Barátnőm kislánya ébresztett rá arra, hogy én is szeretnék saját gyereket

Barátnőm szeptember közepén adott életet első gyermekének. Korábban nem gondolkodtam azon, hogy én is szeretnék családot és gyerekeket, de amint megláttam a kislányát, úgy éreztem, valami elindult bennem.

Észrevétlenül, de egyre inkább bekúszott a gyermekáldás gondolata a fejembe. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy engem is boldoggá tenne egy pici baba jelenléte, hogy valakiről gondoskodjak, hogy szeretgessem.

A vágy, hogy saját gyermeknek adjak életet folyamatosan alakult ki nálam, és egyszerre csak azon kaptam magam, hogy nem érdekel más. Az életem gyökeresen megváltozott. Korábban valóban csak saját magam körül forogtak a gondolataim, olyan dolgokat hajtottam, amik ideig-óráig adtak egy kis örömet, de tartós boldogságot sosem. Egy idő után azt vettem észre, hogy már nem akartam hajnalban amiatt felkelni, hogy tökéletes sminkben jelenjek meg a munkahelyemen. Egyre kevésbé érdekelt a külső, a tökéletesség hajszolása.

Szívem egy új irány felé mutatott. Egy új út felé, ami ugyan nem volt arannyal kikövezve, mégis azt éreztem, hogy a jelenlegi élethelyzetemben nem vágyom másra, mint egy pihe-puha bőr simogatására, babakacajra, ami fényt visz a szívekbe, és ezzel együtt babaillat lengi körbe a házat. Egy gyermekre, akinek én mutathatom meg a világot, és akinek a kezébe egy iránytűt adhatok, hiszen számára talán az én iránymutatásom lesz a legmeghatározóbb, és egy ideig az én szemüvegemen keresztül látja majd a világot.

Forrás: Shutterstock

Mióta egyre több időt töltök Alizéknál, minden egyes alkalommal egyre nehezebben válok el Adéltól, aki ugyan még csak két éves, de már érzem rajta, hogy kötődik hozzám, és vár, ha megyek. Nagyon különleges érzés egy gyermek közelében lenni, hiszen annyira kis ártatlan szemekkel képesek ránk tekinteni, hogy az még annak is megérinti a lelkét, aki páncélt növesztett a szíve köré.

Adél a legjobb gyógyír a kicsit megtépázott lelkemre. Az őszinteséget a szemeiben, a kedvességet a lelkében semmi sem tudja felülírni. Minden egyes alkalommal, amikor látogatóba megyek az ajtóban vár, és amikor meghallja a cipőm kopogását, szinte azonnal kurjongatni kezd. Arról nem is beszélve, amikor eljön a búcsúzás pillanata, szinte el sem akar engedni, vagy pedig velem akar jönni. Néha muszáj füllentésekbe burkolóznom, de megszakad a szívem, hogy ezt kell tennem. Azzal nyugtatom magam, hogy ez csak kegyes hazugság, amivel kimentem magam egy pár napra, hogy aztán újra láthassam Adélt.

Hihetetlen mennyi öröm és boldogság van egy ilyen pici lány szívében, és mennyire szabadlelkű. Ha leesik, és egy pillanat erejéig elhatalmasodik rajta a sírás, egy azt követő pillanatban már el tudja feledni, és máshová irányítja a figyelmet. Lenne mit tanulnunk tőlük. Egy felnőtt éppen annyit tanulhat ezektől a tiszta lelkű apróságoktól, mint ők tőlünk. Legyünk nyitottak az ő kis világukra, és vigyázzunk rájuk, hiszen az első időszakban általunk tapasztalnak meg mindent, ami később a jövőjükre nagy hatással lehet.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek