Múlt héten összejött a nagy baráti társaság, a csapat nagy része egy kicsi faluban nevelkedett, ahonnan aztán az ország több pontjára, van, aki külföldre költözött. Bár már teljesen különböző az érdeklődési körünk, a terület, ahol dolgozunk, a gyermekkori emlékek, a közös élmények örökre összekötnek minket. Havonta legalább egyszer biztosan összejövünk, ilyenkor mindenki hozza magával a párját, barátnőjét, feleségét és akinek van, a gyermekeit is.
Sajnos a mi körünkbe is beférkőzött a felszínesség, az irigység és a rosszindulat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy vannak, akik méregetik a másikat, az öltözékét, az óráját, a cipőjét, a kocsiját, hogy hova megy nyaralni, milyen kiadásai vannak. Aztán pár pohár ital előcsalogatja a bátorságát és a semmiből nekem szegezi a kérdést, hogy mégis mennyi az annyi, amit havonta a számlámra kapok. Aztán vannak a pofátlan példányok, akiknek nem kell alkohol ahhoz, hogy két szúrós tekintet után hozzád vágják, hogy „amúgy ti mennyit kerestek havonta?"
Ha nem lennének ennyire primitívek és irigyek, akkor kedvesen és nyitottan is fel lehetne tenni ezt a kérdést, de nyilván nem a találkozás utáni második percben megannyi szúrós tekintet után, mert éppen nem a legtrógerebb ruhádban jelentél meg a vidéki partin.
Én néhány évvel, sőt hónappal ezelőtt teljesen zavarban jöttem az anyagiakra vonatkozó kérdésektől - mérhetetlenül feldühítettek. Egyrészt azért, mert aki kérdezte, egy irigy, rosszindulatú „barát" volt, aki nem arra volt kíváncsi, hogy meg vagyok-e becsülve a munkahelyemen, jó irányba tart-e az életem, hanem arra, hogy hozzá képest kevesebbet vagy többet keresek. Másrészt azért, mert rettentően utálom, hogy a fizetés alapján ítélünk meg másokat. Ma már eljutottam oda, hogy egyszerűen a másik szemébe mondom, hogy ez nem tartozik rá. Persze, az sem mindegy, ki kérdezi és milyen stílusban. De sajnos a legtöbb kérdezőt nem a tiszta kíváncsiság, irántam való érdeklődés vezérli hanem a rosszindulat vezérli.
Ha valaki keveset keres, azt lenézik, mert húha, nagyon elrontotta valahol az életét, ha valakinek elfogadható a fizetése, akkor keresik, hogy mégis miből tud nyáron utazni és miből telik neki családi házra. Ha pedig átlagon felül keres, akkor meg menjen az anyjába, mert neki minden sokkal könnyebb és nehogy már bárkinek is jobb vagy több legyen....
Megint a külsőségek... Miért jó ez?
Az én életem jobb lesz, ha tudom, hogy te többet vagy kevesebbet keresel nálam?
Ha kevesebbet, akkor örülök, mert neked sokkal szarabb az életed, ha meg több, akkor soha többé nem állok veled szóba, vagy éppen negédes és felszínes barátod leszek és lépten-nyomon elbizonytalanítalak és kritizállak majd? Gyomorforgató, de sajnos ez a valóság.
Szóval, ti felszínes, „kedves" barátok, akik a pénztárcámban vájkáltok!
A boldogságotokat nem az fogja elhozni, hogy megtudjátok, hány nullát tartalmaz a fizetésem, hanem az, ha végre saját magatokkal és a saját dolgotokkal foglalkoztok végre. Sosem késő elkezdeni. Sok sikert hozzá!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.