Állandóan én voltam a bébicsősz: elsőszülöttként nagy teher volt a vállaimon

Van egy húgom, akitől ugyan nem vagyok sokkal idősebb, de mégis mindig éreztem a vállaimon egyfajta terhet, hiszen mégiscsak én vagyok a rangidős, és amikor a húgom kisebb volt, a szüleim rám bízták őt. Ez adott egyfajta lelkiismeretességet, és talán jobban is törődtem vele, mint ahogy kellett volna.

Ám, semmi sem fenékig tejfel, így sokszor ez sem volt az. Húgomnál gyakran éreztem azt, hogy szeretné, ha utat mutatnék neki, és sok élethelyzetben én vagyok a támasza. Ezt főleg akkor éreztem, mikor egyetemre kezdtem járni és elkerültem otthonról. Mikor a húgom elsős gimnazista lett, én akkor kezdtem el az egyetemet, tehát pont váltottuk egymást és egy rövid ideig más életszakaszban is voltunk, de amikor már egyetemista lett, akkor már megszűntek ezek a határok és mintha a köztünk lévő életkor is megszűnt volna.

Gyerekként azonban más volt a helyzet, előfordult, hogy sokat civakodtunk és martuk egymást. Ezek gyerekkori csínytevések voltak, és sosem bántottuk igazán egymást. Ha pedig valamelyikünk rossz fát tett a a tűzre, akkor volt, hogy a mamához szaladtunk, aki mindig védelmébe vett bennünket, és a szüleink sem dorgáltak meg annyira.

Emlékszem, amikor még nagyon kicsik voltunk, és a húgom megszületett, kezdetben nagyon féltékeny voltam rá. Minden játékot elvettem tőle, mert hirtelen az összes figyelem rá irányult, és ezt 4-5 évesként nehezen viseltem. Szegény semmiről sem tehetett, bennem azonban elég erősen munkálkodott a féltékenység érzése. A szüleim figyelme hirtelen ráirányult, és úgy éreztem, én már senkit sem érdeklek.

Érdekes, hogy ez aztán idővel teljesen elmúlt, viszont mindig voltak olyan időszakok, amikor megcibáltuk egymás haját, főleg, ha együtt játszottunk, hiszen mindig a másik játéka volt a szebb és a jobb, és mindig éppen az kellett. Arról nem beszélve, hogy folyton beárultuk a másikat, és ha valamelyikünk rossz fát tett a tűzre, akkor mindketten mostuk kezeinket.

Felnőttként mind a mai napig szívesen gondolok vissza ezekre az élményekre és eseményekre, és ha tehetném, néha visszaforgatnám az idő kerekét, hiszen gyorsan elrepült ez a néhány év és mi hamar kirepültünk a családi fészekből.

Nyitókép: Shutterstock