Egy egyedülálló anya csak magából tud erőt meríteni

Egy egyedülálló anya mindig, mindenre egyedül van

Olyan apróságoktól kezdve, ami másoknak természetes, és nagy nehézségekre is. Másnak természetes, hogy a napi rutinra ketten vannak. Egy anya, egy apa. Egy nő, egy férfi. Amíg az egyik reggelit készít, a másik öltöztet. Amíg az egyik elviszi a gyereket, a másik beágyaz, elpakol.
Ha a gyerkőc még kicsi, igaz, az anya van vele egész nap, de a nap végén ki tud kicsit kapcsolni.

Van, aki elintézi a bevásárlást, amíg főzök. Van, aki kitakarít, amíg én a játszótéren vagyok a gyerkőccel. S ezek még csak a dolog praktikus részei. Ott van még az a tény is, hogy ha ketten vagyunk, néha énidőm is akad. Amíg az apukája játszik a gyerekkel, addig elolvashatok pár oldalt a kedvenc regényemből. Vagy elmehetek sétálni a folyópartra. Vagy biciklizhetek egyet. Vagy szimplán csak lehetek kicsit magammal. Nem kell rohanva tusolnom és úgy vécéznem, hogy a fiam előttem ül a földön egy rakás játékkal, miközben angyali szemekkel figyeli a produktumot. Néha lustákodhatok, ne adj' isten, még a kávét, reggelit is ágyba kapom.

Van, aki vár otthon, van, aki megölel. Van férfi energia, férfierő. Van apai szigor. Van tekintély. Ha jelen van egy társ, akkor nem nekem kell egy személyben mindennek lennem. Nem kell egyszerre női és férfi szerepet is vállalni. Nem kell egyszerre anyának és apának lenni. Mindezt egyedül tenni, roppant nehéz.

Az ember óhatatlanul megkeményedik egy idő után,

mert pusztán lágysággal, nőiességgel ezt túlélni nem lehet. Mert az egyedüllét nem természetes állapot. Oké, hogy jól elvagyok magammal is. Szeretek is egyedül lenni időnként. De, amikor évekre muszáj így berendezkedni, az már annyira nem szórakoztató.

Egyedül rengeteg anyagi nehézség is van, minden nap számolni kell, osztani, szorozni. Ha éjjel nem alszom, mert gyomoridegem van attól, hogy fizetem ki a számlákat, reggel akkor is mosolyogva kell ébreszteni a gyerkőcöt. Nem eshetek szét, nem omolhatok össze. Tartani kell magam akkor is, amikor már ordítani tudnék. S egyszerre kell lenni megengedő, ölelő anyának és tekintélyt adó, óvó apának. Egyszerre kell így lavírozva működni, szeretni. S még így is hiányos a dolog, mert sem férfi, sem apa, sem férj nem vagyok.

Csak magadból tudsz erőt meríteni

Nincs társ, akinek az öleléséből, a jelenlétéből erőt meríthetek. Nincsenek egymásba merülő szerelmeskedések. Más sem, nemhogy ez. Nem lehet odabújni, fészkelődni, töltődni. Csak újra és újra erőt meríteni magamból. Újra és újra összeszedni magam, hogy minden működjön. Az ember lánya egy idő után megtanulja, hogyan játsszon ezernyi szerepet. Megtanulja, milyen társaságba, edzésre, programra vigye a gyerekét, ahol találkozik férfiakkal. Hogy legalább ott lásson valami mintát. De akkor sem kerek a történet. Sőt.

S akkor nekem szegezték a kérdést: miért vagy ilyen kemény? Lágyulj már! Na, persze! Aki soha nem volt ilyen helyzetben, soha nem fogja megérteni, hogy ez lehetetlen. Mert anélkül, hogy meg ne keményednék valamennyire, nem lehet túlélni. Nem lehet maradéktalanul nőnek lenni. Nem lehet elgyengülni. S csinálni kell, amit muszáj. El kell tartani a családot. Mellette jelen kell lenni, jól kell lenni.

Inkább, ha együttérez és segíteni akar, kérdezze meg: tehetek valamit érted? Sokszor egy mások számára apróságnak tűnő dolog, az ilyen anyáknak pótolhatatlan segítség.

Nyitókép: Shutterstock