Kisokos panellakóknak - Avagy hogyan ne legyél élhetetlen idióta!

Kedves lakótársak! Bármennyire is külön-külön lyukakban élünk, bizony mi egy nagy közösség vagyunk. Lakótársak. Sokan azonban ezt elfelejtik, és úgy viselkednek, mintha csak egy tanyán lennének, ahol a következő szomszéd minimum 3 dűlőre lenne. Nos, hadd világosítsalak fel benneteket!

A falak rohadt vékonyak!

Bizony, még azt is hallom, ha egy ízesebbet böfögsz. Így kérlek, könyörgöm, ne kezdj el hajnalban üvölteni az asszonnyal, hogy miért nincs kimosva a munkás ruhád - mert az én szemem is úgy pattan ki, hogy szinte haptákba vágom magam az ágyban. Mire nagy nehezen visszaaludnék, természetesen felébred Petike. Áldott jó Petike, aki 0-24-ben sír. Mit sír? Üvölt, visít, hisztizik, és szó szerint csapkodja magát a földhöz. Milyen szerencse, hogy épp felettünk laknak...

Be kell látnom, hogy ez a reggelem is el van cseszve. Elmászok a mosdóig, még félálomban bóbiskolok, amikor olyan vízcsobogás zúdul a falakban, hogy hirtelen azt hiszem, mindjárt elvisz egy cunami. Ja nem, csak valamelyik szomszéd épp lehúzta a WC-t. Privát szféra kipipálva. Persze tudom, erről senki sem tehet, de egy kialvatlan éjszaka után ez a tény nem hat meg.

Veszek egy mély levegőt, és beslattyogok a konyhába, hogy vénásan adagoljak egy kis kávét. Hátha azzal sikerül átvészelni ezt a csodálatosnak nem épp nevezhető reggelt. Miután beüt a cucc, összekapom magam, és elindulok dolgozni. Vagyis indulnék, de a közös tárolóban Gizi néni megint az én biciklimre pakolta a saját cuccait. Káromkodok, és lepakolom róla, amit az öreglány oly nagy gondossággal odabiggyesztett. 

Forrás: Shutterstock

Még egy cetlit is hagyok neki, hogy "Ne tessék már minden reggel szívatni engem, mert így is agyvérzésközeli állapotban vagyok." A többit nem írom le, mert nem szabad - meg amúgy is csúnya lenne egy nénit elküldeni a bús, büdös...  

Délután meggyötört testtel és elhalt lélekkel jövök haza a munkából. Egy átlagos nap volt csupán. Felérek a lakásba, leülök a kanapéra, és élvezem a csendet. De csak egyetlen pillanatig, amikor is nyílik az ajtó valamelyik szomszédnál, és üvöltő kisgyerekek hada zúdul lefelé a lépcsőházban. Már csak röhögök a saját nyomoromon, és nekiállok vacsorát készíteni.

Közben azt tervezgetem, hogy akkorát fogok aludni, amilyet még nem látott a világ. Ez a tervem akkor dől meg, amikor a szomszéd este 9-kor max hangerővel nyomatja Kis Grófót, és még énekel is mellé. Egy másik szomszéd pedig bekapcsolja a mosógépet. Valószínűleg ytong téglákat moshat, mert a gép olyan mértékben csapkodja magát a földhöz, hogy csoda, hogy nem szakítja át a plafont. Valaki felettem pedig pont aktuálisnak érzi, hogy leüvöltse a pasija fejét. Anyázás, sírás, ajtócsapkodás.

Talán 11 körül elcsendesedik mindenki, kivéve Manyi nénit. Vagyis a TV-jét. Kicsit nagyot hall a szentem. Persze ő már órák óta alszik, csak úgy marad a TV, így én is élvezhetem a Duna Tv változatos műsorait, ha akarom, ha nem. Mindegy, érzem, hogy átjár a zen, hívogat a harmónia szigete. Mindjárt meglesz a hőn áhított alvás. Kb. 5 perce aludhattam el, amikor a kutya megnyalja a talpam. Pisilnie kell...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek