Kegyetlenség egy anyától, ha a sérült gyerekét intézetbe adja?

És persze akad, aki kompenzál egy másik gyerekkel. Meg olyan is, aki soha többé nem vállal gyereket. A környezetemben sok olyan család él, akiknek nem ép a gyermeke. Nem szeretem a fogyatékos szót, inkább a sérültet használnom helyette.

Egy Aspergeres, autista vagy egy ADHD-s, Tourette-szindrómás a maga nemében, a saját világában különleges - mégsem biztos, hogy a társadalomba integrálható. Már ez is óriási teher a családnak. Ha pedig olyan szervi baja van, ami miatt egész életében ágyhoz kötött vagy fejlődésképtelen, az többnyire tönkreteszi a hozzátartozókat.

Ha a lakás az ikszedik emeleten van, de nincs lift, és karban kell felvinni a magatehetetlen gyereket, a babakocsit, tolókocsit. Ha vásárolni indulnál, és nincs, akire rábízd. Ha folyamatos felügyeletet igényel, de a nagyszülők messze élnek, vagy már nem élnek, segítséget pedig nem tudsz fogadni, mert a fizetésedből alig jöttök ki...

Ha pedig a családban ép gyermek is van, még nehezebb. Mert legtöbbször az épek alkalmazkodnak a sérülthöz. Persze, ezek a gyerekek felnőttként nyitottabbak és toleránsabbak lesznek, de vajon a gyerekkorukat nem rabolják el túl hamar? Ki kárpótolja őket azért, ha a másik miatt nem mehetnek üdülni, vagy épp nincs pénz a vágyott játékra, mert a tesó fejlesztésére kell?

Sokat gondolkodtam azon, mit tennék egy ilyen helyzetben. Őszinte leszek, nem tudom a választ. Talán, ha a társam partner benne, vállalnám a mindennapokat. Egyedül viszont lehet, hogy képtelen lennék rá és gyáva. Megfutamodnék a könnyebb utat választva. Olyan helyre vinném a gyerekemet, ahol minőségi életet élhet és megkapja a szükséges ellátásokat.

Az egyik barátnőm viszont a másik utat választotta. Igazi hős. A kisfia sérülten született egy orvosi műhiba miatt, ő pedig tizenöt évig ápolta, gondozta, és szerette, úgy, hogy az épen született testvéreivel is foglalkoznia kellett. Felnéztem rá, mert sosem állította be magát mártírnak. Természetes volt, hogy a sérült kisfiú is a család része. Ahogy az is, hogy viszik magukkal mindenhova, akkor is, ha nem fog fel belőle semmit. Emellett képezte magát, a gondok és kihívások ellenére továbbra is nő és társ tudott maradni. Csodáltam érte.

Idén el kellett engednie a fiát. Nem volt könnyű megtenni, de a fiú ideje lejárt. Minden elismerésem az övé, és azoké az anyukáké, akik naponta áldozatot hoznak a sérült gyerekeikért. Mégis óvva intek mindenkit attól, hogy sajnálja őket. Az életük nemcsak lemondás - sok-sok szeretet is.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock