Bocsáss meg a szüleidnek, hogy végre fellélegezhess

A szüleim remek emberek, akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy én és az öcsém szeretetben és semmiben hiányt nem szenvedne cseperedjünk fel. A 20-as éveim elején azonban úgy éreztem, hogy olyan terheket cipelek, amelyeket nehezen tudok szavakba önteni. Azt érzem, hogy valami nyomja a vállaimat, amitől külső segítség nélkül nem tudok szabadulni. Elmentem egy szakemberhez, akinek a segítségével rájöttem, hogy több olyan terhet is cipelek magammal, amit a szüleimtől kaptam. Pillanatok, helyzetek, amikre bár halványan emlékszem, belém vésődtek és mérgezik a személyiségemet.

Persze, ezek nem azok a tulajdonságok, amelyeket egy gyermek szívesen átvenne a szüleitől. Mikor erre rádöbbentem, mérhetetlen düh és harag volt bennem. Dühös voltam anyukámra, amiért nem olyan anyukám volt, mint amilyennek valójában elképzeltem őt. Haragudtam rá, mert a rossz döntései, viselkedési mechanizmusai miatt én is szorongok, és állandóan viaskodom magammal.

Ennek a felismerésnek a hatására teljesen megváltozott a viszonyom vele. Nem volt többé már bensőséges a viszony kettőnk között. Ritkultak a telefonhívások, beszélgetések, felszínesen váltottunk üzeneteket egymással. Persze, ez neki is feltűnt, de az istenért nem tette soha szóvá. Engem meg hajtott a düh és nem tudtam felfogni, miért nem vette észre az évek során, és miért nem változtatott a kedvünkért, a kedvemért.

A szakember ráébresztett, hogy azért mert én ennek a tudatában vagyok, az nem jelenti azt, hogy anyukám igen. Ő is egy minta alapján nevelkedett, tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy egy-egy rossz tettével, viselkedésével milyen mély sebeket ejt bennem. Ha pedig tud róla, akkor vagy nem akar változni, vagy egyszerűen nem látja az eszközöket, amelyek segítségével segítene magán és azon, hogy jobban érezze magát a bőrében.

Az iránta érzett haragom az évek során alábbhagyott, rájöttem,

Ő az én anyukám, aki olyan, amilyen és nekem őt úgy kell elfogadnom, ahogy van. Én vagyok az, aki változni és fejlődni tud, illetve akar. Nem anyám miatt, hanem saját magam miatt, hogy én jobban érezzem magam a bőrömben és egy kiteljesedett életet élhessek és egy jobb mintát tudjak majd átadni a gyerekeimnek. Ennek eredményeként úgy döntöttem, hogy felhagyok a bennem lévő haraggal és ahelyett, hogy az anyámat hibáztatnám azért, aki vagyok, megpróbálok én változni. Őt pedig szeretem és elfogadom úgy ahogy van, mert anya csak egy van.

Nyitókép: Shutterstock