A pasik, akik "problémamentes" kapcsolatra vágynak...
Hisztis fiúk! Elegem van belőletek. Belőletek, akik bármit műveltek, az "jó", vagy legalábbis "megbocsátható", de a részünkről egy hibát sem vagytok hajlandóak elnézni.
Mindig nektek van igazatok, és ennek nyávogva hangot is adtok. Mindig, mindenáron nektek kell az elsőnek lenni, nem számolva a társatokul szegődött nő álmaival, céljaival. Se a barátokkal vagy bármiféle felelősséggel. A világotokban csak az létezik, amit ti láttok és észleltek. Ám lelketek mélyén káosz uralkodik: mély sebek, melyeket mindazok a lányok ejtettek, akik nem borultak le az egótok előtt.
Miért is tették volna?
Tán, mert mindig számíthattak rátok a nehéz időkben? Ti is tudjátok, hogy ez nem igaz. Hiszen mindig is rólatok szólt minden. A legkisebb gondotok is sokkal nagyobb és súlyosabb, mint a "csacska női" lét bármely vetülete... "Mert a lányok csak hisztiznek" - mondjátok ti. Pont ti... Ti, akik ha bibis az ujjatok, majd' belehaltok. Ó, ti drágák... Bár tudnám anyuka hol rontotta el! Vajon hol veszett ki belőletek az a férfi erő, amit mi, nők keresünk?
Vajon miért gondoljátok, hogy az a pasi a ciki, aki ha látja, hogy "hisztis" a párja, akkor elgondolkozik azon: mit is tett? Mondanám, hogy majd idővel belenőttök a szerepbe, de kit akarok áltatni? Hogy lenne ez elvárható tőletek, akik eltűntök egy egész hétvégére, mert megijedtek az érzelmeitektől? De a lány csak szépen maradjon a helyén, és bólogasson? Sőt, vegye megtiszteltetésnek, hogy neked bólogathat!
Pontosan miért is kellene ezt éreznie?
Mert a társa meg sem próbálja megérteni őt és a gondokat - amiket persze "teljesen feleslegesen kreál a női agyával"? Tudom, nehéz. Nehéz férfiként megélni és megérteni a Nőt. De egyből közelebb kerülnétek a megoldáshoz, ha nem lennétek annyira álszentek, hogy meg sem fordul a fejetekben, hogy egy lány azért sír, mert ti seggfejek voltatok.
Aztán, ha szakításig fajul a ti férfi hisztitek, akkor jön a durci. A konokság. Meg jönnek a szingli haverok, akik "jó tanácsot" adnak. Vak vezet világtalant... Ilyenkor úgy vállon veregetnélek titeket, hogy észrevegyétek magatokat. De az iróniával úgysem tudnátok mit kezdeni, azt is sértésnek vennétek, és újraindulna a hisztikörforgás.
Ha pedig az egyedül töltött napok jótékony hatással vannak rátok, akkor jön Az Üzenet. "Sajnálom. Igazad van. Tudnánk találkozni?" Ilyenkor nevet fel a lánytársaság. Mert bár, amikor pittyent a telefon, lehet, hogy egy tizedmásodpercre megdobbantotta a szívünket, mégis gyorsan észhez térünk, hiszen tudjuk, mi a vége:
Boldog pillanatok. Aztán jön valami kis szarság, amin fennakadtok. Végül hisztis némaság, és végül a kapcsolat vége. Már ha lehet ezt kapcsolatnak nevezni.
Mikor jegyzitek meg, hogy nincs problémamentes nő? Hogy nem elég az egy puszi, hanem a mellkasotokba akarjuk fúrni a fejünket, és csak csendben hallgatni a szívdobogásotokat, ha kell, akkor fél óráig. Miért kell ezt katasztrófaként felfognotok? Mikor döbbentek rá a tényre, hogy nincs kerek e Földön olyan nő, aki eltűrné az a kis hülye szerepét, amibe belekényszerítitek?
Jó tanácsként írom, hogy kapjátok össze magatokat.Mert a nagy problémamentes kapcsolatot kergetve egyszer csak végleg bezárul körülöttetek a magány börtöne.
Szabó Andrea
Nyitókép: Shutterstock