Édestestvérek vagyunk, mégsem hasonlítunk egymásra

Vannak olyan családok, ahol a szülők és a gyerekek le sem tagadhatnák egymást. Hiszen a csemeték az apuka vagy az anyuka kicsinyített másai, akik egymásra is annyira hasonlítanak, hogy már messziről látszik rajtuk, hogy ugyanaz a vér folyik az ereikben.

A húgommal már több buliban eljátszottuk azt, hogy kamuból elhitettük a társasággal, hogy a legjobb egyetemi barátnői vagyunk egymásnak, majd amikor az este végén elárultuk az igazat, hogy valójában édestestvérek vagyunk mindenki azt hitte, hogy ez valami vicc. Pedig nagyon is igaz, hogy egy-két vonást, mosolygödröt kivéve, szinte semmiben sem hasonlítunk egymásra. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy ugyan előnyömre, de a köztünk lévő öt évet is simán le tudjuk tagadni.

A családunk szerint én az anyánk, ő pedig az apánk ágára ütött. Ebből kifolyólag nem csak a megjelenésünkben, de a lelki, szellemi habitusunkban is szöges ellentétei vagyunk egymásnak. A spiri barátnőim szerint, már a születéstörténetünk is annyira különbözik, hogy szinte csodával határos, hogy mégis ugyanannak a párnak vagyunk a gyerekei.

Míg én szuper koraszülötten alig egy kilóval jöttem a világra egy mínusz húsz fokos januári napon (ami éppen édesanyánk 26. születésnapja volt), addig ő egy héttel túlhúzva a kiírt időpontot, július derekán a forró nyár kellős közepén látta meg a napvilágot, és minden bizonnyal még ezen a nyáron megszerezte azt a kreol bőr színt, ami azóta sem kopott le róla.

Én a hófehér szeplős bőrű, vörös hajú Bak vagyok, ő pedig a barna bőrű, szinte fekete hajú egzotikus Rák. Én mindent túlaggódok, munkamániás és teljesítménykényszeres vagyok, ő pedig maga a megtestesült lazaság, az „engedd el" filozófia nagy mestere, aki csak éppen annyira veszi komolyan a munkaidőt amennyire muszáj, és ellentétben velem puszta lelkesedésből nem túlórázik sehol. Imádja a nyarat, a legnagyobb melegben is képes déli 12:00-kor süttetni magát a tűző napon, amíg én 1000 faktoros naptejjel tetőtől talpig bekenve hosszú fehér ruhában stresszelek az árnyékban, hogy nehogy bőrrákos legyek. Ő egy igazi nyári gyerek, aki a negyven fokban is komfortosan érzi magát, én meg ugye az igazi téli, akinek akkor jön meg az élet kedve, ha beütnek a mínuszok.

Forrás: Shutterstock

Ő egy igazi családcentrikus Rák nő, aki imád gondoskodni, sütni-főzni, és látni, hogy a szeretteit boldoggá teszi a gasztronómiai brillírozásával. Már általános iskolás korában is jobb piskótát sütött, mint amit én valaha. Nem mondom, hogy nem szeretek főzni, de nem kezdek bele semmi olyanba, amit fél óránál több idő lenne elkészíteni. Így hosszasan tud oktatni arról, hogy egy robotgéppel felvert borból készült süti tölteléket miért nem lehet összehasonlítani egy klasszikusan az otthon ízét idéző főzött krémmel.

Én az igazi stéber, szorgalmas tanuló voltam mindig, akinek a diplomagyűjtés mára a hobbija lett. Ezzel szemben ő a gimi első óráiban volt, hogy inkább szoliba ment, és centit vágott az érettségiig, a felsőoktatástól pedig egyenesen irtózik.

Míg én világéletemben fogyókúráztam, ő tonnaszám eheti a kedvenc édességét, ami egyértelműen a csokoládé. Gombóc Artúr hozzá képest kezdő, ha csoki evésről van szó. Ha nem sportolok heti rendszerességgel én már attól is hízok, ha epekedve ránézek egy szelet kenyérre. Ő pedig nemcsak, hogy tét nélkül bármit megehet, utál mozogni. Így amíg én a Rubint Réka tornákat bömböltetem a lakás egyik pontjában, addig ő kényelmesen fekve megnézni a sorozata következő részét.

Olyan mintha két különböző bolygóról jöttünk volna. A csodálatos az egészben mégis az, hogy úgy imádjuk egymást, ahogy vagyunk, elfogadva egymás minden jó és rossz tulajdonságát. Az egyetlen közös tulajdonságunk pedig mindig segít megtalálni az egymáshoz vezető utat, ez pedig nem más, mint a humorérzék.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?