Párkapcsolati gusztustalankodás - Mi az, ami még belefér?

Ezt valahogy senki nem vitatja, hiszen ez az egyik legbiztosabb jele a kölcsönös elfogadásnak és megnyílásnak. Ne már, ember! Komolyan?!

Persze értem én, hogy a gátlások bizonyos szintű levetkőzése fontos része egy párkapcsolatnak. Például, amikor már nem feszengsz a másik előtt, és nem kapcsolod le a villanyt szex közben – mert tudod, hogy elfogad a hibáiddal együtt. És attól sem tartasz, hogy egy botlás, ügyetlenkedés vagy be nem húzott has miatt kiábrándul belőled. Ezek jó dolgok.

Egyáltalán az a jó, ha teljesen elengedjük magunkat? Ez mégis mit jelent? Hogy olyan természetesen viselkedünk, mintha ott sem lenne, mintha csak magunkban lennénk? Egyedül pedig ugye mindenki disznó, csak más emberek társaságában kell megjátszanunk magunkat! Hát, nem tudom...

Én önmagam legnagyobb kritikusa vagyok, és rohadt nehéz megfelelnem magamnak. Van egy elképzelésem arról, milyen embernek szeretném látni magam, és ehhez próbálok ragaszkodni. Mindig. Pont emiatt, szerintem vannak olyan dolgok, amiket csak egyedül csinálunk. Mert csak ránk tartozik, kell ennyi intimitás. Ez nem azt jelenti, hogy szégyelljük magunkat, a dolgainkat, egyszerűen vannak bennünk olyan ajtók, amiket csak egyedül szeretünk kinyitni. És igen, van, amitől meg akarom kímélni a másikat, és nem vonom bele olyan szituációba, aminek én sem szeretnék részese lenni. De ugye saját magamat nem küldhetem ki a szobából...

Természetes, hogy amikor megismerkedünk valakivel, próbájuk lenyűgözni és a legjobb formánkat hozni. Sokan viszont annyira túlzásba esnek, hogy szinte teljesen más bőrébe bújnak: önmaguk egy kiszínezett változatába. Majd szépen lassan – vagy rosszabb esetben hirtelen – ez a mesterséges fal leomlik, akkor pedig nagy csalódás lehet belőle.

Például, amikor lekerül a smink, a push-up melltartóés az alakformáló harisnya. Vagy amikor a pasiról kiderül, hogy az imádja az állatokat azt jelenti, hogy ha megsütnéd neki, még a macskát is megenné. Esetleg az, hogy sportos életmódot folytat, kimerül abban, hogy a haverokkal csapatban nézi a focimeccset.

A kapcsolat előrehaladtával, ahogy egyre jobban elengedjük magunkat, a kezdeti és jelenlegi állapot között már igencsak hatalmas szakadék tátonghat. Olyan nagy, hogyha leesnénk abból a magasságból, amit kedvesünk elé festettünk, arra az állapotra, ahol most vagyunk, akkor biztos, hogy útközben szörnyethalnánk, miközben azt ordítjuk: "Te ki a franc vagy, és mit keresel itt mellettem?"

Erre egyetlen megoldás létezik: időben ki kell nyitni az ejtőernyőt!

Észre sem veszed, és elrepült az idő. Lassan, alattomosan válik megszokássá a szokatlan is. Már egész nap lyukas szabadidőben fetrengtek a kanapén, kócosan, a TV-t bámulva, egymás lábszőrét fonogatva.

És ez rendben is van egy bizonyos mértékig. Nem kell mindig a topon lenni. De ha az utolsó szexuális élményed az, hogy megbaszott az áram hajszárítás közben, akkor el kellene gondolkodni, hogy mi történhetett?

A férfiak még inkább hajlamosak ezt elfelejteni. És az élet császárának képzelik magukat, összeizzadt atlétában, sörszagúan, káromkodva – mintha a távirányítóval a világot irányítanák. Közben azt várják, hogy szerelmük még mindig remegő lábakkal és nedves bugyival másszon rájuk. Hiszen egyszer már meghódították, nem várhatja el tőlük újra meg újra!

Pedig valójában pont ezt várja, és várnánk mindannyian. Hogy hosszú távon tudjuk azt érezni, akit választottuk, az még mindig lenyűgöz a lényével és a megjelenésével. Kell, hogy megmaradjon egy kis misztikum a kapcsolatban, egy mámorító illat, egy édes íz. Szerintem vannak határok, amiket nem szabad átlépni, üvegbúrák, amiket nem szabad összetörni.

Ha úgy kezeled a párodat, mintha csak magaddal lennél, csak annyit adsz, és annyit mutatsz, és nem érzed, hogy többet kellene nyújtani, akkor tulajdonképpen egy szexuális együttlét is majdnem olyan, mint egy maszturbálás.

Magadtól mennyire szoktál beindulni? Na ugye, hogy több kell?

Nyitókép: iStockphoto