Úgy néz ki, ebbe a 17-be esett bele az a trolibuszvezető, aki pár héttel ezelőtt megmentett egy fiatal lányt, aki rosszul lett a járatán. Nem tudhatom, hogy tanult-e szakszerű életmentést, vagy zsigerből cselekedett. De ez nem is fontos. A lényeg az, hogy ott volt, jelen volt, és nemcsak fizikálisan, de mentálisan is, így képes volt segíteni. Mi több, életet menteni!
Így esélyt kapott egy fiatal arra, hogy megélje még a rá váró csodákat, így nem tört össze egy anyai szív. Így maradt ez a kamasz barát, barátnő, rokon, és még ki tudja, mennyi szerepben éli az életét - ami múlandóságának a megtapasztalásához olyan nagyon közel került.
Tudom, hogy nem illik nagy szavakkal dobálózni, de szerintem, aki megment egy életet, hős. HŐS! Ahogy most ez a trolivezető is, kinek a legmagasabb szinten kijár a tisztelet.
Nem esett pánikba, felnőtt férfiként viselkedett, és alkalmazott egy tudást! Hiszen az életmentés bizonyos szempontból óriási dolog. Ám egy másik szempontból azt hiszem, rosszul látjuk, és rosszul értelmezzük. Hiszen a jelentőségének súlyát magára a cselekedet "nehézségi fokára" is ráhúzzuk. Pedig maga a cselekedet végrehajtása sok esetben elég egyszerű. Már csak azért is, mert bárki számára könnyen megtanulható. Lenne...
De sajnos csak kevesen sajátítjuk el ezt a tudást. Hogy miért? Épp a múltkor beszélgettem erről Eitler Gergely mentőtechnikus barátommal, akinek a véleménye nagyon megfontolandó:
"Alapvetően a segítség elmulasztásával kapcsolatban két dolgot tudnék megfogalmazni: közöny és félelem. A közöny van szerencsére a kisebb arányban. De tény, hogy sajnos kevés embernek jön zsigerből, hogy 'Igen, itt baj van, megyek, és megnézem, mit tehetek.' Mentálisan félnek a helyzettől, a vértől, az alapvető pánik hangulattól. Fizikálisan pedig félnek, hogy valamit rosszul csinálnak és ártanak majd, így inkább neki sem állnak.
Ez utóbbinak az az oka, hogy az emberek nagy többsége sajnos nincs tisztában az elsősegélynyújtás alapvető gyakorlatával. Pedig ez tényleg néhány egyszerű lépés elsajátítása lenne. Szerencsére ezt már egyre többen ismerik fel, és egyre több helyen kaphatunk közérthető módon elsősegély oktatást: munkahelyeken, iskolákban, közintézményekben vagy akár magánúton is.
Én ebben látom a jövőt, hisz a tudás megadhatja a kellő magabiztosságot ahhoz, hogy merjünk segíteni. Ám amíg ez nincs meg, addig is segítsünk! Ha máshogy nem is, legalább menjünk oda, hívjunk mentőt! Legyen meg a telefonunkban a mentők száma, mert sajnos stresszhelyzetben az is lehet, hogy nem fog eszünkbe jutni. Aki hívott már valaha mentőt, tapasztalhatta, hogy képzett szakemberek fogadják a hívást, akik megnyugtatják a bejelentőt, és szépen vezetik lépésről lépésre, mit kell tennie, míg a helyszínre nem érnek."
Probléma, hogy ma már egy csomó mindent kötelező megtanulni, de azt, hogy miként mentsünk meg egy embert, azt nem... Hát nem tragikomikus ez?!
Probléma az is, hogy amikor babát vár egy nő, elmegy millió vizsgálatra, amiből számtalan megintcsak kötelező, de arra már nem kötelezik a szülőket, hogy azt is megtanulják, miként cselekedjenek, ha már megszületett a baba, és nagy baj van.
De ezek orvosolható problémák lennének. Tanulással.
Amire viszont nem gyógyír a tudás, az talán tényleg az emberi közöny. Hiszen ott a lélekben kellene valamit "megjavítani". Németországban ennyivel több "jó" ember van, mint hazánkban? Én ezt nem hiszem. Bízom benne, hogy nem a "közöny" miatt nem cselekszünk, hanem csak pánikba esve blokkol az agyunk.
Pont ezért kérek mindenkit, aki most kényelmes irodai székben, fotelben vagy épp kávéházban - vagyis nem vészhelyzetben - olvassa ezt a cikket, hogy használja ki, hogy most épp nem pánikol. És egy pillanatra hunyja be a szemét! Képzeljen el egy utcán összeeső embert! Képzelje el azt a zavarodottságot, amit egy ilyen helyzet kiválthat! És most memorizálja, hogy egy ilyen zaklatott állapotban is a telefonjáért nyúl, és hívja a mentőket!
Mert egy felnőtt embernek igenis képesnek kell lennie bármilyen helyzetben legalább annyira leghiggadni, hogy ha mást nem is tud tenni, legalább hívjon segítséget! Ez egy emberi minimum, ettől (is) vagyunk felelős FELNŐTTEK! Hogy nem hagyjuk veszni egymást, hiszen a legrosszabb, amit tehetünk, ha lehajtott fejjel elsétálunk. Mert ha a trolivezető így tett volna, ma egy családnak nagyon fájdalmas karácsonya lenne...
104- mentők
105-tűzoltóság
107-rendőrség
112-egységes európai segélyhívószám
Nyitókép: BKV - Szeretem csinálni!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.