Muszáj volt megkérdeznem, hogy "Neked ennyi elég?"- mert szerintem ennél többet érdemel. Erre kapásból rávágta, hogy persze, mindenki a szőke herceget érdemli, de a valóság nem rózsaszín csillámpónikról szól - és mivel egy olyan párkapcsolatot se lát maga körül, amitől nagyon el lenne ájulva, ő kiegyezett volna ezzel a sráccal.
Elgondolkoztam azon, hogy régebben nekem is elég lett volna, ha legalább valaki kicsit figyel rám. Amikor egyedül vagy már egy ideje és elfelejtetted, milyen érzés szexi nőnek lenni, milyen amikor megérintenek és szeretnek, akkor egy idő után a nagyon kevés is elég lesz. Már örülsz annak is, ha a másik legalább "normális", lehet vele beszélgetni, időt szán rád, esetleg jóképű és még az ágyban is jó.
A legkisebb kedves gesztustól is elájulsz, mint egy lelkileg sérült kisgyerek az árvaházban, aki kap végre egy kis figyelmet.
Ilyenkor hajlamos vagy nem tudomást venni azokról a tényekről, hogy ő semmit nem kérdez rólad, esetleg napokra eltűnik - vagy épp állandóan a volt barátnőjéről beszél.
Homokba dugod a fejedet, nem akarod észrevenni, hogy ő igazából leszarja, mi van veled. El akarod hinni, hogy most akár neked is összejöhet, végre megtaláltad azt a férfit, akire mindig is vágytál. Vagy legalábbis azt, aki egy időre kiszabadít a magány sötét börtönéből. Sokszor még magadban is keresed a hibát, mondván, hogy nyilván te vagy a béna, mert nem tudod elég lazán kezelni a pasid 2 napja tartó eltűnését - bár a Facebookon non stop elérhető.
Ha figyelsz, azért időről-időre mindig megmutatja magát a valóság, de mi nők tökéletesen el tudjuk magunkkal hitetni, hogy nincs semmi baj. Épp csak elfoglalt, sok dolga van, idő kell neki, hogy teljesen belénk szeressen, el tudjon köteleződni, blablabla...
Néha elképedek azon, emberek milyen párkapcsolatokban ragadnak benne évekig. Ismerek olyat, ahol 3 év után már hónapok óta nem volt szex; egy ismerősöm a legjobb barátnője férjével csalta meg a saját férjét, de olyanról is tudok, ahol a srác azonnal lekurvázta a barátnőjét, amint ránézett egy másik férfira.
Nagyon sokan élnek bántalmazó kapcsolatokban, ahol normális, hogy alázzák a másikat, lekezelően beszélnek vele vagy épp állandóan kritizálják. Egy idő után mindez annyira a hétköznapok részévé válik, hogy már fel sem tűnik egyik félnek sem. Normális lesz.
Ez nagyrészt azért is van, mert nem hiszed el, hogy ez másmilyen is lehet. Megszoktad, hogy nem vagy boldog és szarul bánik veled a másik, de még ez is elég, mert jobb, mint a semmi - és kényelmesebb, mint szakítani és új párt keresni.
Azzal nyugtatod magad, hogy a szüleid is régóta úgy élnek, hogy valójában már semmi közük egymáshoz, a barátnőd is állandóan veszekszik a férjével és amúgy is, a boldogság csak illúzió, ami nem is létezik.
Meg persze még ez is sokkal jobb, mint egyedül lenni. Mert az egyedüllétnél nincs cikibb és félelmetesebb állapot a világon.
Minden ember megérdemel egy olyan társat, aki tiszteli, valóban szereti és őszintén érdeklődik iránta. Ezt az embert azonban csak úgy lehet megtalálni, ha nem menekülsz bele úton-útfélen valami rossz kapcsolatba. Megkaphatod a boldog párkapcsolatot, de ennek az az ára, hogy nem kötsz félelemből kompromisszumot.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.