Dúlaságom története

Bevallom, soha nem gondoltam, hogy egyszer majd szüléseket kísérek. Annyira idegen volt tőlem ez a téma, gyermeket sem akartam sokáig, nemhogy mások szüléséhez járkálni.

Aztán úgy hozta a sors, hogy egyszer Erdélyben jártam, és találkoztam egy öreg bábával. Régimódi volt, első ránézésre nem is igazán bizalomgerjesztő, de áradt belőle valami kézzel és ésszel fel nem fogható erő, ami teljesen magával ragadott. Beszédbe elegyedtünk, és egyszer keményen rám nézve azt mondta: téged az Isten is bábának teremtett. Meghökkenve menekültem és évekig eltemettem ezt az emléket.

Egyszer aztán úgy hozta a sors - senki érzékenységét nem áll szándékomban bántani, de így történt -, hogy elleni kezdett a malacunk, én pedig beültem mellé az ólba. Ösztönösen simogattam azt a marha nagy jószágot, masszíroztam a hasát, rendezgettem a világra érkezett kis malackákat, az anya pedig hálásan hajtotta a tenyerembe a fejét és békésen sóhajtozott. Azt hiszem, az volt az első pillanat, amikor megéreztem ennek az egész dolognak a misztériumát, a varázsát, de még akkor sem adtam meg magam.

 

Teljesen másfelé köteleződtem el, éltem az életem, mígnem egy napon úgy ébredtem fel, mint akit zsinóron rántanak, azzal a leküzdhetetlen érzéssel, gondolattal: gyereket szeretnék.  

Bátran állíthatom, még a szám is tátva maradt, hiszen addig a pillanatig zsigerből tiltakoztam, teljesen ismeretlen volt számomra egy ilyen elsodróan megkérdőjelezhetetlen érzés a témában. Nem ellenkeztem, tudtam, éreztem, ennek itt helye nincs, megadtam magam teljes valómban és alig telt el valamicske idő, megfogant a gyermekem.

Csodaként éltem meg a várandósságot, imádtam minden pillanatát, alig-alig tudtam felfogni, hogy egy másik emberi lény növekszik bennem. Akkor még semmit sem tudtam a szülésről, csak édesanyám és a nagymamáim történetét hallottam, de volt bennem egy érzés, ösztönösen tudtam, mit akarok.

Megkerestem az utam, mely eltérő volt a szokványostól, annyira irtóztam attól, amit kínálni akartak. A kezdeti, külvilágból származó nehézségeket megoldva végül olyan szülésem lett, amilyenről álmodtam: megéltem azt a csodát, hogy a testem képes ilyen varázslatra, hogy magában nevelt, majd megszült egy gyermeket, aki minden porcikájával együtt rezgett velem, olyan szimbiózisban, akkora együttműködésben, hogy ha nem tapasztalom meg, nem hiszem el.

Amikor a világra érkezett és egymás szemébe néztünk, megállt a világ, úgy éreztem, eggyé válok a Mindenséggel és ha már semmi mást nem is csinálok ebben az életben, ezért már akkor is megérte.

A mai napig úgy érzem, a legjobb döntésem volt, hogy gyermekem lett. Felfoghatatlan csoda ez. Még alig lettem anya, máris az volt a gondolatom, milyen jó lenne, ha minden nő így élné meg a szülését, ekkora erőt, örömöt, összekapcsolódást élne meg. Ez indított el az úton.

Ahogy nagyobbacska lett a fiam, elvégeztem egy alapképzést és egy budapesti szülészeten kezdtem el dolgozni, ahol 7 év gyakorlatot szereztem. Olyan hely volt ez, ahol lehetett háborítatlanul és természetesen szülni, és ahol megismerhettem azt a doktornőt, akitől emberileg és szakmailag is rengeteget tanultam, és akivel a mai napig mély lelki kapcsolatban állunk.

Forrás: Shutterstock

Teltek az évek és kezdtem azt érezni, kevés ez nekem, egyre több dologgal nem tudok azonosulni, lehetne ez jobb is, de nem tudtam hogyan, ezért képzésekre kezdtem járni: bábákhoz, természetgyógyászhoz, orvoshoz, voltam Hollandiában tanulmányúton, igyekeztem a tudásomat minél szélesebb körben tágítani, bővíteni. Aztán úgy hozta az élet, hogy egy születésházban kísértem szülést.

Ott értettem meg azt, ami addig csak körvonalazódott bennem, hogy pontosan mit is jelent a holisztikus, háborítatlan és természetes szülés és annak a kísérése. Ugyanazt éreztem, mint annak idején Erdélyben. Tudtam, hogy a helyemen vagyok.

Szép lassan elhagytam a kórházi szüléskísérést, és először csak a születésházban, majd otthonszüléseknél is dolgozni kezdtem. A bábák és a munkájuk által részévé váltam egy misztériumnak, egy olyan fajta mély alázattal és elfogadással járó odafordulásnak, amit addig soha máshol nem tapasztaltam.

Óriási tudású nőkkel hozott össze a sors és a szülések közös kísérése, akik segítségével végre élni kezdtem azt, aki vagyok, amit tudok, és amit anno megjósolt nekem az az öreg erdélyi bábaasszony. A szüléskísérések alatt az élet teljes spektrumát, skáláját megéltem már azokkal, akik engem választottak, akik megtiszteltek azzal, hogy életük legszentebb, legintimebb pillanataiba engedtek, s akikkel együtt jártuk végig az útjukat.

Megéltem katartikus, felemelő és fájdalmas élményeket is, rengeteget tanultam magamról is a kísérések alkalmával.

Az élet és halál misztériuma feltárult előttem a szülések idején, s belekerültem valami olyan időtlen, az idők kezdete óta létező körforgásba és tudásba, amit úgy vélem, soha nem tanulhattam volna meg, nem tehettem volna a magamévá és nem tudnám élni a mindennapjaim során, ha nem találkozom a bábákkal és a szülés útjával.

Így lettem én dúla. Bár egy időre elengedtem a kísérés útját, úgy tűnik, aki egyszer erre az ösvényre lépett, az örökre marad az asszonyok és a szülés útján.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek