Gyerekfotók a neten: A digitális lábnyomtól nem kell félni!

Sokakban felmerül a kérdés: vajon rosszat teszünk-e a gyerekeinknek azzal, ha fotókat posztolunk róluk az internetre? Vajon milyen hatással lesz ez a felnőtt életükre? Mennyire mély digitális lábnyomot hagynak az interneten pici koruktól fogva - miattunk?

Amikor a közösségi oldalak létrejöttek, pontosan az volt a céljuk, hogy online kapcsolatokat alakítsanak ki. Akkoriban (még az iwiw idején) ez igencsak klassz dolog volt, mert rátalálhattál a rég nem látott ismerősökre, osztálytalálkozókat és mindenféle személyes találkozót szervezhettél. Különféle csoportokhoz is csatlakozhattál az érdeklődési körödnek megfelelően.

Másfél éves volt az elsőszülöttem, mikor beléptem egy több, mint 10.000 tagot számláló kismamás-anyukás csoportba. Sokféle topik volt, pszichológusok, gyerekorvosok, védőnők, óvónők tanácsaival, és persze a tagok személyes tapasztalataival.

Volt továbbá "csevegő szoba" is, ahol esténként randalíroztunk, miután a gyerekeket ágyba tettük. Sokszor éjfélig vihorásztam a monitor előtt ülve. Akkor még a kanyarban sem voltak az okostelefonok, vagyis oda kellett ülni az asztali gép elé, ha iwiwezni szerettem volna. Napközben erre nyilván nem volt lehetőségem a kicsi gyerekem mellett.

Öten voltunk anyukák - a világ minden pontjáról -, akik oszlopos tagjai lettünk a csevegőnek. Folyamatosan frissen tartottuk a születés topikot is, mert megható volt újra és újra átélni a csodát, legalább online... Azután az iwiw lehúzta a rolót, ezért átköltöztünk a Facebookra, és - mi öten - végül létrehoztunk magunknak egy zárt csoportot. Napi kapcsolatban vagyunk immáron 12 éve, sőt, a csapat három tagjával már sikerült találkoznom személyesen is.

Összesen 10 "gyerekünk" lett, akik a szemünk előtt születtek és nőnek fel. Részesei voltunk egymás örömének, bánatának, sikereinek, bukásainak. Sokszor volt kérdés közöttünk, hogy mennyi az annyi az internetre kikerülő gyerekfotók tekintetében.

Forrás: Shutterstock

Végül mindig arra az álláspontra jutottunk, hogy a közösségi oldalak - bár időközben totálisan kifordultak magukból, és az eredeti célok kezdenek homályba veszni - valójában azért jöttek létre, hogy összekössék azokat, akik a való életben nem tudnak napi kapcsolatban lenni, de attól még szeretnének tudni egymásról.

Szerintem a Facebook lényege, hogy megosztom az ismerőseimmel az életemet (aminek nyilvánvalóan a gyerekeim is részei), és mások is ezt teszik. Persze, nem kell túltolni. Sosem tettem fel olyan céllal fotót a gyerekeimről, hogy minél több lájkot zsebeljek be velük. Mindig szeretettel és büszkeséggel osztom meg a képeiket, és ezt az érzést szeretném átadni a távoli ismerőseimnek, akiket érdekel az életem.

Nem félek attól, hogy a csemetéim hátrányt szenvednek majd későbbi életük során a kiposztolt fotóik miatt. Sőt, ha a szüleimnek lett volna Facebookja a gyerekkoromban, most tök szívesen nézegetném, felelevenítve az emlékeket.

Alig másfél-két évtizede az emberek még a tárcájukban hordták a gyerekeikről, unokáikról készült fotókat, és azt mutatták meg büszkén az ismerőseiknek. Származott ebből bárkinek hátránya felnőtt korában?

Nem látom olyan sötétnek a jövőt, hogy azt gondoljam: valaki valamikor rossz szándékból a gyerekem ellen fordítaná a gyerekkori fotóit. Nem szeretnék mindentől félni - hinni akarom, hogy az emberek nagy része alapvetően jó, ezért ezt a hozzáállást adom tovább. Te posztolsz, én posztolok, és örömmel nézegetjük egymás életének fotóalbumát - online. Hiszen erről szólnak a közösségi oldalak, nem igaz?

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek