Régen kedvenc ünnepem volt a karácsony, ma már inkább összefacsarodik tőle a szívem

Gyerekkoromban sokat voltam egyedül, így mindig nagyon vártam az ünnepeket, amikor végre összegyűlt az egész család. Ahogy egyre idősebb lettem, továbbra is imádtam a karácsonyt, de kezdett szétesni a család és már semmi sem volt ugyanolyan, mint régen.

Nagyon magányos gyerekkorom volt. A szüleim sokat dolgoztak, mellette állatokat tenyésztettek, házat építettek, így nem volt sok idejük velem foglalkozni. Igaz apukám révén van egy féltestvérem, de ő nem élt velünk, így a legtöbbször egyedül játszottam. Ezzel magyarázom, hogy alig vártam a karácsonyi ünnepeket, amikor végre összegyűlt az egész család: ott voltak a nagyszüleim és az Egerben élő unokatestvéreim. Végre megtelt a ház élettel és vidámsággal, sokat játszottunk, kirándultunk, élveztem, hogy végre nem vagyok egyedül, körülvesznek a szeretteim.

Évről-évre mindig vártam a karácsonyt, ez egy fix pont volt az életemben, amikor együtt voltam azokkal, akik nagyon fontosak a számomra. Persze, nem volt mindig minden tökéletes: hangos család vagyunk, amikor legurult néhány pohár bor, kezdődött a kiabálás, hangoskodás. Néha összekaptunk egymással, mentek a beszólogatások, húztuk egymás agyát, de én mégis imádtam minden percet.

Ahogy teltek az évek, sajnos minden megváltozott. A nagyszüleim elhunytak, egyre kisebb lett az amúgy sem túl nagy családunk. A nagy változás azonban akkor következett be, amikor az unokatestvérem férjhez ment és többé nem utaztak le hozzánk karácsonykor. Pár évig még próbáltuk életben tartani a hagyományt és mi mentünk Egerbe, hogy egyesüljön a család, amihez csatlakozott az unokatestvérem férjének rokonsága is. Itt azonban már megtört a varázs. Az egyhetes együttlétből egy-két napos lett, már nem volt annyi nevetés, játék és mély beszélgetések.

Forrás: Shutterstock

Aztán jött a koronavírus és életemben először hármasban ünnepeltük a karácsonyt a szüleimmel. Nagyon rossz élmény volt. Mivel soha nem volt még ilyen karácsonyunk, nem tudtunk a helyzettel mit kezdeni. Anyu már reggel közölte velem, hogy ő utálja a karácsonyt, apu meg úgy oldotta meg a helyzetet, hogy este 6 órakor állított haza, majd vacsora után bement a szobájába tévét nézni. Akkor kicsit megszakadt a szívem, semmi mást nem akartam, csak túlélni az egészet. Nagyon hiányzott a család, a nevetés, a szeretet. Az egykoron csodaszép ünnep egy rémálom lett, ami tükröt tartott, s megmutatta, mennyire magányos vagyok a nagyvilágban.

Persze, az én koromban már nem a szüleimtől kellene várni a csodát. Ahogy egyre idősebb lettem, egyre jobban vágytam arra, hogy saját családom legyen és megvalósítsam azt a meghitt és boldog karácsonyt, amire mindig is vágytam. Minden évben azt kértem az égiektől karácsonyra, hogy jövőre már legyen egy férfi az életemben, akivel újra varázslatossá tehetjük az ünnepeket. De csak nem jött az igazi, s én évről-évre egyedül vártam a karácsonyt.

Idén sincs ez másképp és már most összeszorul a szívem, ha a szentestére gondolok. Bármit megadnék azért, ha megélhetném azt a meghitt boldogságot, amire a szívem mélyén vágyok, ha a szerelmemmel együtt díszíthetném fel a karácsonyfát, és ha évek óta először nem arról szólnának az ünnepek, hogy szorongok az egyedüllét miatt. Minden vágyam, hogy újra mosolygó arcok vegyenek körül, mint gyerekkoromban és újra azt mondhassam: „A karácsony a kedvenc ünnepem!"

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek