Már az ünnep sem ragyog úgy, mióta nem vagy velünk, Papa

A születésnapomat minden évben szenteste ünnepeltük. Emlékszem, a tortámért mindig együtt mentünk a Wellai Cukrászdába, s mindig büszkélkedtél a pultos hölgynek, milyen nagyra nőttem. Elcsaltál otthonról, addig anyáék felállították a fát, becsomagolták az ajándékokat, s tűkön ülve várták, hogy hazaérjünk. Kéz a kézben, hulló hó közepette sétáltunk haza, drága Papa. S milyen jó volt!

Mindig kiöltöztél, friss inget vettél fel és tiszta zsebkendőt hoztál magaddal az este tiszteletére. Induláskor fejedre tetted fekete vadászsapkádat és dezodoroddal illatfelhőt varázsoltál magad köré. Ahogy írom, orrom megtelik a te friss illatoddal. Oly jó lenne, ha nem csak így éreznélek, ha itt lennél újra, velünk.

A karácsonyi vacsoránál mindig mellettem ültél balra, s türelmesen vártad, hogy anya felszolgálja a fogásokat. Az ételek mellé boros kólát ittál és minden évben készült külön neked tejszínes gombás ragú, mert te oly nagyon szeretted.

Imádtam, ahogy mamával egymást piszkáltátok. Kettőtök vitája felért egy egész estés műsorral, megunhatatlanul szórakoztatóak voltatok. Mama egyszer, véletlenül felcserélt két gondolatot, amit mondani akart neked, nekünk, végül ezt mondta:

Folyt a könnyünk a nevetéstől. Olykor hangfelvételt készítettünk, hogy emlékül őrizzük ezeket a vicces pillanatokat. Ünnepi stand-up előadásotok megkoronázta az estét. Beküldtetek minden alkalommal a szobámba, amíg előbányásztátok a pezsgőt és a születésnapi tortámat. Kisgyerekként sosem tudtam, mikor és hogyan történt a csoda, hiszen annyira lefoglalt a kíváncsiság és az ünnep iránti szeretetem. Mindig vártam, hogy együtt ünnepeljünk az év legszebb estéjét a családommal.

Te minden évben csak egy bizonyos dezodort kértél, semmi mást. Na meg, hogy jó unokád legyek. Utóbbi nem mindig sikerült, főleg, amikor már kamaszodtam, de tudom, hogy így is a világot jelentettem neked. Megtanítottad,mit jelent nagybetűsen, önzetlenül szeretni, drága Papa.

Míg éltél és együtt ünnepeltük a karácsonyt, minden olyan szép és ragyogó volt.

Hogy milyen most?

Üres, hiányos. A családunk olyan volt, mint az adventi koszorún kimagasodó négy gyertya, ám egy gyertya, a tiéd, örökké kialudt. Hiányod múlhatatlan, s tudom, már semmi sem hoz vissza Téged. Egy mély és megmagyarázhatatlan bánat ült mindannyiunkra, s az ünnep nélküled már nem lesz sosem oly ragyogó, mint amilyennek láttam gyerekként.

Oly messze még a viszontlátás, mégis érzem fentről a te gondviselésed. Szenteste egy pillanatig úgy éreztem, hogy velem vagy: kinéztem az erkély ablakáról, s puha finomságú, havas eső szakadt le az égről, a semmiből. Mindössze néhány percig tartott, de ez a mindent jelentette nekem. Te voltál, más nem is lehetett, és ezt a pillanatot, hogy talán ismét itt voltál: sosem feledem.

Nyitókép: Shutterstock