Az intézetis gyerekek nem tudják, milyen szeretni és szeretve lenni

Csak 14 évig éltem a családommal, a szüleim sajnos korán elhunytak. Onnantól kezdve lakásotthonban nevelkedtem - a legközelebbi rokonaimtól elszakítva. Hozzájuk csak szünetekben járhattam látogatóba

Első kézből szeretném elmesélni a gyermekvédelem intézményeinek légkörét, pozitívumait és negatívumait. Legelőször is feltenném a kérdést: ki hogyan képzel el egy kisebb létszámú gyermekotthont, hogyan képzeli el az ott élő gyermekek mindennapjait? Nem hiszem, hogy valóságtól elrugaszkodott válaszok érkeznének. Egy lakásotthon átlagos működése konstrukciójánál fogva hasonlít egy családhoz - maximálisan tizenkettő gyermekkel.

Ha tárgyilagos szeretnék lenni, leírhatnám a napirendet, a feladatköröket, csatolhatnék nevelői, gyermekfelügyelői munkaköri leírásokat. Én azonban inkább arra szeretnék rámutatni, hogy miért sérülékenyek az intézetis gyerekek.

Az első benyomás, ha egy lakásotthonba belépünk, hogy az összes gyermek (8-18 éves korig) szinte ráugrik az emberre - mozgásterünk sem igen marad. Közvetlenek, beszélgetést kezdeményeznek. "Mennyi szeretet van ezekben a gyerekekben" - gondolná egy laikus. Ez azonban sajnos nem így van. Amit az ilyen helyeken felnövő fiatalokon tapasztalunk, az a szeretet, a családi közeg és a követhető példa hiánya.

Egy lakásotthonban általában 5 nevelő dolgozik - nappali és éjszakai műszakokban váltják egymást. A gyermek-nevelő viszony szigorúan hivatalos, a gyermek köteles magázni a felnőttet. A nevelésbe beletartozik a háztartási munkák elvégeztetése - kornak megfelelően -, és 14 éves kortól preventív gondozásként az úgymond "kinti világ" megismertetése a fiatallal. Például pénzügyi ismeretek átadása, szükség esetén pszichológiai, gyógypedagógiai segítséggel.

Vannak azonban hiányosságok: nem támogatják a fiatalokat a választott tevékenységiekben. Ha valami jót tesznek, valamiben ügyesek, az nem érdemel dicséretet vagy támogatást, hiszen ez magától értetődő, kötelező. Ezek a gyermekek nem tudják, milyen szeretni és szeretve lenni. Én, mivel életem nagy részét családban töltöttem, látom a két helyzet között a kontrasztot.

Forrás: Shutterstock

A család nélkül felnövő gyerekek, az érzelmileg ingerszegény környezet miatt, saját maguk sem képesek alapvető emberi kapcsolatok létesítésére. Minél többet töltött egy gyermek állami gondozásban, és minél kevesebbet találkozhatott a valódi családjával, annál jobban vágyik szeretetre, megértésre, támogatásra. Sajnos nincsen követendő példa a fiatalok előtt, hogy mely társadalmi helyzetet hogyan kellene megoldani.

A gyermekotthonosok nem születnek vandálnak. Sokan iskolázatlanul, elmaradott körülmények közül kerülnek a rendszerbe, ám semmiképpen sem rossz szándékúan. Egy idő után azonban a legtöbb velem egy intézményben élő garázdaságba menekült. Vajon miért? Egészen egyszerű!

Egy szüleit, családját vesztett gyermek számára a negatív figyelem is több annál, mint amennyit egyébként kap az őt körülvevő felnőttektől. A másik ok, hogy sokakat felemészt a rossz társaság - akár káros, önsorsrontó szokásokat, viselkedésformákat is hajlandóak felvenni, csak hogy tartozhassanak valahova.

Ez az, amiért most tollat ragadtam. El akartam mesélni, hogy ez a fő különbség a lakásotthonok és egy normál, igazából bármely átlagosan működő család között. Az összetartozás érzése és az érzelmi kötelék nagyon is hiányzik a "gyivis" fiataloknak. Van viszont szeretethiány, némi lelki ürességgel keverve. Így ők, mire pályaválasztásra, az önálló életük elkezdésére kerül a sor, széthullanak és elkallódnak.

Én szerencsére kaptam olyan támaszt, hogy jelenleg egyetemistaként azt mondhatom: jól vettem az akadályokat. Azonban mindenkit kérek a következőre: ha gyermekotthonos fiatallal találkozol, esetleg valamilyen oknál fogva több időt töltesz el vele, fedezd fel a jó tulajdonságait, férkőzz a bizalmába, és támogasd lelkileg! Élete legkritikusabb időszakát éli meg, és erre van a legnagyobb szüksége.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?