75 hard challenge: Egy kihívás, amit, kérlek, soha ne kezdj el!

Megjelent a mindfullness, a minimalizmus, és tele van a világháló a legkülönfélébb életjobbító kihívásokkal. Ezek a kihívások arra hivatottak, hogy előcsalágossák belőlünk a létező legjobb énünket, de valóban ennyire egyszerű lenne a feladat?

Van egy kihívás, ami a 75 hard challenge névre hallgat. A lényege, hogy 75 nap alatt egy olyan rendszer állandósuljon az ember életében, ami a testére-lelkére egyaránt hiper-szuper hatással van. A napi teendők listája nem hosszú, ám annál drasztikusabb: napi kétszer 45 perc edzés úgy, hogy az egyiknek mindenképp a szabadban kell megtörténnie, ha esik, ha fúj. Nagyjából 4 liter víz elfogyasztása, egy szabadon választott diéta kiválasztása és tartása (csak semmi csalónap). Napi minimum 10 oldal elolvasása egy önsegítő könyvből, és az alkohol természetesen minden formában és mennyiségben tiltólistás. Ezen kívül minden nap kell készíteni egy képet arról, hogyan halad az életünk rendbetétele. Ha egy nap nem teljesül valamelyik pont, semmi probléma, kezdd elölről.

Az emberek - ha diétáról vagy életjobbításról van szó -, hajlamosak a mindent vagy semmit elvét követni. Holnaptól nem fogyasztok cukrot. Vagy fehér kenyeret. Vagy cukrot és fehér kenyeret. Aztán eljön a másnap reggel, az ember félálomban felteszi főni a kávét, majd amikor már a felét megitta rádöbben, hogy bizony azt a két kanál cukrot mégiscsak beletette megszokásból. Nem baj, holnap újra megpróbáljuk, igaz?

A másik gyakori jelenség, hogy ahogy ebben a kihívásban is, az ember előző este nagy lelkesen kigondolja, hogy holnaptól igenis minden más lesz, csak a zöldség, csak a gyümölcs, csak az edzés. Majd pedig, ha jön egy nehezebb nap, és mégiscsak lecsúszik egy pohár bor, akkor már nem csak a kihívás megy a süllyesztőbe, de az önbizalom is, hiszen még csak egy diétához sem tudom tartani magam. Ezáltal elindul a teljesen felesleges önostorozás, és az élet újraértékelése, és a gondolat, hogy soha semmi nem sikerül.

Mi lehet a megoldás akkor, ha mégis változtatni szeretnénk?

Mindig a kis lépések, és az adott döntések híve voltam. Ha este hirtelen felindulásból eldöntöttem, hogy holnaptól kezdődően minden áldott nap legalább egy teljes órát fogok edzeni, az a legjobb esetben is 10 percre redukálódott másnapra. Ha állítottam be óránkénti figyelmeztetést a vízivásra, az első kettő után felbosszantott a telefonom pittyegése, és inkább kikapcsoltam. Sőt, a gyorséttermeket rendszerint csak és kizárólag azokon a napokon látogatom, amikor úgy ébredek, hogy megváltom a világot az új diétámmal.

Valójában nem létezik egy konkrét, mindenkire érvényes megoldás. Az is teljesen biztos, hogy van, akinek ténylegesen az működik, ha mentálisan rákészül arra, hogy egyik napról a másikra a feje tetejére állítja az életét, az pedig pláne teljesen biztos, hogy semmi baj nincs azzal, ha így nem megy. Lehet törekedni a fokozatosságra is. Ha valaki öt étkezésből öt étkezésnél chipset eszik kólával, és első körben csak az egyik étkezését cseréli le salátára (vagy valami másra), az már egy jó irány. Ugyanígy, ha a napi lépések száma bajosan éri el az ötvenet, nem kell rögtön lefutni a maratont, bőven elég az, ha fokozatosan, egyre sűrűbben és egyre több időre merészkedünk ki a szabadba.

Nyitókép: Shutterstock