Tanuld meg felismerni, ha bántalmazó kapcsolatban élsz

Most pedig itt térdel a bőröndje előtt, zokogva és valóban úgy érzi magát, mint akit megrágtak és kiköptek. Mégsem biztos benne, hogy lesz ereje felállni és kisétálni ebből az életből.

Kulcs kattan a zárban, nyílik az ajtó

Visszajött – siklik át a lány fején a gondolat és egyszerre érez boldogságot, pánikot, tanácstalanságot. Hallja, ahogyan a férfi leveszi a cipőjét, miközben a nevén szólítja. Nem felel. Úgy érzi magát, mint amikor az apró állatkák megdermednek, ha a ragadozó közeledik. Ő is dermedt, de nem a félelemtől. Nem csak a félelemtől.
Érzések hadakoznak a szívében és az agyában. Az egyik énje eufóriában úszik, mert a szerelme visszajött hozzá.
Hiszen szeret! – ujjongja – Visszajött!
Az agya azonban egészen mást súg, azt amit mindig is mondott neki: Menekülj!

Magas, jóképű férfi áll a küszöbön

Nézi a lányt és a bőröndöt.
- Mit csinálsz? – kérdezi. Nem dühös, nem számonkérő. Láthatóan nem érti a szituációt. Letérdel a lány mellé és elkezdi kiszedni a már a táskába hajigált holmikat.

Mit csinálsz? – visszhangzik a lány fejében. – Nem tudom... - válaszolja, de csak magában, magának. Mert tényleg nem tudja, mit csinál vagy hogy mit kéne csinálnia.

Figyeli a férfit, aki kipakol mindent az ágyra, majd visszateszi a bőröndöt a helyére. Aztán csak ülnek egymással szemben és elvesznek a másik tekintetében. Sokáig.

Van helyette szerelem, ám az már nem elég, mert létezik olyan, amikor két ember rosszul szereti egymást. S ettől valószínűleg egyik sem boldog.

De vajon meddig éri meg elmenni ezen az úton?

Mi az a pont, amikor azt kell mondani elég, ne tovább? Az első hatalmaskodó szituáció? Az első becsmérlő megjegyzés? Az első pofon?

Az önbecsülés leépítése, a barátoktól, családtól való lassú elszigetelés, a verbális megalázás mind-mind a bántalmazó kapcsolat ismertetőjele. Sokan nem látják, nem érzik, csak amikor már az első lila folt is megjelenik a csuklón. És persze általában még akkor is az a hibás, akinek a testén billogot hagyott egy vita. Mert rosszul szólalt meg, mert rosszul öltözött fel, mert rosszul csinált valamit. Megérdemelte...

- Gyere, üljünk át a kanapéra – töri meg a csendet a férfi és kezénél fogva felhúzza a lányt a földről. Átsétálnak a nappaliba, egymást ölelve. - Mit csinálsz, te butus? – kérdezi szelíden a férfi.

- Nekem ez így nem jó – suttogja a lány és önkéntelenül megérinti az arcát ott, ahol a férfi erős, ápolt keze néhány órája nyomot hagyott rajta. – Talán mégsem kékül meg – suhan át a fején.

A férfi megfogja a kezét és a két tenyere közé zárja. Az apró női ujjak belesimulnak és el is tűnnek benne. A lány nézi és elgyengül. Pár perce még pontosan tudta, mit akar: véget vetni ennek az egésznek. Most pedig itt ül és semmi másra nem vágyik, mint eldőlni a kanapén és a férfi mellkasára hajtani a fejét. Hiszen annyira fáradt, érőtlen és bizonytalan.

- Ez csak egy vita volt – folytatja a férfi és egy röpke mosoly suhan át az arcán. – Minden pár vitázik. Nem kell azonnal világgá szaladni. Hidd el, túlreagálod. Nincs semmi baj. Már mindketten megnyugodtunk. Felesleges volt ez a dráma...

Igen, felesleges – ismétli magában a lány. – Túlreagáltam. Igaza van. Mindenhol vannak viták. A kezemet is csak véletlenül szorította meg annyira. Nem tudta, hogy nekem az már fáj. A pofon pedig... az is véletlen volt, mert nagyon feldühítettem.

- Gyere, nézzünk meg egy filmet – búgja a férfi. – Aztán elpakolod a ruháidat és többet nem is gondolsz ilyen hülyeségekre. Ugye?

hiszen teljesen kimerítette fizikailag és lelkileg is az utóbbi pár óra. Így inkább elnyomja magában az ész hangját, amely azt kiabálja, hogy követeljen választ a férfitől a viselkedésére.

Most nem! – hessegeti el a gondolatot. – Nincs tökéletes kapcsolat, mi pedig szeretjük egymást. Semmi más nem fontos! Különben is, biztosan nem tetszene neki, ha számonkérném rajta a viselkedését. Inkább nézzünk meg egy romantikus filmet...

A novella első részét itt olvashatod el.

Nyitókép: Shutterstock