Férfivélemény: Félek elhagyni téged...

Szeretlek, de nem eléggé ahhoz, hogy te legyél a kikötőm, ahol örökre leengedhetem a hajóm horgonyát. Szeretlek, de nem eléggé ahhoz, hogy te legyél a végállomás, ahova csak érkezni tudok, de tovább menni már nem.

Szeretlek, de nem tudok úgy közelíteni hozzád, ahogy azt megérdemelnéd, ahogy azt te szeretnéd. Szeretlek, de nem eléggé. Olyan célokkal van teleírva a bakancslistám, amik nem két emberről szólnak - vagy legalábbis most nem. Nem tudom átírni az egyes szám első személyt többes számra, mégis érdekel a további életed. Mikor elengedem egy pillanatra a tényeket, felszínre tör bennem a féltés és az aggodalom - hiszen mégiscsak fontos vagy/voltál nekem...

Tudsz-e majd boldogulni nélkülem, tudsz-e majd ezután is boldogan élni? Merre visz majd az utad: szárnyakat bontasz és repülsz, vagy kizuhant fióka leszel, amit felfal az első ragadozó? Mikor lesz majd melletted valaki, aki szeretni fog? Ki lesz veled a borongós, pokrócos őszi vasárnapokon? Lesz, aki megrakja neked a kandallót tél idején?

Mi lesz veled a születésnapodon, amikor már nem én viszem a tortát, és nem én fogok izgulni, hogy tetszik-e az ajándék, amit saját kezűleg csináltam? Mi lesz veled karácsony estéjén, amikor nem velem rakod fel a csillagot a fa csúcsára? Mennyit nevettél rajtam, amikor szenvedtem a fenyő faragásával. Vajon lesz kivel nevetned ezután is?

És vajon mit fogsz gondolni rólam: haragszol-e majd rám, vagy elfogadod és megérted mindazt, ami én vagyok? Bárhogy is lesz, úgy érzem, az őszinte szó fontosabb annál - még ha fájdalmas is -, minthogy megerőszakoljam magam, és szerelmet hazudjak neked. Tudom, hogy közös terveket szőttél, de kérlek, ne semmisítsd meg őket! Tarts ki, míg elérkezik az a férfi, aki boldogan megvalósítja őket veled!

Nem hagylak el szó nélkül, nem tűnök el úgy, mint szürke szamár a ködben. Nem megyek el úgy, hogy ne mondanám el mindezt neked: szeretlek és nagyon is érdekel, mi lesz veled.

Nyitókép: Shutterstock