Egy kapcsolatfüggő férfi kálváriája

Akkor szakadt meg bennem valami, amikor vége lett egy 15 éves időszaknak, aminek két szerelemgyerek lett a gyümölcse. Igen, követtem el hibákat, nem voltam mindig tökéletes férj - ahogy senki sem az 100%-ban -, de a hiányosságokat leszámítva helytálltam. Mégis véget ért, mert véget kellett érnie.

Ennek köszönhetően pedig az utánad következő kapcsolataim pont olyan kuszák voltak, mint amilyen én voltam. Nem tudtam se azt, hogy mit, se azt, hogy kit akarok - csak akartam. Görcsösen akartam egy bármilyen kapcsolatot, amitől azt vártam, hogy majd feledteti velem az egész történetet. Balgán azt hittem, hogy ha jó hamar becsajozok, az majd gyógyír lesz mindenre.

De természetesen csak még nagyobb zűrt okoztam vele - egyrészt magamnak, másrészt mindazoknak, akiket mellém sodort a sors. Túl korán, túl hamar kezdtem bele olyanba, amire még várni kellett volna - nem egy vagy két hónapot, hanem talán éveket.

Sokáig, hosszú hónapokig csak halvány pótlás volt számomra mindaz, amit kaptam. De csak azért, mert én is pont annyit adtam: csak egy kicsit mindenkinek. Helytelenül hallgattam az "okos" tanácsokra, mint hogy "Csajozz be!", "Élvezd az életet!", "Ne engedj be többé senkit a szívedbe!" Így nem az érzéseimre, hanem másokra hallgatván, egymás után tűntek el a nők a semmibe. Eleinte nem tanultam semmit - csak éltem az életem úgy, ahogy az mások szerint helyes volt...

Törekedtem arra, hogy legyen valakim, aki majd pótolja azt, ami hiányzott, aki majd visszahozza azt, ami elment. Nem tudtam akkor még, hogy nem elvárni kell, hanem megvárni, nem tiltani kell, hanem engedni, és hogy falak helyett tárt kapukkal, bizalommal, nyitottan kell fogadni az érkezőket. Mivel egyik balul elsült viszony jött a másik után, csak fokozódott bennem a függők sóvárgása.

Függőként nem a minőségre, hanem a mennyiségre figyeltem, hogy minél kevesebb legyen az az idő, amit egyedül kell töltenem. Csak akkor éreztem jól magam, ha volt valaki mellettem, akibe lehet kapaszkodni, akire lehet támaszkodni. Egyedül nem éreztem magam egésznek, ezért mindenkitől azt vártam el, hogy kiegészítsen, hogy teljessé tegyen. Persze ez nem jó hozzáállás, mert ki kér még plusz terhet a sajátja mellé?!

Nem voltam se gonosz, se egoista, csak akkor még gyenge voltam, nem álltam meg a lábamon. Kapcsolatot, kapcsolódást kerestem, de nem tettem érte, hogy egyedül is egész legyek. Azt hittem, más feladata az, hogy összerakjon, és úgy is tartson. Függő voltam, függtem egy kapcsolattól, ami akármilyen lehetett, csak egy volt a lényeg: hogy legyen!

De idővel rájöttem, hogy csak két egész(séges) ember lehet az, akik a közös életüket úgy alakítják, hogy ne teherről, ne tiltásról, ne elvárások tömegéből álljon. Hanem igazán a két ember szeretetéről szóljon - és persze arról, hogy ők ketten remekül megoldják majd a későbbiekben felmerülő problémákat. És ami a legfontosabb: nem függnek egymástól!

De örömmel jelentem: már tiszta vagyok, kinőttem belőle, már nem a kapcsolatot szeretem, hanem őt, akivel kapcsolatban vagyok.

Nyitókép: Shutterstock