Hidd el, mindent megteszek azért, hogy legyen fenekem!

Két gyerek után a hasam távolról sem feszes, ha lehajolok, bizony látszik, hogy kétszer is hatalmasra nyúlt rajta a bőr. Alatta viszont ott lapul a hasizmom, ami bár elsőre nem látszik, de én legalább tudom, hogy ott van, elfogadtam. Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor teljesen rá voltam függve az edzőtermi és az otthoni súlyzós edzésre, és bár akkor sem voltam sokkal több 50 kilónál vasággyal együtt, mégis tónusos voltam, és bizony ahol kellett, ott kerek.

Jó, hát nem várom, hogy alaposan ráfüggj, ezért nem is mutatok róla képet, de hidd el, hogy az alapjáraton kerek formája valami oknál fogva... úgy mondd leeresztett. Nem azt mondom, hogy a semmibe vész, de a tavalyi farmerjeim lógnak azon a részen rajtam. Ülőmunkát végzek, ami köztudottan rontja a fenék külalakját – legalábbis ezt olvastam több helyen is, és ennek tudatában kisebb a bűntudatom az edzetlenségem miatt, szóval, ha mégis másként lenne, kérlek, ne áruld el nekem!

Tehát adott vagyok én, egy genetikailag jóféle fenékkel, ami az edzés hiányában, és a stressz miatti fogyás következtében alig látszik oldalról. Persze lehetne ez a legkisebb bajom, de mivel rendszeresen pörgetem az Instagramot - többször, mint kellene - szúrják ki a szememet a feszes, kerek popsis lányok.

Engem nem érdekel, hogy ezek megszerkesztett képek, az sem, hogy nem dolgoznak napi 8-10 órát, ezért ráérnek az otthoni teremben edzeni. Egyszerűen pár hónapja sokkal taszítóbbnak érzem a fenekemet, miattuk!

Ez persze csak elsőre tűnhet rossz dolognak, de az az igazság, hogy miattuk már eljutottam odáig, hogy összegyűjtöttem fenékedzős videókat, előkerestem a gumiszalagomat, a sportmelltartómat és ma végre megcsináltam az első popsiformáló edzést itthon. Közben mondjuk nem hallgattam ritmusos zenéket, inkább betettem ez Szívek szállodája részt. Mondjuk, ezt legközelebb le kell cserélnem, mert borzasztó volt, ahogy izzadtam és meg akartam halni, de közben már-már őrületes módon kívántam a kávét.

Szóval végre ráléptem az útra, ismét. Várom az izomlázat, várom a következő alkalmat, és bevallom, én már most kerekebbnek látom a popómat.

Szóval ezek az instalányok nem feltétlenül okoznak kisebbségi komplexust, van, hogy ők kellenek ahhoz, hogy végre felemeljük a fenekünket a kanapéról.

Nyitókép: Shutterstock.com