Szakítottunk, amikor kiderült: 10 napig össze leszünk zárva

Egy szakítás mindkét félnek megterhelő. Annak is, aki szakít és annak is, akinek el kell fogadnia a másik döntését. Mi együtt hoztuk meg a döntést, azonban a helyzetet ez egy cseppet sem tette könnyebbé. Pláne, amikor kiderült, hogy össze leszünk zárva tíz napon keresztül. Megtudtuk, hogy a szilveszteri társaságból többen megfertőződtek. Mivel éreztünk magunkon különféle tüneteket, kérdés nélkül csináltattunk tesztet. Kínunkban csak nevetni tudtunk, amikor megláttuk az eredményt.

A kényszer szülte szituációt, egyfajta jelként értelmeztük. Felmerült bennünk, hogy mi van, ha alaposabban át kell gondolnunk a döntésünket. Racionálisan tudtuk, hogy nincs értelme illúziókat kergetni, mégis olyan erősen ragaszkodtunk egymáshoz, hogy sokszor saját magunkat is becsaptuk. Számtalanszor felmerült: biztosan a költözés jelenti a megoldást? Valójában, ha szeretjük egymást, akkor miért csináljuk magunkkal mindezt?

Azt éreztem, hogy ettől az lelki tusától minden nap bekattanok. Felemésztett. Szürreális volt. Tudtam, hogy hiába tűnik az otthon töltött idő kiegyensúlyozottnak, valójában ez nem egyenlő azzal, hogy bármelyik problémánkat gyökeresen megoldottuk volna. Épp úgy, ahogy a sérelmeink sem múltak el.

Úgy gondolom, a kialakult idilli állapot sokakat becsapott volna. Hosszú idő után jó volt együtt, otthon lenni. Én napközben dolgoztam, ő igyekezett pihenni és kikapcsolódni. Esténként filmeztünk, főztünk, rengeteget nevettünk. Szerettem, amilyenek voltunk. Szinte kísértetiesen hasonlítottunk egykori önmagunkra, amikor a problémáink még a távoli jövőben voltak.

A párkapcsolati kihívások miatt lelkileg megzuhantam, ami nem segített a gyógyulásomban. Elvesztettem a józan eszemet és nem tudtam döntésre jutni azzal kapcsolatban, hogy hosszútávon valójában mi jó nekem. Magamat is becsaptam, amikor kétségbe esve szinte könyörögtem, hogy találjunk megoldást. Szorongtam a holnaptól és féltem, mit hozhat számomra a jövő, ha már egyedül leszek. Tudtam, hogy képes vagyok ellátni magamat, de ez nem volt elég a megnyugváshoz.

Ez az írás szólhatna arról, hogy tíz nap alatt megváltottuk a világot, és a karantén csodát hozott az életünkbe. Írhatnék arról, hogy meggondoltam magam és végül együtt maradtunk. Ha ez egy mese vagy egy romantikus dráma lenne, akkor könnyek között azt mondtuk volna: fene vigye el a költözést, mi inkább egymást választjuk.

Ha jel volt, akkor csak megerősített minket abban, hogy közös életünk fejezetét ideje lezárni. Fájdalmas, amikor az eszünkre hallgatunk, miközben mást súg a szívünk. Sokan valószínűleg adtak volna még egy esélyt, de mi azt éreztük helyesnek, ha elengedjük egymás kezét.

Nyitókép: Shutterstock