A bántalmazó kapcsolatban mindenedet elveszíted

Nem akarta. Nem ezt akarta. Nézte magát a tükörben és könny szökött ismét a szemébe. Megérintette az arcát, ott ahol a járomcsontja égett és piroslott. Holnap biztosan egy lilás zúzódás fogja emlékeztetni a mai veszekedésre. Pedig a test fájdalma csak a jéghegy csúcsa, a lelke már régóta kiabálja: menekülj!

Vidékről jött, tele reménnyel és álmokkal. Több lehetőségre, fényes életre és szerelemre vágyott, ezért döntött úgy, hogy amint leérettségizik, a fővárosban próbál szerencsét. Egész nyáron, ősszel és még télen is reggeltől késő estig a falu kisboltjában dolgozott, hogy összespóroljon annyi pénzt, ami a nagyvárosi élet elindításához szükséges. Mert elindulni a semmibe nem gyerekjáték. Kell albérlet, ami iszonyú drága a kéthavi kaucióval plusz egyhavi bérleti díjjal és kell tartalék is, hogy legyen miből finanszírozni az életét, amíg nem talál új munkát.

Minden olyan csodásan ment az elején. Néhány hónapig eladóként dolgozott, majd úgy döntött, hogy folytatja a tanulmányait. A festőkurzuson ismert meg két lányt, akikkel igazán jóban lett. Együtt ebédeltek, megvitatták az élet dolgait és persze, amikor bulizni hívták, akkor sem mondott nemet.

Meglátni és megijedni

Bár nemet mondott volna... És egyáltalán minek vette fel azt az ezüst miniruhát, amit Janka adott neki kölcsön? Mit keresett azon a helyen? És főképp, miért nem hallgatott a megérzéseire? Hiszen érezte, sőt tudta azonnal, amikor a férfit meglátta, hogy jobb lenne távol tartani magát tőle. Hiába a megnyerő mosoly, a sportos testalkat, az éjfekete szemek, amelyek úgy néztek rá, mintha ő lenne az éjszaka királynője. Valahol legbelül már akkor megszólalt benne egy vijjogó vészcsengő, amikor megfogta a kezét. Pedig milyen szép volt a keze. Nagy, erős, ápolt férfikéz. Mindig is ilyenre vágyott. Oltalmazóra, gyengédre, olyanra amely ugyan kemény, mégis tökéletese, belesimulnak az ő törékeny, női ujjai.

Behódolni és eltűnni

Ismét belenézett a tükörbe. Felhúzta a pulóvere ujját és megmasszírozta a lila véraláfutástól csúf csuklóját. Fájt, pedig már egy hete, hogy az a nagy, erős, ápolt férfikéz megszorította. Csak figyelmeztetőleg... hogy tudja, hol a helye.

De vajon hol a helye? Amikor a fővárosba érkezett, határozott tervek, célok lebegtek a szeme előtt, amelyeket szisztematikusan kezdett megvalósítani. Megtalálta a számára ideális munkát, amely mellett tanulhatott, felkutatta a festőiskolát, ahova be is jutott, szerzett barátokat, jól érezte magát és pontosan tudta, merre vezet az útja. Most pedig itt ül az ágy végében, nézi magát a hatalmas gardróbszekrény mindent elnyelő tükrében és fogalma sincs róla kicsoda ő és hova vezet ez az élet, amelybe belesodródott.

Bolond volt, hogy hallgatott a férfi búgó hangjára, aki állandóan azt suttogta a fülébe, hogy többet ér, minthogy eladóként dolgozzon. Bolond volt, amikor inkább a kéthetes tengerparti nyaralást választotta januárban, mint a féléves vizsgáit. Bolond volt, amikor elhitte, hogy a barátnői irigy libák, akikre nincs értelme időt fecsérelni, a szülei pedig túlságosan uralkodni akarnak rajta, ezért jobb, ha minél kevesebbet beszél velük. Pedig tudta, hogy ez nem lehet igaz. Mégis hitt neki. Röpke egy év alatt minden kicsúszott a kezei közül: a munka, az iskola, a barátnői és már a szüleivel is alig beszél.

Forrás: Shutterstock

Felébredni és menekülni

Szeretett volna felállni az ágyról, beledobálni a ruháit a bőröndjébe és itt hagyni a férfi lakását, ahol már hónapok óta élt. Azt hitte, ha egyszer összeköltözik valakivel az örökre fog szólni. Még mindig próbált hinni benne, de meg is rémült, ha arra gondolt, így kell végigvergődnie a hátralévő életén. Vele... Pedig szerelmes volt, olyan nagyon szerelmes. Ki hitte, hogy ez lesz belőle, ekkora szerelem, ekkora ragaszkodás, akkora függés. Ott a bárban, amikor nem akarta elfogadnia a férfitől az italmeghívást, mert minden porcikája tiltakozott ellene és érezte, hogy veszélyes. A nevetése, az illata, az egész lénye egy hatalmas ragadozóra emlékeztette. Akár egy fenséges tigris, amely éppen olyan lenyűgöző és vonzó, mint amennyire halálos is. S bár legszívesebben elmenekült volna előle, valahogy mégis megbűvölte, mint az éjjeli lepkét a lámpa sárga fénye

Hirtelen felpattant, előcibálta a bőröndöt és vaktában hajigálta bele a cuccait, miközben felvillantak előtte az elmúlt egy év emlékei:

"Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam.
Különleges a látásmódod, nem szabadna ilyen buta lányokkal barátkoznod.
Felesleges az a munka a boltban, én szívesen gondoskodom rólad és így nem kell azzal a sok rámenős pasival foglalkoznod.
Minek a smink, nem kell mindig kitűnnöd! T
Tudom, hogy szereted ezt a sonkát, de akkor is tedd vissza, mert nem veszem meg!
Túl mély a kivágás a ruhádon, öltözz át!
Már megint nincs felporszívózva!
Minek mennél haza, nem tesznek érted semmit a szüleid!
Miért pittyeg a telefonod? Ki küldött üzenetet?
Hülyeségeket beszélsz!
Képzelegsz!"

Abbahagyta a pakolást, a sírás kerülgette megint. Mi történt vele? Mi történt az életével? Hogyan jutott el oda, hogy valaki más mondja meg neki, mit tehet meg és mit nem. Mit viselhet és mit nem. Mit gondolhat, mit érezhet. Hogyan engedhette, hogy megfélemlítse valaki a szavaival, elvegye az önbecsülését, hogy végül már senkinek, sőt semminek érezze magát. Olyannak, akinek kék-zöld foltokat hagyhat a testén az a nagy, erős, ápolt férfikéz?

Miért nem hallgatott ott a bárban a megérzésére, amely már akkor villogó vészcsengőként üvöltötte: vigyázz, ez egy ragadozó, aki szőröstül-bőröstül felfal!

Most pedig itt térdel a bőröndje előtt, zokogva és valóban úgy érzi magát, mint akit megrágtak és kiköptek. Mégsem biztos benne, hogy lesz ereje felállni és kisétálni ebből az életből...

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek