Állandóan a szüleimhez hasonlítom magamat

Gyerekként leginkább a szüleinkre szeretnénk hasonlítani, hiszen ők a példaképeink, felnézünk rájuk - az ő világuk a mi világunk is. A szülői mintának rendkívül meghatározó szerepe van az életünkben.

Mióta felnőttem egyre inkább a szüleimhez hasonlítom magamat. Most sorolhatnám, mi mindent értek el az én koromban, és hol tartok én, de igyekszem magam folyamatosan emlékeztetni arra, hogy én nem ők vagyok, és teljesen más világban nőttünk fel. Mégis sokszor bekúsznak a fejembe mihasznábbnál mihasznább gondolatok, melyek arra próbálnak rávenni, hogy összehasonlítsam magam velük. 

A szüleimre abszolút pozitív példaként tekintek. Persze vannak olyan dolgok, amiket másként csinálok, de az alapvető értékrend, amit otthonról hozok, mindig előttem van. Akarva-akaratlanul is vannak olyan szituációk, amikor kénytelen vagyok magamat összehasonlítani velük. A megfelelési kényszer legbelül ott munkálkodik bennem, még akkor is, ha ezt próbálom elnyomni magamban

Időnként előtör belőlem a dacos gyerek és eszembe jutnak a fiatalabb éveim, amikor még pályaválasztás előtt álltam. Önálló utat szerettem volna bejárni, nem pedig azt, amit a szüleim nekem szántak.Vajon mindenkinek sikerül kitörnie a szülei árnyékából? Sokszor azt érzem, hogy nagyon sok felnőtt cipeli magával a gyerek- és tinédzserkori frusztrációkat. Nemcsak a különböző élethelyezetekkel kell megküzdenünk, hanem a saját magunknak felállított elvárásainkkal.

Forrás: Shutterstock

Hányszor hallottam már édesapámtól: "mert én a te korodban már máshol tartottam, szinte minden célt elértem, amit kitűztem magam elé". Tudom, hogy nem vagyok konyhatündér, nincs kacsalábon forgó palotám és még a herceg is jól megvárat, de attól én még így érzem jól magamat, a saját kis megteremtett világomban. Egyre kevésbé szeretnék megfelelni a külvilágnak, sőt az már egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak rólam mások, inkább csak a szüleimnek szeretném bebizonyítani, hogy olyan emberré váltam, akivé neveltek. Szerintem ez sokkal fontosabb minden másnál. A megfelelő értékrend nálam az első helyen áll szemben a másoknak történő megfeleléssel.

A megfelelési kényszert ugyanis egészen kiskorunkban elsajátítjuk, hiszen már akkor szeretnénk megfelelni a szüleinknek, a tanárainknak, hogy aztán bezsebeljük a jól megérdemelt dícséreteket. Ez a viselkedésminta az, ami szerint alakítjuk a viselkedésünket, hiszen biztonságot ad, és ha alkalmazkodunk és aszerint alakítjuk a viselkedésünket, ahogy mások azt elvárják tőlünk. Ez felér egy sikerélménnyel. 

Egy szó, mint száz, nem szabad hagynunk, hogy mások véleménye befolyásoljon, és az sem jó, ha a szüleinkkel vagy másokkal hasonlítjuk össze magunkat, hiszen ezek csak a kényszeresség érzetét növelik bennünk, ahelyett, hogy felszabadultan élnénk az életünket, lepöckölni a vállunkról az addig magunkkal cipelt terheket. 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek