A nő, aki nem tudott megbocsájtani még a temetőben sem

A világon a legfontosabb a megbocsátás. Amíg nem tudunk megbocsátani magunknak és másoknak, addig szeretni sem tudunk igazán. És, hogy mekkora károkat tud okozni a gyűlölet, a haragtartás, arra már eddig is számtalan példát láttam. Ha el tudsz jutni odáig, hogy elengedd, amikor már nem haragszol többé, amikor más szemmel nézel a történtekre - fellélegzel.

Egyenesen újjászületsz. Nem könnyű, tudom én, de megéri. Hidd el.

S miért tartom fontosnak a megbocsátást? Mert számtalan esetet láttam egészen közelről, ami kívülről nézve is borzasztóan fájdalmasnak tűnt. Láttam, hogyan teszik tönkre emberek az életüket, hogyan válnak árnyékká, csak azért, mert képtelenek elengedni valamit. Sokszor gyermekkori nézeteltérések, vagy egyenlőtlen oldalú szerelmi háromszögek okozzák a tragikus végkifejletet. Mert, ha egy életen keresztül cipeljük magunkkal a haragcsomagunkat, akkor soha nem is éltünk igazán. Most komolyan kérdezem, megéri?

Már nem is emlékszem, miért haragszom rád

Mennyivel lesz neked jobb attól, hogy haragszol apádra, anyádra, testvéredre vagy a barátodra? Egyáltalán kire is haragszol úgy igazán? És miért? Oly könnyen csinálunk bolhából elefántot, hogy már-már elfelejtjük a gyűlölködésünk igazi okát. De mi, csak azért is haragszunk. Megszokásból. Aztán egyszerűen eljutunk odáig, hogy már ciki lenne bocsánatot kérni. Pedig bocsánatot kérni sosem ciki. A bocsánatkéréssel csak elkésni lehet. Ha elkésünk, már nincs bocsánat. Soha többé!

Mint az a két lány, akik évek óta nem beszéltek egymással. Az egyik folyton mutogatott a másikra, mert az élte az életét, lázadt, férjhez ment, gyermekeket szült és nevelt, elvált, majd újra élt. Nehezen, ám szabadon. Gyarló emberként, sorra követte el a hibáit, de legalább próbálkozott, vállalva a kockázatot, mintsem, hogy feladja. Ő meg otthon maradt, halálukig ápolta a szüleiket, feláldozva magát és egyetlen szerelmét, akitől apja eltiltotta. Ezt választotta.

Forrás: Shutterstock

Amikor temetnek, hiába sírsz. Addig mosolyogj, amíg élek!

Minden egyes alkalommal felrótta a testvérének, hogy miatta kellett így döntenie és vénlányként maradnia, pedig a lehetőség adott volt. Számára is ugyanúgy. Hosszú évek teltek el...
Hiába próbált az egyikük véget vetni ennek a szörnyű némaságnak, a másik nem engedett, az istennek sem. Aztán egyszer csak ott állt a temetőben, testvére sírjánál. A nő, aki nem tudott megbocsátani. És hiába is akarna, már nem teheti meg. Ezzel elkésett. Örökre!

Nem egy apát láttam pohara felett zokogni a kocsmában, aki elszalasztotta gyermeke legszebb éveit, és öregkorában magányosan próbált veszettül felejteni, mindhiába.

Ismertem egy férfit, aki belebetegedett abba, hogy nem láthatta fiait felnőni, mert édesanyjuk eltiltotta őket tőle.

Vagy az a másik, aki a válásuk után képtelen volt feleségének megbocsájtani, ezért aztán a gyermekeit büntette egy életen át. Még sorolhatnám a végtelenségig, de én inkább most mást teszek. Arra kérlek, bocsáss meg! Bocsáss meg magadnak, és annak a másiknak is. Legyen az apád, anyád, testvéred, vagy épp a gyermeked. Ha eljutsz az elengedésig, és le tudod rakni a haragot, más szemmel nézel majd a történtekre. És hirtelen fellélegzel. Egyenesen újjászületsz. Tudom, hogy nem könnyű, de legalább próbáld meg. Nem éri meg haragban maradnod. Túl nagy az ára!

 

"Ha hallgatsz, hallgass szeretetből. Ha beszélsz, beszélj szeretetből. Ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből. Ha megbocsátasz, bocsáss meg szeretetből." Szent Ágoston  

Ezek is érdekelhetnek