Segítség! Drótkerítés díszíti a fogsoromat

Anyukám szokta azt mondani, amikor nem érzi jól magát vagy éppen rosszabb passzban van a "Hogy vagy?" kérdésre válaszként, hogy:

Na, most én a fogszabályozással kapcsolatban ugyanígy vagyok.

Kamasz koromban már volt szerencsém megtapasztalni, milyen érzés fogszabályzót viselni, bár akkor csak éjszakai készüléket kaptam. Azt lustaság és hanyagság miatt nem hordtam addig, amíg ajánlott lett volna. Egyszerűen képtelen voltam elviselni éjszaka, hogy fájnak a fogaim.

Az elmúlt évek során sokszor eszembe jutott, hogy be kellene fejezni a félbemaradt fogszabályozást, de amikor jobban belegondoltam, hogy esetleg rögzített fogszabályzót javasolnának a szakemberek, rájöttem, hogy nem hiányzik nekem ez a nyavalya. Ez év elején azonban megfogadtam magamnak, hogy bármit is hoz idén az élet, rendbe rakatom a fogaimat. Az első hónapok abból álltak, hogy törzsvendég lettem a fogászaton, ahol röntgeneztek, fúrtak, tömtek és a nem sokkal ezelőtt egy fogszabályzó konzultációra is elmerészkedtem. Nem ért meglepetés, alulra és felülre is rögzített fogszabályzót javasoltak, 1-1,5 év időtartamra.

Ami viszont meglepett, az az árlista, amelynek a végén ott villogott egy hat számjegyű összeg, amitől kis híján falnak mentem. Nem is volt kérdés, hogy más helyen is utánajárok, mennyibe kerülne a hollywoodi mosolyt összehozni, ami amellett, hogy rohadt drága, másfél év brutál fájdalommal jár.

Rövidesen találtam egy kedvezőbb ajánlatot a fővárostól nem messze és úgy döntöttem, nem halogatom tovább, belevágok.

Azt éreztem, hogy lelkileg még fel kell készülnöm arra, amire valójában nem is tudok. Hát nem volt rá idő.

Eljött a nap és másfél óra kényelmetlen szájtartás után fogszabályzóval a számban sétáltam ki a rendelőből. Teljesen más volt, mint ahogyan elképzeltem. Basszus, ez sokkal rosszabb volt, mint, amire számítottam.

Estig „csak" ahhoz próbáltam hozzászokni, hogy a felsőajkam már nem úgy engedelmeskedik, mint korábban, illetve a jól megszokott mosolyom sem az igazi már. Este azonban megérkezett a fekete leves. Brutál módon elkezdtek fájni a fogaim. Ezzel együtt akármikor, amikor próbáltam beszélni, egy újabb kátyú keletkezett a számban. Percenként üvölteni tudtam volna és csak azt mondogattam magamnak, hogy mennyire hülye vagyok, hogy ezt bevállaltam. Az éjszaka maga volt a pokol, egy percet sem aludtam, az agyamig kisugárzott a fájdalom, amit a fogaimban és a számban éreztem. Ha ez még nem lenne elég, akkor a felragasztás óta pusztán egy joghurtot sikerült lenyomni a torkomon. A rágás, szilárd táplálék gondolatától is olyan éles fájdalmat éreztem a fogaimban, hogy a szememmel öltem azokat, akik körülöttem bármi ilyesmit jóízűen ettek.

Másnap folytatódott a borzalom, azóta se tudom, hogy sikerült a munkámat aznap elvégeznem. Az biztosan segített, hogy kommunikálni kizárólag írásban kommunikáltam, illetve legalább két fájdalomcsillapítót erőszakoltam magamba, ami némileg segített túlélni a napot. Ez a pokol, még 2-3 napig tartott. Amikor már éreztem, hogy a szervezetem kezdi feladni a harcot a nem evés, nem alvásssal szemben, akkor kezdett enyhülni a fogfájdalom. Viszont azzal a mai napig nem tudok megbékélni, hogy kizárólag folyékony ételek, pépek kerülnek a gyomromba.

Az elmúlt 1 hét alatt rájöttem, hogy az egyik legtürelmetlenebb ember vagyok a világon, emellett pedig a legnagyobb zabagép, aki ha nem eheti meg azt, amit megkíván, akkor, amikor akarja, akkor rettegjen a világ, könnyek és vér fog hullni mindenütt. (Persze, erős túlzással) Továbbá az is kiderült, hogy a fájdalom küszöböm nem is olyan magas, mint gondoltam és

Nagyon remélem, hogy megéri. Én így vagy úgy, de kitartok.. tulajdonképpen nem is tehetek mást.

Nyitókép: Shutterstock