Néha a legszebb közös terveket is félbeszakítja az élet, és a boldogan lefoglalt repjegyek hirtelen fölöslegessé válhatnak. A párosnak tervezett vakáció végül mégis elhozhatja a szabadságot.
A tökéletesnek tűnő döntéseinkbe néha az élet beleszól. Egy repjegy, amit boldogan, kettesben foglalunk le, mindent felforgat, ha a kapcsolat véget ér. A vakáció viszont ott marad a naptárunkban, visszaszámlálva.
Forrás: 123rf.com
Pontosan ebben a helyzetben találtam magam tavasszal. Megvettük a jegyeket februárban, optimistán, kézen fogva a képernyő előtt. Júniusban, amikor az utazásig már csak három hónap volt hátra, már szakítottunk.
A vakáció, amit nem lehet visszaadni
Az első hetekben nem mertem a repjegyre gondolni. Ott porosodott az e-mailek között, egy „Utazási visszaigazolás" tárgyú üzenetben, amit tudatosan kerültem, mint egy kínos ismerőst a bevásárlóközpontban. Aztán egyszer csak rákattintottam. Megnéztem a dátumot, az úti célt, a neveket egymás mellett. Először dühös voltam, ami teljesen logikusnak tűnt.
Miért épp most kellett véget érnie, amikor már mindent lefoglaltunk?
Aztán jött a tagadás klasszikus fázisa: hátha minden megváltozik addig. Hátha kibékülünk vagy a hajmeresztő gondolat: elmegyünk édes kettesben, csak barátilag. Ezt a verziót nagyjából tíz percig hittem el. Aztán szóltam a legjobb barátnőmnek, hogy jöjjön el velem, de neki kevés volt a szabija, így egyedül maradtam. Végül leültem, és szembenéztem a ténnyel: egyedül megyek, vagy nem megyek.
Hogyan döntöttem el, hogy mégis elmegyek?
Sokáig törtem a fejemet, vajon lemondjam vagy sem. Megkérdeztem a légitársaságot, megnéztem a feltételeket, kalkuláltam a visszatérítéssel. Aztán barátnőm noszogatott, hogy menjek el egyedül. Ez az egy mondat valahogy többet tett, mint az összes kalkuláció. Mert igaza volt. Az utazást nem a kapcsolat tette értékessé, hanem az úti cél, a pihenés, az az idő, amit magamra szánok. A repjegy nem az övé volt, és nem is az enyém, az az utazásé volt, ami még előttem állt. Eldöntöttem: megyek.
Egyedül mentem a kettőnknek szánt vakációra
Az első nap furcsa volt, nem titkolom. A repülőn volt egy üres szék mellettem, a szállodai szoba nagyobbnak tűnt, mint kellett volna, és az étteremben egyes asztalt kértem.
De aztán valami megváltozott.
Reggel nem kellett senkivel egyeztetni, hogy mikor kelünk, mit eszünk, merre megyünk.
Délután ültem egy kávézóban, és könyvet olvastam két teljes órán át, megszakítás nélkül. Este elmentem vacsorázni, megkérdezés nélkül választottam helyet és ételt, és közben figyeltem az embereket magam körül. Volt valami meglepően jó ebben az önállóságban. Nem boldogság, hanem valami csendesebb és tartósabb annál. Egyfajta rend. Az a fajta érzés, hogy jól vagyok, és ez most elég.
Nyilván volt nehezebb pillanat is. Volt szép naplementében részem, adódott vicces helyzet is és én senkivel nem tudtam megosztani az élményt. Ilyenkor fájt egy kicsit. De ez nem a szakítást juttatta eszembe, hanem azt, hogy az élmények megosztása valami alapvetően emberi dolog, és ennek hiánya nem csökkenti magát az élményt.
Az előre lefoglalt vakáció nem az elveszett kapcsolatról szólt. Sokáig annak tűnt, de tévedtem. Az az utazás rólam szólt: arról, hogy képes vagyok egyedül dönteni, egyedül menni, és egyedül is jól érezni magam. Nem minden előre tervezett dolognak kell búcsút mondani, csak mert közben valami megváltozott. Néha a terv önállóan is megáll a lábán és visz magával, ha hagyod.
Nyitókép: 123rf.com
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
