprűvel még az ablakunkon is bezörgetett... Ezekre az emlékekre nagyon szeretek visszagondolni. Ilyenkor apu is partner volt a mókában. Napokon át húztak minket anyuval, hogy vajon elég jók voltunk-e, vajon idén lesz-e banán, kapunk-e virgácsot? És a cipőket is együtt fényesítettük 5-e délután.

Karácsonykor pedig, amikor a nagy családi vacsora véget ért és mi hazamentünk a saját otthonunkba, izgatottan vártuk, hogy megszólaljon az a bizonyos csengettyű, amely a Jézuska érkezését jelezte. Előtte énekeltünk és játszottunk... aztán apu valahogy mindig eltűnt, de minket ez nem zavart, annyira vártuk már a csengettyűszót... ami ha megszólalt, azt jelentette, bemehetünk a gyerekszobába, ahol ott várt minket a plafonig érő, szikrázó karácsonyfa ezernyi játékkal alatta.

Rossz idők

A gyerekkoromból azonban nem csupán ilyen emlékeket őrizgetek, mert akadtak bizony rossz idők is. Olyankor a Télapó nem zörgetett be hozzánk, és bár akkor is szép, finomságoktól roskadozott az ablak, anyukám ideges és kedvetlen volt... apu pedig a nappaliban hortyogott vagy azt sem tudtuk, merre jár. És a karácsony, a titkokkal, mesékkel, varázslatokkal teli karácsony is akadt, hogy rémálommá változott. Amikor a fa körül zakatoló kisvonatot egy 42-es láb tiporta el, amikor egy részeg megbotlástól az egész fa elvágódott és a gyönyörű üvegdíszek szilánkokra törtek a csodás álmok birodalmában. A meghittség, boldogság helyett pedig az értetlenség és a félelem mardosta gyermeki szívemet. Nem értettem, mi történik ilyenkor. Akárcsak a hétköznapokban, amikor a tegnap olyan kedves, vicces apám helyett egy taszító, nemszeretem ember állt előttem. Nem értettem, egyik nap miért ilyen, másnap meg olyan. Nem tudtam kiigazodni rajta és egy idő után – bevallom – azt sem tudtam... szeretem-e vagy sem. Így, az egyik karácsonykor, amikor anyuval éppen azon ügyködtünk, hogy megírjuk a leveleinket a Jézuskának, én azt kértem tőle, egyetlen mondatot vessen papírra: Egy mindig aranyos apukát kérek karácsonyra! Csak ennyit, semmi mást.

Sz.T. történetét Szépvölgyi Izabella jegyezte le

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek