Nem tudok szeretni, mert engem se szerettek

Ábel mindennél jobban vágyott egy boldog párkapcsolatra, de nem jött össze neki. Képtelen volt kötődni bárkihez és nem tudta, hogyan kell szeretni. Nem volt kitől megtanulni. Kegyetlen gyerekkora volt, a szülei nagy szegénységben éltek, sokat nélkülöztek és azért, hogy a fájdalmukat enyhítsék, rendszeresen ittak. Esténként már mindketten olyan részegek voltak, hogy rendszeresen összevesztek, ordibáltak egymással. Az apja a fizikai erőszakot sem vetette meg. Régimódi volt, levette a nadrágszíjat és azzal verte el Ábelt és néha a húgát is.

Az édesanyja próbálta védeni a gyerekeket, de tehetetlen volt az édesapja haragjával szemben. Ábel esténként a paplan alatt kuporodott össze és elképzelte, hogy szerető szülei vannak, akik néha átölelik és játszanak vele. Még a paplan alatt megfogadta, hogy ő ennél többre fogja vinni, sikeres és gazdag férfi lesz. Lesz felesége, két gyermeke, akik imádni fogják és olyan családi élete, melyet gyerekként nem tapasztalhatott meg.

Amint betöltette a 16. életévét, azonnal lelépett otthonról és mindenféle diákmunkát vállalt, hogy fenn tudja tartani magát. Míg mások buliztak, csajoztak, ő keményen tanult és dolgozott. Amúgy sem tudta, hogyan közeledjen a lányokhoz, számára megfejthetetlen rejtélyek voltak. Olyan helyzetekkel boldogult jól, ahol nem voltak érzelmek, így futó kapcsolatokba bonyolódott, ahol nem kellett elköteleződni és érzelmeket kimutatni.

Teltek-múltak az évek, Ábel elvégezte az egyetemet, menő állása lett és egyre inkább hasonlított az élete ahhoz, amit a paplan alatt elképzelt magának. Egy dolgot kivéve: a szerelem elkerülte. Aztán egyik pillanatról a másikra becsöppent az életébe Hanna, akivel kapcsolatban úgy érezte, talán ő lesz az igazi. Nem akarta elszúrni, úgyhogy tudatosan viselkedett a kapcsolatban. Minden reggel és este elmondta Hannának, hogy szereti, mert az egyik barátja is mindig így csinálta. Szerelmes fotókat posztolt az Instagramra, mert tudta, hogy a lánynak jólesik, ha nyilvánosan is felvállalja a kapcsolatukat. Gyorsan bemutatta minden barátjának és azt is szorgalmazta, hogy minél előbb költözzenek össze.

Úgy tűnt, minden rendben van, de az érzések csak nem jöttek. Eljátszotta a hősszerelmest, de valójában nem érzett semmit. Szeretett volna beszélni a lánynak a múltjáról, de képtelen volt magához közel engedni és megmutatni neki az igazi arcát. „Nem, azt nem lehet, mert akkor biztosan ki fog belőlem ábrándulni" – gondolta. Hanna látványosan szerette őt, de Ábel képtelen volt ezt a szeretetet befogadni. Nem tudott mit kezdeni vele, nem volt ő ehhez hozzászokva. S mivel viszonozni sem tudta az érzéseit úgy, ahogy szerette volna, elkezdte a lányt szavakkal bántani. Belekötött a külsejébe, a hobbijaiba, a barátaiba. Magának is nehezen vallotta be, de élvezte a veszekedéseket, a szíve mélyén elégtétellel töltette el a lány fájdalma és a hatalom, amit felette gyakorolt.

Egyszer eltolta magától, de amikor már veszélybe került a kapcsolatuk, újra és újra visszaédesgette Hannát. Nem volt bűntudata, nagyon régóta nem érzett hasonlót. Valahol még mindig az a kisfiú volt, aki a paplan alatt kuporgott és kétségbeesetten vágyott egy szeretetmorzsára. Amikor Hannának végül elege lett és elköltözött, először teljesen padlóra került, de két nap múlva már kutya baja sem volt. Rájött, hogy a szerelmet nem neki találták ki: mivel sosem szerették, ő sem tudott szeretni.

Ábel történetét Németh Ágnes jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock