Egy utcai támadás nemcsak az ütésig tart - hanem a trauma feldolgozásáig...

Régen mindig azt gondoltam, hogy ha jó vagyok, jót kapok vissza, ha pedig nem teszek rosszat másokkal, akkor velem sem fognak rosszat tenni mások. Tudtam, hogy vannak a városban veszélyesebbnek mondott környékek, de mint mindenki más, én is azt gondoltam, hogy velem nem történhetnek meg olyan dolgok, amiket a hírekben annyiszor olvasok.

Számtalan ismerősöm van, akiket már ért támadás az utcán, férfiak és nők vegyesen. Vannak, akik könnyebben megúszták, de olyanok is, akik végül kórházban kötöttek ki pusztán azért, mert rosszkor voltak rossz helyen. Rossz emberrel vették fel a szemkontaktust, az utca rossz oldalán sétáltak, vagy rosszul reagáltak arra, hogy valaki beszólt nekik vagy kéregetett tőlük. Olyan is volt, hogy a pórul járt férfi minden bűne az volt, hogy egy bajba jutott lánynak akart segíteni.

Sosem lehet tudni, mikor néz ki valaki magának, mint éppen aktuális feszültség levezetőt. Mindenki, aki kimegy az utcára, tisztában van azzal, hogy sajnos nincs biztonságban. Azonban nem lehet úgy leélni egy életet, hogy az ember folyamatosan retteg. Kis túlzással, de bármikor a fejünkre eshet egy zongora az utca kellős közepén, azonban, amíg ez nem történik meg, elhitetjük magunkkal, hogy ilyen mindig csak másokkal fordul elő. Nem lehet az egész életünket félelemben leélni, és állandóan a legrosszabbra készülni. Mi sem ezt tettük.

Hárman voltunk, ebből kettő férfi. Ácsorogtunk éjszaka a villamosmegállóban,és már alig vártuk, hogy hazajussunk. Hideg volt, fáradtak voltunk, és nem csináltunk semmilyen különös dolgot, csupán álltunk és beszélgettünk. Majd egyik pillanatról a másikra megállt mellettünk egy autó, három szintén felnőtt férfi emberrel, akik azonnal kinézték maguknak a lehetséges áldozatot a kedvesem személyében. Én eleinte nem voltam biztos benne, hogy fenyegetően szólnak-e hozzá. Volt egy stílusuk, de hát basszus...

Forrás: Shutterstock

Még akkor sem feltétlenül jelzett be a riasztó a fejemben, amikor az egyik férfi fenyegetően azt mondta, hogy "vigyázzál magadra". Akkor már beriasztott, amikor a kedvesem - szintén mit sem sejtve - azt válaszolta, hogy "te is vigyázz magadra". Benne nem volt rossz szándék, ám ezt az idegen férfi másképp értékelte. Az arca pedig egy pillanat alatt eltorzult, kiköpött az autójából, majd fékezett és kiszállt.

Még sosem láttam ilyet. Mint egy vadállat, először csak támadó pózba helyezte magát, rugózott kettőt, felkészült a harcra, ezután szólt a többi kocsiban lévőnek, hogy pattanás, kell a segítség.

A támadó ekkor ütötte az elsőt. A másodikat már sikerült kivédeni, és hála az égnek a pörgőrúgást is. Ráadásul épp akkor ért be a villamos, ami alá szerencsére nem dobták be egyikünket sem, de fel tudtunk rá szállni, ezzel megmenekülve az esetleges még rosszabb kimeneteltől.

Nem történt nagy sérülés, nem vették el az értékeinket, nem történt tragédia. Velem, az egyetlen ott lévő nővel nem is foglalkoztak. Mégis, a szorongás azóta sem múlt el.

Pedig minden stimmelt, amit az okosok mondanak arról, hogyan kerüld el a támadásokat. Nem voltunk egyedül, nem voltunk talajrészegek, nem lóbáltuk a fejünk felett a legdrágább telefonokat, és nem voltunk márkás ruhákban. Nem vettük fel senkivel a szemkontaktust, nem kezdeményeztünk beszélgetést vadidegenekkel. Nem hangoskodtunk, nem szabálytalankodtunk, nem dohányoztunk, nem ittunk a megállóban. Csak éppen rosszkor voltunk rossz helyen.

És kérdem én, mi van ilyenkor? Merthogy azóta szar érzés kimenni az utcára, az fix. Ki tudja, mikor történik hasonló? Néhány napja munkából utaztam hazafelé, úgy délután fél 4 felé, ráadásul egy alapvetően nem rossz környéken. A villamoson utazott egy eleve agresszívnek tűnő fiatal srác, aki miután leszállt a villamosról, elkezdett pörgőrúgásokat "gyakorolni" random emberek hátától pár centire.

Normális az, hogy az ember egyáltalán nem érezheti magát biztonságban, mert vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy bármit megtehetnek? Akik nem számolnak a következményekkel, akiket nem érdekel, hogy mit csinálnak, hanem hagyják, hogy az ösztöneik vezéreljék őket, mintha állatok lennének. Akiknél pontosan tudod, hogy még mindig az a legtisztább, ha nem teszel semmit, ha nem véded meg magad, mert ha mégis, akkor meg is késelnek. Akik random embereket zaklatnak az utcán, de amint valaki kifejezi a nemtetszését, már üvöltöznek és fenyegetnek, mert mi a f*szt képzelsz magadról, hogy (bár ő kezdte) te erre reagáltál?

És normális az, hogy szinte mindenki látott, hallott vagy tapasztalt már ilyet? És mégis, ezek az emberek ugyanúgy kint vannak az utcán, te pedig leginkább csak imádkozni tudsz, hogy legközelebb ne keresztezzétek egymás útját.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek