Fogadd el a hegeidet, hiszen azok bizonyítják az erődet!

Akkor szelídek maradnak és csak ritkán törnek elő. A baj csak az, hogy lesznek olyan idők, amikor támadnak - ezt is el kell fogadni. Sok minden kiválthat egy ilyen dolgot. Egy hang, egy szó, egy illat vagy szag, egy hangsúly, vagy akár a szeretett ember elvesztésétől való félelem. Egy biztos. Sok idő elteltével már pontosan tudjuk, mi zajlik és tesszük, amit tennünk kell, ha lecsap ránk. Van, hogy rövid idő alatt könnyen váltunk, és van, hogy képes napokig gyötörni az állapot. Iszonyú tudatos munka és önuralom kell hozzá, hogy túléljük ezeket az időszakokat.

A japán művészetben a Kintsugi módszer és tárgyak, szimbolikus értelmezésükben azt üzenik, fogadd el a hegeidet, hiszen azok bizonyítják az erődet, a tapasztalásaidat.

A legtöbb ember azt szeretné, ha csöndben maradnánk, ha megtartanánk magunknak mindazt, ami történt, hogy még véletlenül se emlékeztesse őket arra, hogy velük is megtörténhetnek ezek a borzalmak. Ne kelljen azzal szembesülniük, hogy a biztonságos világuk egyetlen másodperc alatt nemcsak meginoghat, de akár romba is dőlhet. Ha azok, akiket nem ért még abúzus, az áldozat hibáztatás és tévhitek ellenében elfogadják azt, hogy bárkivel megtörténhet, hogy áldozattá válik, akkor azt is el kell fogadniuk, hogy ők sincsenek biztonságban. Tudom, ez rémísztő. Mégsem a homokba dugott fej a megoldás, pláne nem az áldozatok, túlélők hibáztatása, újbóli zaklatása.

Manapság azt várják a legtöbben, hogy rejtsük el testi-lelki hegeinket. A japán Kintsugi művészetében úgy illesztenek össze eltört részeket, hogy a repedéseket aranyporral emelik ki.

Nehéz így megtanulni viselni a sebhelyeinket, mert ma a társadalom jó része stigmaként kezeli azokat, szégyellnivalónak tartják. De attól még ott vannak. Megtanulunk együtt élni velük, ritkán törnek elő, de akkor nagyon tudnak sajogni. Van, hogy azonnal tudunk váltani, és olyan is, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni velük. A legnehezebb az, hogy bár minden idegszálunkkal menekülnénk, mégis tudatosan maradni kell. Habár ilyen esetekben a túlélésért küzdünk, mégis el kell fogadnunk a létezésüket, mert ez adja az egyetlen kapaszkodót. Az, hogy időnként előfordul ez az állapot, teljesen normális, ettől még meggyógyultunk, továbbléptünk.

Ezt kellene megérteniük azoknak, akik soha nem szenvedtek el semmilyen bántást, de meggyőződésük, tudják, mi történik, s váltig hangoztatják, hogy baj van velünk, ennyi idő után már nem kellene ilyesmit éreznünk, s továbbra is sérültnek állítanak be. Talán itt kellene elkezdődnie a változásnak. A megértéssel.

Nyitókép: Shutterstock