Ijesztőbb a Szolgálólány meséjének Gileádjánál: Észak-Korea

Ahol papíron minden ingyenes, de a valóságban súlyos kenőpénzeket kell fizetned a legapróbb szolgáltatásért is, egyetlen rossz mondatodért pedig koncentrációs táborba küldhetnek. Ez az ország Észak-Korea.

Ők persze nem így hívják, hanem Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. Szerintük ugyanis csak egyetlen Korea létezik, csak épp a déli részét megszállták és sakkban tartják a mocskos amerikai kapitalisták. A katalán származású Alejandro Cao de Benosaz egyetlen nyugati ember, aki teljes hittel a rezsimnek dolgozik. Ő azt állítja: a Kim Dzsongun-hívők a két terület egyesülését úgy képzelik, hogy az északi terület "szocialista" maradna, a déli pedig kapitalista.

Ez persze nem hangzik rosszul, de a valóság ennél sokkal kegyetlenebb. Az államalapító Kim Ir Szen idejében, a Szovjetunió és Kína segítségével még úgy, ahogy képes volt az állam segíteni az embereket. De az elmúlt évtizedekben egyik éhínség követte a másikat, a legutóbbi 1995 és 2000 között volt. Az utóbbi években a Nagy Vezér belátta, hogy az élelmiszerjegyek rendszere nem működik. Ha nem akarja, hogy népe mind egy szálig éhen haljon, kénytelen fű alatt megengedni, hogy a nők - akik háztartásbeliként is regisztrálhatnak - szabadon kereskedjenek a kertjükben megtermelt portékával.

Így esett meg, hogy abban az országban, ahol még a szabadon hordható frizurák listáját is az államhatalom határozza meg, a nők bizony nagyobb gazdasági szabadságnak örvendenek, mint a férfiak. Persze, ez is mire elég? Épp csak kitermelik vele a kenőpénzt, ami a feketepiac miatt a hétköznapi élethez szükséges.

Észak-Koreában durva kasztrendszer uralkodik, és szabad pályaválasztás még a legfelsőbb körökben sem létezik. Az állam határozza meg, hogy a kaszt alapján ki milyen pályára hivatott, és a legmagasabb pozíciókra is származás és politikai feddhetetlenség alapján jelölik ki a megfelelő embert.

Ő mesélte, hogy amikor a kamasz fiaival a 2010-es években Londonban élt, a phenjani barátok állandóan az ottani életről kérdezgették a srácokat. Ők persze nem beszélhettek a Minecraftról vagy a Facebookról, sem a filmekről és a zenékről. Így a diplomata apa azt javasolta nekik, olvassák újra a Twist Olivert - az egyetlen nyugati regényt, ami nem tilos odakint - és meséljenek el történteket abból: olyan az élet Londonban. Thae Yong Ho szerint egyébként a fiatal generáció ébred, lassanként egyre többen jönnek rá, hogy lépni kell.

Az észak-koreai öntudatra ébredés persze nem csak azért nehézkes, mert a gyerekeknek már a bölcsődében átmossák az agyát. Phenjanban még a reggel 6-os ébresztő is az államalapító Kim Ir Szen operaművének prelűdje (akinek arcmását minden állampolgár kitűzőn köteles hordani).

A legnagyobb baj az, hogy a koreaiak nemcsak a világtól, egymástól is teljesen el vannak zárva. Internet nincs, még a kormányzati épületekben sem tölthető be a Twitter, a Facebook, a YouTube,csupán 28 észak-koreai honlap létezik, az is propaganda a külvilág felé. A helyi intranet Kwangmyong néven ismert, kizárólag Észak-Koreában fut, és minden egyes tartalom - a magánleveleket is ideértve - állami ellenőrzés alatt áll.

Persze, ki tudja? Talán igaz, hogy Észak-Koreát Kim Ir Szen még egyfajta utópisztikus államnak szánta. Mára azonban a világ legsötétebb disztópiája vált belőle, amihez Az éhezők viadalának Paneme és A szolgálólány meséjének Gileádja közelebb áll, mint bármi más a világon. Csak épp ez a valóság.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock