Uraim! Az elköteleződés az új mumus?

Megtalálni az Igazit nem egyszerű, sőt, sokaknak egy egész életen át tartó küzdelem. Amíg szingli voltam, az én szerelmi életemet is sok esetben telesírt zsebkendők és a némán rám meredő mobiltelefon jellemezte. Mert természetesen én is belefutottam nem egy, nem kettő olyan pasiba, aki kezdetben igencsak ígéretesnek bizonyult, aztán kis idő múltán kiderült, hogy semmit sem szeretne tőlem az égegyadta világon. A csalódások fájtak, de elkönyveltem a kudarcot, és emelt fővel léptem tovább.

Szabályok nélkül, kényük-kedvük szerint mászkáltak ki és be a választottjuk életéből - mintha a kapcsolat nem két felnőtt ember felelősségteljes, következményekkel járó vonzalma lenne, hanem egy gombnyomásra működő játék. Amikor kedvük volt, felhívták a lányt, és randiztak vele. Közös programok, mozi, vacsora, lógás a haverokkal – mint egy rendes kapcsolat. Aztán hetekig semmi, majd megint egy rózsaszín időszak.

De kérdem én: hol húzza meg az ember lánya a határt? Hogy randizz valakivel, aki ugyan végtelenül vonzó - és okot ad a reménykedésre -, de valahogy mégsem úgy viselkedik, mint egy rendes párkapcsolatban? Mik ilyenkor a szabályok?

Ugyan nagyon jó vele együtt lenni, de csak akkor, ha ő is úgy akarja. Ha bármikor szóba hozod a jövőt - vagy akár csak említést teszel valami közös, komolyabb programról -, máris úgy érzed magad, mintha egy indákat növesztő, méregzöld kúszónövény lennél. Mintha ráakaszkodnál. Kétségbeesetten szeretnél rendet teremteni az érzelmi életedben, hiszen valahol mélyen tudod, hogy ez így nincs rendjén.

Egy normális kapcsolatban nem füttyentésre ugrasz, mikor a másik hív. Egy normális kapcsolatban nincs olyan, hogy hónapokon keresztül egyszer sem esik szó arról, mi van köztetek. Egy normális kapcsolat nem úgy működik, hogy te bármit megtennél érte, ő pedig időnként úgy kezel, mintha csak haverok lennétek. Egy normális kapcsolat nem egyoldalú. És mire ezeket lezongorázod magadban, addigra telesírsz egy egész csomag százas zsepit, és az önbecsülésedet valahol a pincerendszer alatt keresed.

Ám ekkor váratlanul megzizzen a telefonod. Ő keres, és azt írja, hiányzol neki. Épp akkor, mikor fejben eldöntötted, hogy ennek véget kellene vetni. Mintha megérezte volna, hogy most megérett benned az elhatározás. Megint felbukkan, és úgy viselkedik, mint egy nagybetűs úriember. A vonzalom újra fellobban, és te visszaírsz neki – emiatt persze bűntudatod van, gyengének és szánalmasnak érzed magad. A körforgás kezdődik elölről.

Bárki, aki külső szemlélő, papolhatna arról, hogy mindenkivel úgy bánnak, ahogy hagyja. Vagy arról, hogy egészséges önbizalommal rendelkező nő nem hagyja, hogy így kezeljék. Meg arról is, hogy zsák a foltját, hasonló a hasonlót oldja stb...

Mivel én is átéltem ezt a fájdalmas kálváriát, szöget ütött a fejembe, hogy ez a jelenség egyre népszerűbb. Tudom, minden ember más, és nem illik sztereotípiákat hangoztatni. Azt is tudom, hogy nemcsak férfiak tehetnek ilyet nőkkel, hanem fordítva is ugyanúgy. És azzal is tisztában vagyok, hogy mindig is léteztek "csak szex" típusú kapcsolatok - ám ebben az esetben érdemes előre tisztázni a szándékokat...

Szerencsére rengeteg olyan pasi van még, aki komolyan gondolja a párkapcsolatot, és azért küzd, hogy a lovagiasság ne menjen ki a divatból. Aki tudatosan, lépésről lépésre akar közelebb kerülni a választottjához, hogy aztán összekapcsolódjon a jövőjük. Én mégis megkérdezem a többiektől: az elköteleződés az új mumus?

Haiser Olga

Nyitókép: Shutterstock