Új őrület: Szülők alázzák a gyerekeiket az interneten!

10 éves voltam, és szerelmes. Egy szőke fiúba a másik osztályból. Együtt jártunk napközibe. A kenyér és alma illatú, sárga neonfényben úszó teremben sokat álmodoztam a padok közt arról, hogy egyszer megszólít, és bevallja: ő is szerelmes belém.

Aztán egy nap rossz lehettem a napköziben, mert a tanár bácsi megbüntetett: a többi gyerek előtt a térdére fektetett, és úgy csinált, mintha elverné a fenekem. Persze nem ütött meg - vagy legalábbis nem emlékszem, hogy fájdalmat okozott volna -, de a szégyen, amit akkor éreztem, hosszú évekig kísértett. Emlékszem a szőke kisfiúra, aki együtt nevetett rajtam a többiekkel.

Mi volt a bűnöm? Nem tudom. Hogy ettől jobb gyerek lettem-e? Nem tudom. Mindenesetre soha nem felejtettem el azt a pillanatot, mikor nevetett rajtam az egész napközi. Többet nem álmodoztam arról, hogy egyszer majd szerelmet vall nekem a kiválasztottam - inkább azt éreztem, ezután már mindenki csak megvetni lesz képes. A tanár bácsi szerint viszont jó vicc volt...

Ez a történet jutott ma eszembe, mikor elém sodort az internet egy írást, miszerint néhány lájkért - vagy egy kis figyelemért - cserébe szülők alázzák meg a gyerekeiket a közösségi oldalakon. Az egyik apa, pusztán poénból, a 19 éves lánya kupis szobájáról posztolt képet néhány odavetett gondolat kíséretében.

A több ezer lájkot hozó poszt pedig elindította a lavinát, melyben kendőzetlenül és gátlás nélkül osztottak meg szülők fotókat a saját gyerekük trehányságáról, ironikus és cinikus megjegyzések kíséretében.

A másik esetben az apa videót töltött fel, ahogy a 10 éves lánya büntetésből kilométereket gyalogol az iskolába, mert letiltották 1 hétre az iskolabuszról. Az apa nevelési célzattal nem vitte autóval iskolába a gyereket, hanem hagyta, hogy 7 km-t gyalogoljon. Erről videót készített, és feltöltötte a közösségi oldalára, ahol az internet kommentelő népe nem is hagyta szó nélkül az esetet. Pro és kontra.

Forrás: Shutterstock

Az én sok évvel ezelőtti esetem ma már lehet, hogy büntetőjogi felelősséget vonna maga után, de mivel annak idején a megszégyenítés ezen formája elfogadott volt - vagy legalábbis általános -, így teljes biztonsággal a múlt homályába veszhetett. Nem voltak következményei, "csak" az én lelkemet nyomorította meg hosszabb időre.

Viszont ami ma zajlik az interneten, az már nem csak egy kis közösség magánügye. Én már azt is nehezen kezeltem, hogy pici gyerekekről olyan posztokat raknak ki a szüleik, amiken a gyerekek ösztönös reakciója nevetséges vagy vicces. (Biztosan emlékszünk még az arcra dobott sajtszeletre.) Ám az, hogy kiposztoljuk, hogyan büntetjük meg a gyermekünket, vagy hogy miben kell szégyellnie magát, szerintem még viccből is otrombaság.

Gyereket nem alázunk meg! Sehogy! Nyilvánosan pedig végképp nem! Vajon mi vezérel egy szülőt, hogy ilyet tegyen? Poén? Nem. Ez nem poén. Persze, lehet belőle azt csinálni, és lehet harsányan röhögni, hiszen rajtam is röhögött az egész osztály. Sőt, még a tanár bácsi is viccesnek találta, amit velem tett. Csak éppen én nem.

Nevelési célzat? Nem. A különböző "remek" büntetések nyilvános fórumon való megosztásának semmi köze a neveléshez. Nem követendő példa, még akkor sem, ha közben tudományos magaslatokban beszélek arról, micsoda erkölcsi értékek alapján teszem, amit teszek. A népszerűség hajszolása? Már maga a gondolat is nevetséges. Ki hiszi azt, hogy egy megosztó poszt - amiben épp a saját gyerekem alázom, aki egyébként életem értelme és a legnagyobb kincsem a világon - repít majd a népszerűség varázsszőnyegén az influenszerek világába?

Tessék gondolkodni! Megéri a gyermekünket néhány lájkért alázni? Megéri eladni őt egy közösségi posztért? Megéri elveszíteni a bizalmát néhány bólogató, vagy épp pocskondiázó hozzászólásáért? Szerintem nem.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?