önbizalom kibeszélő önszeretet önértékelés
Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy az egész életem egy csoda. Van egy csodálatos szerelmem, egy olyan munkám, amit szeretek, egy szép lakásunk, ráadásul a nap is süt. Olyankor boldog és elégedett vagyok önmagammal.

Vannak napok, amikor érzem, hogy változok, fejlődök, minden nappal egyre jobb és jobb vagyok. Összeszedetten és céltudatosan építem az életemet, haladok az álmaim felé. Nem szorongok, nem fáj semmi, nem gyötörnek nehéz gondolatok. Belenézek a tükörbe, és cinkosan összemosolygok a tükörképemmel, tudván, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére itt vagyok. Volt idő, amikor gyűlöltem magam. Gyűlöltem a testemet, az orrom formáját, a pattanásaimat. Gyűlöltem, hogy félénk vagyok, rettegtem, hogy mi van akkor, ha butának gondolnak, fájt a magány, és kevésnek éreztem magamat a létezéshez is.

De ez már mind a múlté, ugye? Most már minden jó.

Aztán vannak azok a napok, amikor úgy érzem, hogy semmit sem változtam. Felkelek reggel, meglátok egy pattanást az arcomon, nem találom azt a felsőt, amit fel akartam venni, rájövök, hogy tegnap kellett volna hajat mosnom, és mindennek vége, aznapra ugrott az évek alatt nagy nehezen összekapart önbizalmam.

Forrás: Shutterstock

Vagy csak elkezdem vizslatni a testemet a tükörben. Legutóbb, amikor ugyanezt tettem, úgy éreztem, hogy egész jó. Hálás voltam ennek a testnek azért, hogy van nekem, s elviseli, ha éppen képtelen vagyok rá odafigyelni, és azért is, mennyire meghálálja, amikor teszek érte. Hirtelen viszont ez mind semmivé vált. Nem látok mást, csak narancsbőrt, egészségtelen sápadtságot, hibát hiba hátán. Utálom, hogy reggel még lapos hassal kelek, viszont néhány falat étel után úgy nézek ki, mint egy négy hónapos terhes. Ilyenkor azon gondolkozom, ki tudna így szeretni.

De vannak olyan napok is, amikor csak úgy szorongok. Szinte már hobbiból. Miután hazaérek a munkából, csak ülök a kanapén, és pörög az agyam. Megállíthatatlanul zakatol a fejemben az összes hiba, amit valaha elkövettem. Amikor túlságosan szorongtam, és képtelen voltam megszólalni. Amikor túlságosan szorongtam, ezért be nem állt a szám. Amikor egy-egy helyzetben megállíthatatlanul eluralkodtak rajtam a komplexusaim, és már nem is én beszéltem, nem én gondolkoztam, nem én cselekedtem, hanem azok a mocsok komplexusok. Amikor tulajdonképp a szorongás miatt szorongok.

Forrás: Shutterstock

Ilyenkor mindig attól félek, hogy már sosem fogok tartósan "megjavulni". Mindig szorongó leszek, mindig félénk maradok, el fogok rontani valamit, és sosem tudom helyrehozni. Talán sosem fogom megtanulni szeretni magamat.

De próbálkozom. Nagyon szeretném megtanulni értékelni magamat. Ha nem rólam lenne szó, ha másnak kellene tanácsot adnom az önszeretettel kapcsolatban, sokkal elnézőbb lennék. Akkor elmondanám, hogy mindenkinek vannak hibái, hogy mindenki hoz megkérdőjelezhető döntéseket. Mindenki bukott már az életben, mindenki bántott már meg másokat, és nem kell ennyire szigorúnak lenni saját magunkkal szemben. Ha saját magunkat nem szeretjük és nem becsüljük, ha nem bízunk önmagunkban, ki fogja ezt megtenni helyettünk?

De az ember általában másokkal sokkal kedvesebb, mint magával.

Egy ideje - bármilyen furcsán is hangzik - próbálok úgy állni magamhoz, mintha valaki más lennék. Igyekszem minél kevesebbet bántani magam. Próbálom elejét venni azoknak a fejemben játszódó monológoknak, amikor csak az pörög bennem, hogy csúnya vagyok, rossz vagyok, értéktelen vagyok. Ha valami nem sikerül, próbálom nem azt mondani magamnak, hogy végig tudtam, hogy erre sem vagyok képes, helyette próbálom azt közvetíteni magam felé, hogy legközelebb menni fog. Ha valamitől megijedek, ha egy új helyzet elsőre rémületet vált ki belőlem, próbálom nem ostorozni magam, hogy milyen haszontalan vagyok, helyette bíztatom magam, és igyekszem előásni olyan emlékeket, amikor valamitől ugyanígy féltem, de sikerült legyőznöm ezt a félelmet. Sőt, ha valamiért hirtelen nagyon mélyre kerülök, néha megsimogatom a saját karomat, vagy megszorítom a saját kezemet. Pont úgy, ahogy egy barátom kezével tenném, akinek támogatásra van szüksége.

És csak remélhetem, hogy idővel egyre jobb lesz a jó és a rossz napok aránya.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.