Óvodából a detoxikálóba, avagy anya kicsit a pohár aljára nézett...

Ősz volt. Hűvös szelek jártak. Aznap volt a barátnője születésnapja, és ő mindenképpen fel akarta köszönteni. A gyerekeket leadta az oviban és a virágosnál még megállt egy cserepes Ciklámenért, aztán buszra szállt és meg sem állt a kertvárosi házig. Mindig szeretett hozzájuk menni, a nőhöz, aki férjével mindig menedék volt számára, akivel jó barátságot ápoltak. Andi kinyitotta az ajtót és a reggeli kávé mellé vörösbort is bontott.

- ilyen gondolatok jártak a fejében. Na, de Andi nagyon határozott volt és mégiscsak ő a szülinapos. A tűzhelyen lassan rotyogott a húsleves, a poharakat meg csak úgy tologatta elé, mintha kötelező lenne. Egyre jobb lett a hangulat, előkerültek a nosztalgia nóták, és ott a külvárosi konyhában táncra is perdültek ők ketten.

Akkor már érezte, hogy a leves itt kevés lesz és evett egy tállal a pörköltből is. Barátnője mindig jól főzött, és az itatásban is elöl járt. Mindenkinek jó szívvel töltött, viszont cselesen, ő maga csak alig ivott. A pezsgős koccintás végképp elmaradhatott volna, de mégis megtörtént.

Oly hamar elrepült az idő, pedig ő még csak most érkezett... Ránézett az órára és felkiáltott: - Jézusom, nem fogok odaérni az oviba.

Kabátot, cipőt húzott és már indult is. Andi a kertkapuig kísérte.

némi kóla és kávé is visszaköszöngetett, de ment tovább. Oda kell érnie a gyerekekért, jaj istenem, oda kell érnie... Az még megvan, hogy ott áll a megállóban és valahogy felkerült a buszra, műbőr ülés, feje előre hull és se kép se hang. Snitt...

Következő kép: Ül egy padon világvége kettőn a vattacukorszínű kabátjában, és sír. Egy néni szólongatja: - Jaj lelkecském, téged meg mi lelt? Csak sír tovább, olyan hangosan zokog, hogy a környékbeli panellakók is köré gyűlnek. Valaki hívjon már egy mentőt! Snitt.

Vibráló neonfény világított a szemébe a kezelőben, ahol ébredt. Körötte vagy tíz orvos, mind fölé hajolnak, rajta csak egy fehér lepedő, alatta semmi. Kinyitotta a szemét, szemben a falon egy óra, 9-esen és a 12-esen állnak a mutatók.Meg tudja mondani, hogy hívják? - Szólt egy érces hang a távolból. Hol vannak a gyerekeim? Uramisten, hol vannak a gyerekeim? Az óvodába indultam értük... Nyugodjon meg, a gyerekek jó helyen vannak - és mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívéről, elaludt és már csak a kórteremben tért magához.

Aznap mindegyikük többet ivott a kelleténél. Hajnal is volt már, mire felfogta, hogy egy detoxikálóban van, Budapest nem túl frekventált külkerületében. A hely, aminek kimondhatatlan még a neve is, de a híre annál inkább fenyegetőbb. Azt sem tudta, hogy fog ő innen hazamenni, mert a ruhái egy zsák mélyén összehányva, agyongyűrve várják, hogy valaki kiváltsa a gazdájukat.

Nem kevés pénzbe került ám egy nap és egy éjszaka a külvárosi elvonóban. Apja jött érte egy elegáns autóval - ez már önmagában is kínos helyzet -, aki hazáig egy szót sem szólt a lányához. Amikor az édesapja megérkezett és kiderült, hogy nem hozott neki váltóruhát, akkor szembesült azzal, hogy a hányásszagú, sáros vattacukorkabátjában fog beülni az elegáns autóba. Apja mélyen a zsebébe nyúlt, még a mentőtakarítás is fel volt tüntetve a zárójelentésen.

Ő meg egyre csak azon kattogott, hogy fog a gyerekek szemébe nézni, mit mond nekik, hiszen soha nem fordult elő vele eddig ilyen szörnyűség. Pár pohár vörösbortól hogy tudta ennyire kiütnie magát?

Aztán valahogy minden rendbe jött, kisimultak a dolgok. Egy életre megtanulta a leckét. Többé nem ivott, csak ha jól esett és azt is csak hétvégén vagy ünnepek alkalmából.

Nyitókép: Shutterstock