7 hiba, amit elkövettem a párkapcsolataim során

Én vagyok az a tipikus lány, aki mindig álmodozott a tökéletes párkapcsolatról, de ehelyett csak problémásabbnál problémásabb kapcsolatokba bonyolódott. Azért annyi eszem volt legalább, hogy az évek során felismertem, hogy nekem is van részem abban, hogy ez így alakult.

1. Ragaszkodtam férfiakhoz, akik nem szerettek eléggé

Már tinikoromban imádtam reménytelenül szerelmesnek lenni. Mindig kiszemeltem valakit a suliban, akiért lehetett rajongani és akiről oldakat írhattam a naplómba. Ezt a rossz szokásomat a későbbiekben is megőriztem és hajlamos voltam olyan férfiakba szerelmes lenni, akik nem tudták viszonozni az érzéseimet. Én pedig kitartottam mellettük, mert bíztam benne, hogy majd észrevesznek és rájönnek, hogy én vagyok az igazi. Elárulom, egyik sem jött rá. Azóta tudom, ha egy férfi azt mondja, nem akar velem kapcsolatot, akkor azt el kell hinnem neki.

2. Meg akartam őket menteni

Egy időben profi lelki szemetesládának bizonyoltum, mert vonzottam a lelki sérült pasikat, akiket mind meg akartam menteni. Igaz volt mögötte hátsó szándékom, azt gondoltam, ha meghallgatom őket és odaadóan igyekszem megoldani a problémáikat, akkor az egyenes út a szívükhöz. Az évek során aztán rájöttem, hogy egyrészt mindenki a saját életéért felelős, másrészt először magamat kellene megmenteni.

3. Meg akartam őket győzni

Ragaszkodtam a saját felépített kis álomvilágomhoz és nem akartam észrevenni, hogy a másik nem erre vágyik. Vagy ha észrevettem, meg akartam arról győzni, hogy vágyjon arra, amire én. Panaszkodtam, hogy nem érdekli őket, ki vagyok, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, valójában engem sem érdekelt, ők mit akarnak.

4. Nem vettem észre, hogy én akarom jobban

Ha odavagyok egy pasiért, én aztán ezerrel belevetem magam a kapcsolatba. Igyekszem a másik kedvére tenni, figyelem minden rezdülését, hajlamos vagyok elmenni érte akár a világ végére is. Néha aztán be kellett látnom, hogy elég egyoldalú ez a nagy akarás és nem elég, ha csak én akarom és csak én teszek érte erőfeszítéseket. Meg kellett tanulnom, hogy ne erőltessem magam egy férfira, csak azért, mert én úgy gondolom, hogy minket egymásnak teremtett az univerzum.

Forrás: Shutterstock

5. Nem akartam érszrevenni az intő jeleket

Igazából baromi jól működnek a megérzéseim. Az első pillanatban érzem és tudom, ha a másik már nem szeret, nem akar engem, ha valami nem működik jól.

 

De amennyire jól érzek dolgokat, annyira jó voltam abban is, hogy hazudjak magamnak és szőnyeg alá söpörjem a rossz érzéseket.  

Nem akartam szembesülni vele, hogy nem minden rózsaszín és ennek megint szakítás lesz a vége. Pedig annyi mindentől megkímélhettem volna magamat, ha legalább én őszinte vagyok magamhoz.

6. Megengedtem nekik, hogy bántsanak

A legtöbb esetben bármit megtettem volna egy működőképes, boldog párkapcsolatért. Emiatt háttérbe szorítottam a saját igényeimet és elviseltem a bántásokat, a megaláztatásokat. Azt hittem, ez a normális, egy kapcsolat ezzel jár és nekem ezt el kell tűrnöm, ha boldog akarok lenni. Nagyon lassan jöttem rá, mi az, amit nem engedhetek meg egy másik embernek. Most már inkább az egyedüllétet választom, mint egy rossz kapcsolatot, de elég hosszú út vezetett idáig.

7. Azt hittem, csak párkapcsolatban lehetek boldog

Már 16 évesen azt írtam a naplómba, hogy semmi másra nem vágyok, "csak" kölcsönös szerelemre, arra, hogy szeressenek. Úgy éreztem, a boldogság csakis egy férfi oldalán lehetséges. Görcsösön kerestem a szerelmet, azt az érzést, amikor testileg-lelkileg összeolvadsz a másikkal. Azt mondják, ha valamitől nagyon rettegsz az életben, akkor azzal dolgod van. Nekem ilyen volt az egyedüllét.

Aztán az élet úgy hozta, hogy hiába vágytam rá, csak nem jött a nagy szerelem és kénytelen voltam végre önmagam felé fordulni. Rájöttem, hogy az egyik legizgalmasabb dolog önmagamat megismerni és megtapasztalni, hogy férfi nélkül is van élet.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?